Ezt a kérdést tették fel több mint ötven évvel ezelőtt a Popular Photography magazin szerkesztői tizenöt kiváló fényképésznek. Lapozó rovatunkban az amerikai havilapban, 1958-ban megjelent válaszokból szemezgettünk, melyek magyar fordítását a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár állományában is megtalálható Fényképművészeti Tájékoztatóban publikálták. A bejegyzésben szereplő fotósok további munkáit a képre kattintva találjátok.
Margaret Bourke-White (1904-1971)
(az ő fotója volt a világhírű LIFE magazin legelső számának címlapján)
Fotó: Margaret Bourke-White: An iconic photograph of Gandhi at a spinning wheel, 1946
© Time & Life Pictures/Getty Images
Mi tesz fotóssá? Egy ellenállhatatlan kényszer, hogy megmutassa másoknak, amit lát. Hogy ezt jól megtehesse, a kiválasztást a legmagasabb fokon kell alkalmazni. Az egész világból csupán egy keskeny szöget hasít ki. Csaknem tudat nélkül feltétlenül jó szerkezeti megoldást visz a képbe, ezáltal érvényesíti a képszerű látóképességet. Talán mert ezek a tulajdonságok - valamilyen örökség formájában - már születésével benne voltak és kényszerítően befolyásolták a képalkotó hivatás kiválasztásában. Feltétlenül szüksége van erőre, erőre, erőre. Legyen önuralma, hogy még a szürkületben kibújjon az ágyból, a felkelő nap kedves, ferde sugarainak feldolgozására és ha közben befelhősödött, kellő nyugalommal térjen haza, hogy a következő napon ismét megkísérelje a feladatot. "Az új iránti orr" misztikus hajlamával kell rendelkeznie, amely a fotós merítő kanalát jelenti. Ha létezik ilyen, elsősorban neki kell, hogy legyen belőle. Futnia kell erejéből arra, hogy sok helyre eljuthasson és mindegyik helyen elég időt tölthessen. Ezáltal az emberek segíteni és nem akadályozni fogják. Érezzen szomjúságot minden új iránt, alakuljon ki benne kettős versengés. Versengjen a fényképezés technikai eszközeinek gyors fejlődése során a legújabb alkalmazásában, és az alkalmazás során az újonnan nyújtott lehetőségek kihasználásához szükséges ismeretbővítésben. Legyen felelősségérzete a történelem iránt. Csak az igazságoz szabad hangsúlyoznia, mert tudnia kell, hogy a korszerű közlési módok útján képeivel milliókat befolyásolhat. A kiválasztott megbízatásának tekintse azt a széles jelentőségű szerepet, mely őt a jelen kor eseményeinek tolmácsolójává s egyben a történelem íródeákjává teszi.
Henri Cartier-Bresson (1908-2004)
(kizárólag blogunkon olvasható az Ellesett képek című fotóalbumba írt előszavának magyar fordítása)
Fotó: Henri Cartier-Bresson: Leningrad. 9 May 1973
© Henri Cartier-Bresson/Magnum Photos
Megkísérlem, hogy a kérdéshez hozzászóljak. Természetesen csak saját tapasztalatomból beszélhetek. Minden, amit a fotóról tudok, valójában a festészet iránti szeretetemből fakad. (Cézanne, Bonnard, stb.) Amit a riportázsról tudok, azt Szent Simon emlékezéseinek és Stendhal naplójának olvasásából, újságokból és az utcákon való bolyongásaimból tanultam... Természetesen mindig géppel a vállamon. Azt hiszem, hogy mindenkinek megvannak a maga egyéni módszerei.
Andreas Feininger (1906-1999)
(Leghíresebb fotója a "The Photojournalist" című portréja)
Fotó: Andreas Feininger: Route 66, Arizona, 1947
© Time & Life Pictures/Getty Images
Mi tesz jó fotóssá? Gondolom erre leginkább akkor válaszolhatunk, ha megvizsgáljuk azoknak a fényképészeknek az egyéniségét és műveit, akiket megcsodálunk. Ezeknél kétségtelenül két szembetűnő tulajdonságot találunk: a tehetséget és az egyéniséget. A tehetség természeti adottság. A fényképész esetében a képszerű téma a fényképezésre alkalmas nézőpont gyors felfedezése, a kép nyelvén gondolkozás (a szóbeli kifejezés ellentéteként), szem a színértékek megítéléséhez, végül érzék a képszerkesztéshez. Az egyéniség nagyságát ez a képesség határozza meg, amellyel a fényképész, benyomásait, élményeit fotografikus úton, illetve formában képes kifejezni. Vitathatatlan, hogy csak elhatározásból, képzés útján senki nem válhat jó riporterré. Jó fényképésznek születni kell.
(Megjelent: Fényképművészeti Tájékoztató, Magyar Fotóművészek Szövetsége, Budapest, 1958-59, 8-10. oldal)
