Így mentették az UVATERV megégett fotógyűjteményét

2015. március 17. Mai Manó Ház

Egy elektromos zárlatot követő tűzben március 12-én megégett az a több mint százezer darabos, páratlan képgyűjtemény, amit az UVATERV székház szuterénjében tároltak évtizedek óta. A felbecsülhetetlen értékű archívum, amit a Fortepan az UVATERV kérésére már éppen elkezdett volna digitalizálni az utókornak, 1949-től dokumentálta az építőipari cég tevékenységét. A Fortepan múlt heti felhívására több mint száz önkéntes - köztük Kincses Károly a Mai Manó Ház munkatársa - vett részt a szombati képmentésben. A XI. kerületi Dombóvári utca 17. szám alatt találkoztak reggel, majd az eligazítás után egy-egy doboz részben összeégett és/vagy eláztatott negatívot vittek haza magukkal. A lelkes önkéntesek a képmentés folyamatát többek között Tamási Miklós, a Fortepan alapítója és Kincses Károly fotómuzeológus szakszerű útmutatása alapján végezték el otthonukban.
Példátlan volt a segíteni vágyók folyamatos jelentkezése, így nekik köszönhetően nagy esély van arra, hogy a korábbi hírekkel ellentétben az UVATERV gyűjteményének egy része mégis megmarad az utókornak.
Mai bejegyzésünkbe Kincses Károly fotóiból válogattunk. 

20150314_064_tamasi_miklos_urabn_tamas.jpgFotó: Kincses Károly: Uvaterv székház, 2015. március 14.

20150314_067_a_szinhely.jpgFotó: Kincses Károly: A színhely, 2015. március 14.

20150314_078_segelyhely.jpgFotó: Kincses Károly: A segélyhely, 2015. március 14. 

20150314_079_az_elomoso.jpgFotó: Kincses Károly: Az előmosó, 2015. március 14.

20150314_083_a_segelyhely_a_szemelyzettel.jpgFotó: Kincses Károly: A segélyhely személyzettel, 2015. március 14.

20150314_084_elomoso_es_a_leaztatott_csomagolas.jpgFotó: Kincses Károly: Az előmosó és a leáztatott csomagolás, 2015. március 14.

20150314_090_szaritas_az_eloszobaban.jpgFotó: Kincses Károly: Szárítás az előszobában, 2015. március 14.

20150316_079_az_elkeszult_anyag_a_leadas_elott.jpgFotó: Kincses Károly: Az elkészült anyag a leadás előtt, 2015. március 16.

20150316_081_a_vegeredmeny.jpgFotó: Kincses Károly: A végeredmény, 2015. március 16.

A Fortepan Facebook oldalára feltöltött képeket a fotóra kattintva találod! 

_img4984.jpgFotó: Csanádi Gábor 

Kincses Károly Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel? - Amit a régi fényképekről tudni kell című könyve online is elérhető. A könyvet bemutató bejegyzésünket ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása