Egy magyar fotós képei Frida Kahlóról

2015. december 03. Mai Manó Ház

Muray Miklós (Mandl Miklós, Nicholas Muray) 1892. február 15-én született Szegeden. Tizenkét éves korában Budapesten beiratkozott egy grafikai iskolába, ahol litográfiát, fotográfiát és fotósokszorosítást tanult, majd három éven át Berlinben a háromszín-eljárásokat tanulmányozta, gyakorolta. 1913-ban vándorolt ki Amerikába, az első világháborús fenyegetések elől menekülve. New Yorkban a híres kiadóvállalat, a Condé Nast alkalmazta. Feladata elsősorban színkivonati negatívok készítése volt. Később fotográfusként is kapott megbízásokat. 1920-ban pedig saját portréműtermet nyitott a a MacDougal Streeten, a Greenwich Village-ben. A kezdeti nehézségek után hamarosan virágzó üzletmenetet mondhatott magáénak. A Vanity Fairnek, a Vogue-nak, a McCall's-nak és a Harper's Bazaarnak és a The New York Times-nak dolgozott. Hosszú pályafutása során olyan nagyságokat fényképezett, mint H. G. Wells, G. B. Shaw, Claude Monet, Humphrey Bogart, Cole Porter, Greta Garbo. Szoros barátságban volt több mexikói művésszel is, Frida Kahlóval, Diego Riverával, emlékezetes portrékat készített róluk. Képei – főként színházi és táncfotói – elsősorban piktorialista hatást mutatnak. 1930-ban hároméves szerződést kötött a Ladies’s Home Journallal, színes divatfotók fotografálására. Elutazott Németországba, s az ott vásárolt felszereléssel létrehozta Amerika egyik első színes laboratóriumát, ahol színes carbro-nyomatok sokaságát készítette, mesteri módon. Mindemellett a sportra is jutott ideje, nem is amatőr szinten, hiszen 1927-ben megnyerte az USA kardvívó nemzeti bajnokságát, majd részt vett amerikai színekben az 1928-as amszterdami és az 1932-es Los Angeles-i olimpiákon. Harmadik olimpiáján Tokióban pedig a pást mellett állt, mint bíró. Igaz, ezt 1964-ben rendezték, amikor Muray már 72 éves volt. Egy évvel később, 1965 novemberében érte a halál New York-ban. (Kincses Károly) 

muraykahlo001.jpegFotó: Nickolas Muray: Nickolas Muray és Frida Kahlo közös fotója, 1939
© Frida Kahlo Museum/Nickolas Muray Archives

Frida Kahlo és Nickolas Muray 1931-ben találkoztak először. Amikor a világhírű mexikói festőnő 1938-ban New Yorkban tartózkodott, mert a Julien Levy Gallery-ben rendeztek neki kiállítást, Muray portrékat készített róla, amelyek később a legismertebb és legkedveltebb munkáivá váltak. Muray és Kahlo 1939-ben éppen egy közel tíz éve tartó szerelmi viszony csúcsán voltak, amikor a portrék készültek. A viszonyuk még 1931-ben kezdődött, miután Muray elvált második feleségétől és röviddel azután, hogy Kahlo hozzáment Diego Riverához, a híres mexikói festőhöz. A kapcsolat túlélte mind Muray harmadik házasságát, mind Kahlo válását majd újraházasodását Riverával, melyet követően egy évvel, 1941-ben szakítottak véglegesen. Muray el akarta venni Fridát, de miután nyilvánvalóvá vált, hogy Kahlo csak szeretőnek akarta őt és nem férjnek, Muray végleg otthagyta és elvette negyedik feleségét, Peggy Murayt. Ennek ellenére ő és Kahlo az utóbbi 1954-es haláláig jó barátok maradtak. 

muraykahlo007.jpegFotó: Nickolas Muray: Frida Kahlo A két Frida című festményével, Coyoacán, 1937
© Frida Kahlo Museum/Nickolas Muray Archives 


muraykahlo002.jpegFotó: Nickolas Muray: Frida Kahlo, 1939
© Frida Kahlo Museum/Nickolas Muray Archives
muraykahlo004.jpegFotó: Nickolas Muray: Frida Kahlo a hasán fekszik, 1946
© Frida Kahlo Museum/Nickolas Muray Archives 

muraykahlo005.jpegFotó: Nickolas Muray: Frida Kahlo a kórházban, New York, 1946
© Frida Kahlo Museum/Nickolas Muray Archives 


muraykahlo006.jpegFotó: Nickolas Muray: Frida Kahlo, Xochimilco, Mexico, 1937
© Frida Kahlo Museum/Nickolas Muray Archives 


muraykahlo003.jpegFotó: Nickolas Muray: Frida Kahlo a fehér padon, 1939
© Frida Kahlo Museum/Nickolas Muray Archives 

(forrás: fotomuveszet.net; wikipedia.hu; artblart.com; nickolasmuray.com; theguardian.com)

A Frida Kahlóról és egy őzgidáról készült talán legismertebb Nickolas Muray képet ITT, a festőművésznőről édesapja által fényképezett világhírű portrét pedig ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása