Sok lakója számára Budapest nem fontos. Nem fontos azért, mert az élet túl gyors, túl nehéz és túl szenvedélyes benne ahhoz, hogy életük vad jeleneteinek díszleteivel foglalkozzanak, észrevegyék részleteit, elmerengjenek színein, vagy elmélyedjenek izgalmas részleteiben, s gyöngyszemeket halásszanak ki azok közül. De így van ezzel a világ legtöbb más nagyvárosának a lakója is. Sőt, azt mondhatnánk, hogy az, aki komolyabban kezd el szemlélődni, s a városa testén látott díszeken, szépségeken komolyan elmélkedni ritka ember. Ráadásul általában nem fiatal, ha persze lélekben annál is inkább, mert kíváncsi, mert izgatja a tengernyi változó részlet, a régi és az új összecsapása, s még inkább kölcsönös megtermékenyítésük. Czabán György egy rendkívül furcsa és izgalmas ember. Hol játékfilmet rendez, hol free-jazz koncertet szervez, hol rádió-adást vezet, szinte mindig vitázik, gondolkozik, mérgelődik, s örül annak a hatalmas kulturális örvénynek, melynek kellős közepében él, miközben jóformán megállás nélkül fotózik. Zenészeket, művészeket, demonstrációkat, bulikat, kiállításokat, állatokat, növényeket, épületeket, hajókat, egyszóval jóformán mindent. Mégis fotográfiai tevékenységének legizgalmasabb és legfontosabb csapása az, amely az urbánus terek különlegesen autentikus jeleneteit örökíti meg. Tűzcsapok, szoborrészletek, elhagyott házak, kartonfigurák, romos lépcsők, emberek, babák, s a legkülönfélébb tárgyak adják össze színpadon felejtett helyzetükkel egy-egy nagyváros különleges hangulatát iszonyatos frissességgel, pontossággal, üdeséggel és mélységgel. Legyen az New York, Hong Kong, Bukarest vagy Bécs, a városok Czabán képein életre kelnek, s hangosan megszólalnak, így hol zajos jazz szól, hol furcsa ambientális zene, hol fonográfról elfelejtett komolyzene, hol pedig vidáman recsegő keleti etno-pop. Budapestről készült fotósorozata számomra a legkedvesebb, mert ezeken a képeken simulnak egymáshoz a régi, történelmi város terei, hangulatai, lepusztultsága és viccessége a mai modern, gyors, egyszerű, felületes, színes, és mégis iszonyatos erővel élettől lüktető szövete. A Jézus-szobor összeölelkezik egy felfegyverzett katonával, hatalmas női ajkak állnak magányosan egy épület tetején felejtve, romos épületek lépcsői mutatják a hosszú évszázadok megszépült ráncait, mozgásban lévő emberek próbálják belakni a sivár utcákat, hogy azután megannyi kis csehóban, kávézóban, talponállóban találják meg a helyüket, akár a Paradicsomban. A polgári tradíció, a gyógyfürdők, a templomok, a köztéri szobrok, a szép utcák, a macskaköves járdák, amelyek a múltat idézik, összeölelkeznek képein a graffitik, a hibák, a romok, a kiömlött festékek, a hanyagul ott hagyott kövek, betondarabok, csempék és mindenféle szemét világával lencséjének páratlanul megtermékenyítő módján. Mintha Bartók talált és feldolgozott zenei motívumai csapnának össze rajtuk egy hatalmas jam session keretében Banksy várost ellepő graffitijeivel, átfestéseivel, karcolásaival, jeleivel, útmutatásaival, felemelő, egyszerre vicces és kritikus vizuális nyelvezetével és metaforáival. Mert Czabán György maga is ilyen. Egy vérbeli nagy kalandor, igazi örök utas, aki a tradíció szemüvegén keresztül keresi állandóan az újat, s meg is találja lépten-nyomon, hogy kiemelje, s megmutassa nekünk, hogy kiemelje, s megtartsa az idő számára. Budapestről készült páratlanul színes, izgalmas és könnyed fotósorozata egyrészt a bölcs, játékos, már mindent megtapasztalt Buddha, másrészt a kiszámíthatatlan örök kalandor, kísérletező, meghökkentő ismeretlen idegenvezető első osztályú naplója. Kérem, induljanak el felfedező-útjukra! (drMáriás)
Fotó: Czabán György
Budapest - legalábbis eddig – egyetlen példányban megjelent útikönyvének meglepetésekkel teli képeiből válogattunk a kiállításra. A város egy fotográfiákban megjelenített szubjektív térképén juthatunk el ’kisvakond’ piros autójától a kizökkent világban is az égbemutató, egyirányú forgalmat jelentő tábláig. A különös nézőpontokból megragadott városrészletek összefüggései egy jelekkel és jelentésekkel teli életteret mutatnak be. A város e fotográfiákon nem szép vagy csúnya, hanem önmaga. Az emberi jelenlét nyomait magán viselő hely, ahol békés egymás mellettiségben élnek a siető emberek a város rejtett jelrendszerével, például a zöld arcú manóval. A különös fotógyűjteményben egyrészt a véletlenek egymás mellettiségének keretbe foglalásával született képeket, másrészt a közterekben elhelyezett másiknak, másoknak szóló ismeretlen feladójú üzeneteket találhatjuk, kiegészülve a városi lét poétikájával, az úttesten a sehovába vezető öt lépcsőfoktól a hatalmas tűzfal egében és felhői fölött lebegő színes léghajókig. Némelyik lehet akár ismerős számunkra, másokat pedig már sosem lelhetünk, hisz csak éppen akkor és ott voltak időszakos installációk és konstellációk, de találhatunk olyat is, amelyet akár kereshetünk is ismert vagy eddig még sosem bejárt útjaink során. (Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora)
Fotó: Czabán György
Fotó: Czabán György
Fotó: Czabán György
Fotó: Czabán György
2014. március 27-én, csütörtökön 19.00 órakor Czabán György fotográfus és Csizek Gabriella kurátor tart tárlatvezetést. A programon való részvétel a napi belépőjegy megvásárlásával lehetséges. Regisztrálni a zsofia.speder@maimano.hu címen lehet. A kiállítás 2014. április 13-ig látogatható a Mai Manó Házban.
