A New York-i Christie's árverésén 2011. november 8-án a világ eddigi legtöbbet érő fényképét ütötték le. Az 1955-ben Lipcsében született, Németországban élő és alkotó, a világhírű Düsseldorfi Iskola egyik fontos képviselője Andreas Gursky Rhein II (Rajna II.) című fotójáért egészen pontosan 4.338.500 dollárt, majdnem egymilliárd forintot fizettek. (a korábbi csúcsot Cindy Sherman Untitled #96 című fotográfiája tartotta, melyért egy 2011 májusi árverésen 3,89 millió dollárt adtak. A TOP10-et a bejegyzés végén találod!)
Fotó: Andreas Gursky: Rhein II., 1999.
Gursky képét látva bizonyára sokakban felmerül a gondolat, miért fizetett valaki ennyit egy átlagosnak mondható képért. A petapixel.com másfél évvel ezelőtt megkérdezett néhány - általuk fontosnak tartott - szakembert, mit gondolnak, miért ez a világ legdrágább fotója? A Fotósarok blog pedig magyar nyelven is megjelentette a véleményeket, amiket most az engedélyükkel (amit ezúton is köszönünk) a Mai Manó Ház blogján is megtaláltok: (forrás: blog.fotosarok.hu)
Florence Waters a The Telegraphnál: [...] hosszú időbe telhet, mire jön egy újabb kép, ami übereli Gursky printjét. Ez a kép vibráló, gyönyörű és emlékezetes – mondhatni felejthetetlen – kortárs csavar Németország híres zsánerén és kedvenc témáján: a romantikus tájképen és az ember és természet kapcsolatán. De ez több annál. Nyilvánvaló letisztultsága miatt. Ez a kép egy fénykép művésziessége felé való elkötelezettség nyilatkozata. A ’80-as évek vége, mikor Gursky ismertségre tett szert, az az időszak volt, amikor a fotósok először kerültek be a galériákba és a fotók elfoglalták helyüket a festmények mellett. [...] Ennek tetejében Gursky képei rendkívüli technikai kivitelezésről tesznek tanúbizonyságot, melyek hónapokig tartó előzetes felkészülést és rengeteg digitális utómunkálatot igényelnek, hogy igazán jók legyenek.
Ken Rockwell: Ez azért értékes, mert ez művészet, és nem csak egy fotó. A szabályok értéktelenek. Ha ő csak egy fotográfus lenne és nem művész, megbénította volna a nem létező “harmadolási szabály” mítosz, és a horizontot valahová máshová helyezte volna. Az ő esetében viszont a horizont épp középen húzódik, mely a nyugtalanság érzését erősíti. Az agyunk azt kérdi “mi van ezzel? Ez olyan sivár és üres, hol lehet ez a hely?” Ugyanígy, ha ezt nem filmre fotózták volna, nem lenne műalkotás. A művészek készítenek műalkotást, nem a fotósok. A művészek ugyan választhatják azt, hogy a fotográfiában alkotnak, de ettől még a művészi lét áll mindenek felett. Nem tudok mondani olyan ikonikus fotót a történelemben, melyet digitális kamerával készítettek volna.
Jakob Schiller a Wiredtől: Francis Outred a Christie’s aukciósház európai Háború utáni és Kortárs Művészeti Osztályának vezetője elmondta, hogy a méret és a technika szintén szerepet játszott. Soha nem látott mértékben kiemelkedő nyomtatási technológiával, színekkel és felbontással készült, hogy vetekedjen a festményekkel, és ezzel művészek egy csoportját arra késztette, hogy újradefiniálják a médiumot a mai kultúrában. Egy másik szempont is szerepet kapott abban, hogy ez egy kivételes alkotás. “A fénykép mindösszesen 6 példányából három nyilvános múzeumokban van (Moma, Tate, Pinakothek der Moderne – München), egy darab privát múzeumban (Glenstone – Potomac), és két darab van magángyűjtők kezében, melyből ez az egyik. Más szóval majdnem olyan ritka, mint egy hagyományos festmény.” – nyilatkozta Outred (Egy kis magyarázat Outred nyilatkozatához, azoknak akik még nem hallottak a vintage fogalmáról. A vintage egy olyan műalkotás, amelyből meghatározott számú darab létezik, és ez bizony lehet fénykép is. A fotó-vintage csak filmre készülhet, meghatározott számú nagyítás készül belőle, melyeket a művész sorszámoz és aláír, ezt követően pedig megsemmisíti a negatívot, ergo több példány nem készülhet a fotóból. Ettől válik értékessé. Gursky képe is ilyen, mint elmondták összesen 6 darab nagyítás készült belőle. – írta Korecz Márk a Fotósarok blogoldalának szerkesztője.)
Ugyanabból a perspektívából Andreas Brenzt is készített egy képet a Rajnáról és a - Gursky által kiretusált - túlpart épületeiről, de ez a fotó sohasem érte el az eredeti műalkotás népszerűségét.
Fotó: Andreas Bretz: Rhein
Gursky már a 90-es évek elején használt digitális technikát a negatívjai retusálásához és módosításához. Néhány munkájánál, pl. az építészeti témájúaknál, a képsíkok között mozgatja a kamerát, majd számítógépen kombinálja a negatívokat, hogy illesztésmentes, gyakran panorámaszerű képeket kapjon – olvashatjuk az artportal oldalán. A Rajna partján 1999-ben készült fotót is digitális utómunkáknak vetette alá, (többek között a képen látható épületeket is "eltüntette"), ám úgy tűnik ez semmit sem vont le a plexire kasírozott, a művész által szignózott, több mint három és fél méter széles műalkotás értékéből.
A három méter magas vagy öt méter széles óriáskompozíciók előtt állva, valósággal magába szívja a nézőt a képi történés és ámulatba ejti. Nemcsak a hatalmas méretek és a csillogóan gazdag színvilág okán, de a számtalan részlet miatt is, melyek a képek hátsó régióiban is tisztán kivehetők. Emberi szem képtelen ilyen messzire, ilyen élesen látni – írta tavaly Sigrun Hellmich művészettörténész a Steidl kiadó gondozásában megjelent fotóalbum előszavában.
(forrás: fotosarok.blog.hu; rp-online.de, petapixel.com; artportal.hu; goethe.de)
Érdekesség, hogy Andreas Gursky 3 fotóval is képviselteti magát a világ 10 legdrágább fotójának aktuális listáján, melyet ITT találsz.
