Robert Mapplethorpe ritkán látott divatfotói

2015. március 06. Mai Manó Ház

Robert Mapplethorpe 1946. november 4-én született a New York állambeli Floral Parkban, angol-ír családban. 1963 és 1970 között a brooklyni Pratt Institute-ban tanult festészetet és szobrászatot, bár diplomát sohasem szerzett. Fényképészettel a hetvenes évek elején kezdett foglalkozni, Andy Warhol Interview c. magazinjának állandó munkatársa lett. Legtöbb alkotása műteremben készült fekete-fehér portré, gyakran fényképezett csendéleteket és férfiaktokat is. Első komolyabb kiállítására 1977-ben került sor. A nyolcvanas években saját projektjei mellett neves divatlapoknak is készített fotókat. Dolgozott a francia és az olasz Voguenak, de képei az Allure, Arena, Esquire és az Y’s lapokban is megjelentek. Mivel ebben a hónapban a divatfényképezés a témánk, ezért mai bejegyzésünkben Mapplethorpe divatfotóiból válogattunk, akinek a halálát megelőző évben olyan neves múzeumokban nyíltak meg kiállításai, mint például az amszterdami Stedelijk Museum, a New York-i Whitney Museum of American Art, valamint a londoni National Portrait Gallery. Mapplethorpe 1989. március 9-én halt meg Bostonban. 

rm001.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Swim, Italian Vogue, 1984 © Robert Mapplethorpe Foundation 

rm002.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Homage to Irving Penn, French Vogue 1986 © Robert Mapplethorpe Foundation 
rm003.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Italian Vogue, 1984 © Robert Mapplethorpe Foundation 
rm004.jpgFotó: Robert Mapplethorpe: Paris Fashion / Dovanna, 1984 © Robert Mapplethorpe Foundation 

(forrás: wikipedia.hu; pleasurephotoroom.wordpress.com)

Robert Mapplethorpe további képeit Portfolió (18+) rovatunkban ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása