Lillian Bassman: A víz csodái, New York | Wonders of Water, New York, 1959

Bassman mintha egy sellőt kapott volna lencsevégre, aki épp hirtelen alámerül az őt felfedező kíváncsi tekintetek elől. Bassman képe nem tipikus, nehezen köthető korszakhoz vagy irányzathoz. Ennek oka hosszú szakmai pályafutása és az annak során végrehajtott radikális fordulatok sora mellett az is, hogy sajátos, főként férfi kollégáitól lényegesen eltérő víziója volt a nő társadalmi szerepéről és az azt kifejezésre juttató testképről is. 

Fotó: Lillian Bassman: A víz csodái, New York | Wonders of Water, New York, 1959  

(forrás: theredlist.fr)

A negyvenes évek elején Alekszej Brodovics tanítványaként foglalkozott textil- és grafikai tervezéssel. 1941-től gyakornokként dolgozott a Harper's Bazaar-nál, majd annak fiataloknak szóló kiadványához került művészeti vezetőként, ahol többek között Richard Avedonnal és Robert Frankkel dolgozhatott együtt. Divatfényképezéssel 1948 után kezdett foglalkozni professzionálisan. Sok más divatfotográfussal ellentétben nem elégítette ki egy jól sikerült expozíció vagy egy jó minőségű nagyítás. Sok kortársától lesett el mesterfogásokat, míg maga is próbálkozni kezdett különféle technikai fogásokkal a sötétkamrában (épp Avedonéban). Bassmanra jellemző volt az állandó kísérletezés, a nagyítás manipulálása saját víziójának képi megvalósítása érdekében. Képeit intenzív kezelésnek vetette alá: halványított, sötétített, változtatta a kontrasztviszonyokat, a szemcsézettséget. Az így létrejövő hatások ma már egyszerű Photoshop funkciókkal elérhetők, akkor viszont hosszan tartó kísérletezgetés során lehetett csak őket kidolgozni és később rutinszerűen alkalmazni. De Bassman képei nemcsak ebben tértek el a híres kortársakétól, mint Avedon vagy az ő nagy riválisa, Irving Penn. A Harper's Bazaar akkori főszerkesztője állítólag azt mondta egyszer neki, hogy azért küldi el fényképezni, hogy gombokat és masnikat rögzítsen, ne pedig művészkedjen. Bassman, aki 1949-ben ismerkedett meg egyik legkedveltebb modelljével, a különlegesen hosszú nyakú és karcsú derekú, rendkívül elegáns tartású Barbara Mullennel, már korán kitűnt egyedi gondolkodásmódjával a már akkor is férfiak uralta divatfotózás világában. Mullen ideális alanynak mutatkozott az eleganciáról és rejtett erotikáról vallott elképzelései illusztrálására. Képzőművészeti és művészettörténeti érdeklődéséből fakadóan jól ismerte El Greco festészetét, vagy a klasszicista szobrászok alkotásait. Tőlük tanulta el, mekkora jelentősége és milyen fontos jelentése van a hosszú nyaknak vagy a nyújtott karoknak, kilátszó vállaknak, egy elegáns kéztartásnak, amit aztán hatékonyan alkalmazott saját munkájában. A víz alá merülő női alak kéztartásán, hosszan elnyújtott testén is jól látszik mindez. (Pfisztner Gábor)

Ezt a fotót a Mai Manó Ház Fotográfia felsőfokon című kiállításán is megnézhetted.