Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bettina Rheims - Modern Lovers (1989-90) 18+

2014. március 02. Mai Manó Ház

Bettina Rheims a kétezres évek közepére lett igazi sztár. Tizennyolc fős stáb vezetőjeként járta a világot, miközben igen kis példányszámban (1–7 db) előállított fotóit exkluzív szerződése alapján egy párizsi galéria forgalmazza. A Mai Manó Házban 2002-ben megrendezett Teremtett valóság című csoportos kiállításon többek között az ő fotóját is bemutattuk, de egy évvel később a MEO-ban is látható volt I.N.R.I. című sorozata, melyet Serge Bramlyval közösen készített. Az 1952-ben Párizsban született Bettina Rheims 1978 óta készíti fotóit, ezt megelőzően manöken és újságíró volt, de foglalkozott műtárgy kereskedelemmel is. 1980-ban a párizsi Pompidou Központban is bemutatott, Pigalle amatőr művészeiről és akrobatáiról készült sztriptíz-sorozatával szerzett magának fotóművészként is nemzetközi hírnevet. Ezt követően a meztelen női testről készített tanulmányokat, gondosan megválasztva a képek legkisebb részleteit és a helyzeteket. 1982-ben kezdte el "portrésorozatát" kitömött állatokról, amelyet nem sokkal később Párizsban és New Yorkban állítottak ki. 1989-től fényképezte a Modern Szeretők című portrésorozatát, amelyhez pszichológiai értelemben vett hermafrodita tinédzserek álltak modellt. A képeken a felületeket eltüntetve, a szürkével játszva örökítette meg azokat a pillanatokat, amelyben ezek az emberek egyszerre válnak férfiakká és nőkké. Bettina Rheims művei elsősorban személyes indíttatásúak, ugyanakkor megrendelésre is dolgozik: rendszeresen készít reklám- és divatfotókat a legnagyobb magazinoknak. Húsz évvel ezelőtt, 1994-ben Párizs Város fotográfiai nagydíját nyerte el. A mai bejegyzésben is látható androgün fiatalokról készített sorozat képeiből 1990-ben jelent meg a Modern Lovers című album, mely a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban is megtalálható.

Vigyázat, a fotók félmeztelen nőket és férfiakat ábrázolnak, csak akkor lépj tovább, ha ez nem zavar!

001.jpgFotó: Bettina Rheims: Sean I, 1990 © Bettina Rheims, Modern Lovers series

002.jpgFotó: Bettina Rheims: Leslie, 1989 © Bettina Rheims, Modern Lovers series

003.jpgFotó: Bettina Rheims: Roshumba, 1990 © Bettina Rheims, Modern Lovers series

004.jpgFotó: Bettina Rheims: Justine, 1990 © Bettina Rheims, Modern Lovers series

005.jpgFotó: Bettina Rheims: Rajat, 1990 © Bettina Rheims, Modern Lovers series

006.jpgFotó: Bettina Rheims: Michelle, 1990 © Bettina Rheims, Modern Lovers series

(forrás: maimano.huartgallery.nsw.gov.au; fotomuveszet.net; everydayishow.livejournal.com;)

Az emberi testet - mint fotótémát - bemutató, felnőtteknek szóló bejegyzésünket ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása