David Duncan, a harcoló katonák fotósa (1950)

2014. november 09. Mai Manó Ház

Az 1916-ban született David Douglas Duncan tengerészgyalogosként szolgált a háborúban és merész tettei, melyeket részben karabéllyal, részben fényképezőgéppel hajtott végre, megszerezték számára a legendás fotográfus címet. Amikor a Life magazin megbízásából a koreai háború színterére ment, már csak a fényképezőgépet tartotta kézben. Régi katonai egységével, az első divízióval gyalogolt, amikor bekerítették, így kénytelen volt végigcsinálni velük a visszavonulás minden keservét Kína határától egészen a koreai tengerpartig. A beszámolója szerint a fagypont alatti jeges szelek gémberedetté tették kesztyűjében ujjait és a fényképezőgép sem működött a nagy hidegben. Mindkettőt testén melegítette és amikor érezte, hogy a zár ismét működik, gyorsan elkészített egy-két felvételt. Minden egyes elfényképezett filmtekercsére nagyon kellett vigyáznia, míg végül repülőgépre rakhatta, hogy New Yorkban a Life laborjában megtörténjék az előhívás.

03_upset-marine.jpgFotó: David Douglas Duncan: A mentőautó sofőrje sír, miután megtudta, hogy egy barátja halt meg a támadásban, Korea, 1950 © Life Magazine

„Ez a könyv erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy különválasszuk a háború fogalmát attól, amikor ezt a szót oly drámaian kiejtik a különböző országok magas rangban lévők és helyette összekapcsoljuk azzal a látvánnyal, hogy milyen egy ember tekintete, amint utolsót szív utolsó cigarettájából, majd megragadja puskáját, félreteszi álmait, összeszedi magát és megtámadja az előtte lévő ellenséges állásokat.” – írta a This is War című könyvének előszavában. (forrás: Peter Pollack: The Picture History of Photography, New York, 1958. fordította: Fenyő Imre)

05_wounded-marine-being-carried.jpgFotó: David Douglas Duncan: Sebesült amerikai katonát visznek egy géppuskából rögtönzött hordágyon, Korea, 1950 © Life Magazine

02_advancing-past-enemy-corpse.jpgFotó: David Douglas Duncan: Amerikai tengerészgyalogosok haladnak el egy ellenséges katona holtteste mellett, Korea, 1950. szeptember © Life Magazine

07_retreat.jpgFotó: David Douglas Duncan: Visszavonulás a Chosin-víztározónál, ahol orvlövészek támadtak rájuk, Korea, 1950 © Life Magazine

12_fight-for-seoul.jpgFotó: David Douglas Duncan: Harc Szöulért, Korea, 1950 © Life Magazine

13_seoul-staircase.jpgFotó: David Douglas Duncan: Duncan azt nyilatkozta, hogy ezt tartja a legerősebb képének a Koreai háborúról 
© Life Magazine

17_truck-with-bodies_bestscan.jpgFotó: David Douglas Duncan: Halottakat szállító teherautó, Korea, 1950. december © Life Magazine

(forrás: time.life.com)

A Líbiában 2011-ben elhunyt világhírű fotóriporter, Tim Hetherington Sleeping Soldiers című sorozatát - mely az Afganisztánban harcoló amerikai katonákat alvás közben mutatja meg - ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása