Blogunk egyik leglátogatottabb bejegyzésében, valamint a Mai Manó Ház egyik legnépszerűbb kiállításán is találkozhattatok már Vivian Maier képeivel és életének történetével. Születésének 90. évfordulója alkalmából - vendégblogger rovatunkban - ma Elek Judit Katalin Vivan Maier önarcképei és street fotográfiái című írásának első részét találod.
A 20. század fotótörténetének legmisztikusabb alakja Vivian Maier, kinek alkotótevékenységéről élete során senki, még közeli barátai sem tudtak. Valószínűleg soha, senkinek sem mutatta meg fényképeit. Vivian Maier 1926. február elsején született New Yorkban, gyerekkorát Franciaországban töltötte egy kis faluban, majd visszatért New Yorkba, és negyven évig egyszerű háztartási alkalmazott, bébicsősz volt. Mary Poppins, aki fényképezőgéppel a nyakában járt-kelt. A családok, akiknél Vivian szolgált, csak annyit érzékeltek az alkotás folyamatából, hogy Vivian lakatot tett szobája ajtajára és senkit sem engedett be oda. Mit rejtegetett?
Élete végén, 2009-ben ez a titok 150.000 negatívot és 150 filmet jelentett, melynek eszmei értéke 2014-re több millió dollárra nőtt. Vivian, vagy ahogy kérte, hogy hívják, Miss Maier mégis egyedül, szegénységben halt meg. Halálakor, 2009. április 21.-én csak felfedezője, John Maloof sejtette, hogy fényképei nem egyszerű amatőr fotók, hanem a 20. század második felének jelentős utcai fotográfiái. A felfedezéshez és az életmű rendszerezéséhez, népszerűsítéséhez John Maloof történész végzettsége, kitartása és szorgalma kellett, és az internet.
Fotó: Vivian Maier: Önarckép, 1955. február © Maloof Collection
John Maloof 2007-ben Chicagóban egy aukción 380 dollárért vásárolt egy dobozt teli negatívval. A képek készítőjének csak a nevét tudta. Az aukción nem műtárgyat keresett, hanem illusztrációkat készülő könyvéhez, melyet Chicagó történetéről írt. A fotók azonban esztétikai szempontból is felkeltették érdeklődését és megpróbálta kideríteni, hogy él-e még az alkotójuk. A Google keresőjében elsőre semmit sem talált. Mivel családjában több használtcikk kereskedő is volt, kik hagyatékokat vásároltak fel és adtak tovább, korábban is látott már fotóhagyatékot. Ezek a képek azonban mások voltak. Jól komponáltak, esztétikusak és az 50-es évek eleje óta dokumentálták Chicagó és New York külvárosainak lakóit. Professzionális képeknek tűntek, alkotójukról azonban senki sem tudott. Maloof a misztérium nyomába eredt, felvásárolta a többi negatívot is, amit tudott. 2009-ben a Google keresőjében rátalált Vivian Maier halálhírére. Ezen a nyomon elindulva, sikerült megszereznie Vivian Maier személyes hagyatékát, újságcikkeket, több ezer előhívatlan tekercs filmet, ruhákat, kalapokat, leveleket és cetliket. Vivian gyűjtőszenvedélye nem korlátozódott az utca embereinek fényképeire, úgy tűnt az időt akarta rabul ejteni tárgyak és emlékek formájában.
Fotó: Vivian Maier: New York, NY, 1956. szeptember 30. © Maloof CollectionMaloof történész végzettsége révén struktúrálni tudta ezt a felhalmozott írott és képi információt. Szerencsére lelkesedése sem lankadt, tovább végezte megkezdett kutatómunkáját. Célja az volt, hogy kiderítse ki volt Vivian Maier és fotográfiáinak a lehető legnagyobb ismertséget és elismertséget szerezzen. Maloof abban a reményben, hogy talál művészettörténészeket, akik osztoznak lelkesedésében, levelet írt a MOMA fotográfiai részlegének és a segítségüket kérte a gyűjteménye archiválásához, ám a MOMA kurátorai érdektelennek minősítették Maier fotóit és Maloof elutasító választ kapott. Maloof módszeres és kitartó kutatómunka segítségével feltérképezte Maier életének fontosabb helyszíneit és szereplőit. Vivien ismerőseivel, a mára felnőtt nevelt gyerekekkel interjúkat készített, hogy megtudja milyen ember volt Maier. Keresését filmre rögzítette, és a Finding Vivian Maier – Vivian Maier nyomában című dokumentumfilmben összegezte. A film 2014 márciusában debütált New Yorkban, sikerrel.
Dolgozatomban azt kutatom, hogy miben különbözik az alkotás folyamata, ha az alkotó nem kap visszajelzéseket az alkotás során, mert nem mutatja meg a képeit másoknak. Vivian Maiernek nem kellett alkalmazkodnia a kortárs kereskedelmi galériák elvárásaihoz, de még a múzeumok kurátorainak ízléséhez sem. Szabadon alkothatott, mindenféle kötöttség nélkül. Különösen érdekesek önarcképei ebből a szempontból. Milyen kortárs fotósok munkáihoz hasonlíthatóak a fényképei? Kik inspirálhatták?
Fotó: Vivian Maier: Franciaország, 1959 © Maloof Collection
Munkáját, a gyerekek gondozását tudatosan választotta, úgy tűnik azért, hogy kielégíthesse fotózási szenvedélyét, és minél több időt tölthessen az utcán, idegeneket fényképezve. Fotózási szenvedélye oly mértékű volt, hogy akkor sem hagyta abba a fényképezést, amikor az egyik gyermeket elütötte egy autó. A volt kisfiú élénken emlékszik vissza a jelenetre, és arra, hogy mit gondolt a földön fekve, Viviant nézve: „Vivian azt csinálja, amit mindig, fényképez.”
A családok beszámolóiból az is kiderül, hogy szenvedélye sokszor sodorta bajba. Egyik családtól az után kellett távoznia, hogy jelenetet rendezett egy újsághalom eltűnése miatt, mások akkor váltak meg tőle, amikor kiderült, hogy veszélyes külvárosokba viszi a gyerekeket sétálni. A gyerekek beszámolói alapján egy excentrikus, rejtőzködő, meleg szívű, de végtelenül zárkózott ember alakja formálódik ki. Maier úgy tűnik sérült volt érzelmileg, valószínűleg gyermekkori bántalmazásban volt része, és viszolygott a férfiaktól. Soha sem házasodott meg és feltehetően nem volt párkapcsolata sem. Szüleivel és testvérével sem tartotta a kapcsolatot. A gyerekekkel viszont könnyen megtalálta a hangot, és úgy tűnik az utca emberével is gyorsan teremtett kontaktust.
Fotó: Vivian Maier: Cím nélkül © Maloof CollectionHangszalagokat is készített, az egyik felvételen egy szupermarketben kérdezett meg embereket arról, hogy mi a véleményük egy aktuális politikai kérdésről. Elutasító válasz esetén tovább unszolta a „kiszemelt áldozatát” kijelentve, hogy márpedig kell, hogy legyen véleményük a politikáról. Képei és a hangszalagok alapján feminista és szocialista volt. Szemtanúk beszámolói alapján az utcai fényképezés során sem fogadott el nemleges válaszokat, olyan közel ment az emberekhez, amennyire csak tudott, és tükörreflexes Rolleiflex gépét nem kellett a szeme elé tennie, így meg tudta tartani a szemkontaktust, miközben fényképezett. Portréin a szereplők a kamerába, illetve Vivianre néznek. Perspektívája sokszor enyhén békaperspektíva, a szemmagassághoz képest alulról láttatja az ábrázolt személyeket. Ennek oka az lehetett, hogy a gépet a nyakában hordta. A perspektíva egy körülbelül tíz éves gyermek szemszögének felel meg. Maier mély pszichológiai tudásról tesz bizonyságot, képei komplex karaktereket tükröznek, akiknek átélhetjük búját, örömét, bánatát, egyediségét, összetettségét.
Fotó: Vivian Maier: New York, 1955 © Maloof CollectionVivian Maier munkássága során sok önarcképet készített, melyeket csak ő láthatott. Önarcképeinek őszintesége attól különösen intenzív, mert nem engedte meg más embereknek, hogy megismerjék őt, a világát, a múltját, a képeit. Idegeneknek gyakran a nevét sem árulta el, negatívjait V. Smith néven hívatta elő, anyakönyvezett nevét többféleképpen írta, és foglalkozását is csak ritkán árulta el. Volt akinek érdeklődésére csak annyit mondott, hogy kém. Önarcképei több kategóriába sorolhatók. Saját árnyéka, kirakatban tükröződő önarcképek, tükrökben megjelenő önarcképek, fémes felületen megjelenő visszatükröződések, fekete-fehér képek az 50-es, 60-as évekből, színes képek a 70-es, 80-as évekből.
Önarcképei leginkább Lee Friedlander képeihez hasonlítanak, ami azért is érdekes, mert Lee Friedlander nem ismerhette Maier képeit. Vivianről nem lehet tudni, hogy milyen gyakran látogatott kiállításokat. Azt viszont igen, hogy Robert Frank, Americans - Amerikaiak című kiállítását bemutatták 1961-ben Chicagóban, tehát láthatta. A 60-as, 70-es évek során John Szarkowski - a MOMA fotó részlegének vezetője 1962 és 1991 között-, felkarolta a New York-i Iskola fiatal fotográfusait, és kiállításokat rendezett nekik. Vivian ismerhette Lee Friedlander, Diane Arbus és Robert Frank munkáit.
Miss Maier képeinek nagy részéről nem tudjuk, hogy mikor és hol készültek, ezért nem lehet rögzíteni, hogy ő, vagy a kortársai készítették-e előbb hasonló képeiket. Önarcképei kompozíciós játékok és önmegfigyelések. Érzelmi állapotot ritkán tükröznek, és statikusak. Keveset tudunk meg Vivien Maier-ről, a személyiségéről, és környezetéről. Azt viszont igen, hogy tökéletesen komponál, és játszik a formákkal, árnyékokkal, terekkel. Mint egy született fotográfiai zseni, aki iskolázottság és szakmai kapcsolatok, ösztöndíjak nélkül is olyan kvalitású életművet hozott létre, mely kortársai legjobbjai közé emeli.
Susan Sontag már az 1980-as évek elején kijelentette, hogy „Ma minden avégből létezik, hogy fénykép váljon belőle.”
Különösen igaz ez a Facebook utáni korban, amikor gyakran azért megyünk el bizonyos helyekre, mutatkozunk emberekkel, hogy lefényképezzük, és utána a Facebookon megosszuk fotóinkat, ez úton is dokumentálva jelenlétünket. Vagy ha mi magunk nem is teszünk így, akkor is tudatában vagyunk annak, hogy mások ezt tehetik, bármikor lefényképezhetnek bennünket, és feltehetik a képet a világhálóra.
A Facebook 2004. február 4.-én lett bejegyezve, de véleményem szerint a Facebook nem jöhetett volna létre a digitális fotográfia feltalálása előtt, illetve nem lehetett volna sikeres. A digitális fényképezőgép megjelenésével megváltoztak az amatőr fotográfusok fényképezési szokásai. A nyersanyag ingyenessé vált, legalábbis azok számára, akik meg tudták vásárolni a digitális gépeket. Ez tette lehetővé az amatőr fotográfusok számára, hogy jóval nagyobb mennyiségű képet készítsenek. Az okostelefonok elterjedésével pedig a tulajdonosok amatőr fotóssá váltak, és a szociális média felületein kezdték megosztani képeiket. Ennél is fontosabb, hogy a digitális kép készítője digitális kijelzőn figyelheti magát, miközben a fotót készíti.
Az Oxford szótár szerint a Selfie – "a photograph that one has taken of oneself, typically one taken with a smartphone or webcam and uploaded to a social media website" – egy olyan fénykép, amit a szerző saját magáról készít, általában okostelefonnal, vagy webkamerával, melyet feltölt egy szociális média felületre. 2013-ban a selfie bekerült az online Oxford szótárba, miután egy év leforgása alatt 17 000%-kal nőtt a szó gyakorisága az interneten.
A selfie tehát eszközében és céljában különbözik az analóg, fotográfiai önarcképektől. A kép készítésének motivációja változott meg a szociális media megjelenésével. Motivációjában Vivian Maier önarcképeitől messzebb semmi sem lehetne a magamutogatás céljából készült selfie-nél. (Elek Judit Katalin)
A következő részt ITT találod..
(forrás: vivianmaier.com)
Vivian Maier 5 ritkán látott fotóját ITT találod.