Bill Eppridge: Gördeszkázó gyerekek (1965)

2014. november 04. Mai Manó Ház

Bill Eppridge egyike volt a Life legtöbbet publikált fotósainak. Gyakornokként kezdte a lapnál, miután 19 évesen övé lett az NPPA nagydíja (ez olyan mint az év sajtófotója ma), majd megnyerte az amerikai Év Egyetemi Fotósa díjat. Hamar a Life belsős munkatársa lett, és az újságnál maradt a lap 1972-es megszűnéséig. A Life-nál töltött évei alatt születtek legismertebb munkái, ő volt az a fotóriporter, aki Robert F. Kennedy szenátor mögött állt, mikor meggyilkolták egy Los Angeles-i szállodában. Az egyetemen régészként diplomázott, történelmi szemléletmódja fotóin is felismerhető. A spontán, természetes képekben hitt, sosem avatkozott bele a körülötte zajló eseményekbe. Pontosan tudta, hogy a képei ugyanolyan fontosak lehetnek évtizedek távlatából, mint másnap a lapokban, ez a képessége pedig a legjobbak fölé emelte a szakmában - olvashatjuk az index.hu oldalán a Life fotósait bemutató sorozatban. Mai bejegyzésünkben Eppridge 1965 májusában megjelent gördeszkás fotóit láthatjátok a New York-i fiatalokról. A sorozat apropóját az ország különböző pontjain az előző hónapban bekövetkezett halálos gördeszka-balesetek adták. 

BE001.jpgFotó: Bill Eppridge: Gördeszkázó gyerekek, New York City, 1965 © Time & Life Pictures/Getty Images

BE002.jpgFotó: Bill Eppridge: Gördeszkázó gyerekek, New York City, 1965 © Time & Life Pictures/Getty Images
BE003.jpgFotó: Bill Eppridge: Gördeszkázó gyerekek, New York City, 1965 © Time & Life Pictures/Getty Images
BE004.jpgFotó: Bill Eppridge: Gördeszkázó gyerekek, New York City, 1965 © Time & Life Pictures/Getty Images
BE005.jpgFotó: Bill Eppridge: Gördeszkázó gyerekek, New York City, 1965 © Time & Life Pictures/Getty Images
BE006jpg.jpgFotó: Bill Eppridge: Gördeszkázó gyerekek, New York City, 1965 © Time & Life Pictures/Getty Images
BE007.jpgFotó: Bill Eppridge: Gördeszkázó gyerekek, New York City, 1965 © Time & Life Pictures/Getty Images
BE008.jpgFotó: Bill Eppridge: Gördeszkázó gyerekek, New York City, 1965 © Time & Life Pictures/Getty Images
BE009.jpgFotó: Bill Eppridge: Gördeszkázó gyerekek, New York City, 1965 © Time & Life Pictures/Getty Images

(forrás: time.life.com)

A hatvanas évek leghíresebb szörfös fotósának színes képeit ITT találod. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása