Alfred Eisenstaedt: Búcsúzkodó szerelmesek (1943)

2016. február 14. Mai Manó Ház

Alfred Eisenstaedtban megvan a riporternek az a veleszületett tehetsége, hogy mindig ott tud lenni, ahol valami történik. Lefényképezi a teljes környezetet is és külön annak fontos részleteit. Így alakul ki ezekből együtt a képekben elmondott történet. Lefényképezi az események irányítóit, a passzív résztvevőket, a jelenlévő személyiségeket és a helyszínt is. Tudatosan arra törekszik, hogy a kép szemlélője úgy érezze, vele együtt tanúja az eseményeknek. A Life olvasói ezáltal résztvevőivé válnak a történéseknek. Az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy az emberek azonosuljanak a képpel, csak azon kevés magas szintű hivatásos fotóriporterek körében található meg, akik egyéni stílust tudnak kialakítani. Amikor Eisenstaedt 1935 decemberében az Egyesült Államokba érkezett, meglepődött elégedettséggel tapasztalta, hogy ellesett jellegű sajtófényképezés terén úttörő sikereiért sokra becsülik. 1935 novemberében a Time Inc. vállalat azon gondolkodott, miképpen nevezzék el új kiadványukat, esetleg Show Book-nak, - végül a Life mellett döntöttek és Alfred Eisenstaedt egyike volt az elsőnek alkalmazott fényképészeknek. 

1943 áprilisában Eisenstaedt a háborúba induló, szerelmespáruktól/feleségüktől búcsúzkodó katonákat fényképezte titokban. Az ikonikus sorozathoz Rolleiflex gépet használt, mivel azt nem kell szemmagasságban tartani, így a szerelmespárok sem vették észre őt munka közben. A legendás sorozat először a Life magazin 1944. február 14-i számában jelent meg az alábbi írással:
"A vonatokhoz vezető kapuk előtt álltak, csak ölelték egymást, nem törődtek azzal, hogy ki látja őket vagy mit gondolhatnak róluk.
A búcsú olyan, mint egy drámai történet, s ezt a történetet Eisenstaedt képei szívbe markolóan mesélik el. Néhol a lány öleli át karjával a fiú derekát, s kezét szorosan összekulcsolja annak háta mögött. Egy másik képen a lány a fejét a fiú arcához szorítja, miközben könnyei a fiú kabátjára hullanak. Olykor a fiú a tenyerébe fogja a lány arcát és szavai láthatóan megnyugtatják a lányt. Vagy ha a várakozás egy örökkévalóságnak hat, csak csendben állnak, szótlanul. Ezekben a búcsúzásokban közös a szomorúság és a gyengédség, valamint az elválás fájdalmába való teljes belefeledkezés. "

eisenstaedt001.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Búcsúzó szerelmespárok, Pennsylvania Station, New York, 1943. április 
© Alfred Eisenstaedt—The LIFE Picture Collection/Getty Images


Feloldja, könnyeddé teszi az embereket saját munkamódszerével. Tökéletesen ismeri fényképészi eszközeit, a fény erősségét szinte öntudatlanul értékeli. Fénymérőt ritkán használ, ösztönös módon gyorsan dolgozik. Testével mindaddig eltakarja fényképezőgépét, amíg készen nincs arra, hogy exponáljon. Lágyan, könnyed modorban beszélget és az emberek szinte megfeledkeznek róla. Amikor az a bizonyos pillanat elérkezik, Eisenstaedt végtelenül érzékennyé válik mindazon tényezők iránt, amelyek számításba jönnek. Ez számára a művészi alkotás pillanata. Biztos kézzel készíti el a fényképet, melyen feltétlenül érvényre jut sajátos stílusa. Eisenstaedt ragyogó, precíz stílusa azokból az úttörő erőfeszítésekből fejlődött, melyeket kis gépekkel végzett, miután már korábban elsajátította a festőies fényképezés módszereit. Még ma is érezhető bizonyos korai időszakára emlékeztető lágyság, festőies előszeretete a mély árnyékok és lágy fehérek iránt, melyek manapság készült őszinte és realisztikus képein is megtalálhatók. Az, ahogyan festői képalkotást összeolvasztotta a riportszerű fotózással, a fotózsurnalizmus képviselőinek legelső sorába emelte. Tudatosan komponál a Life folyóirat álló téglalap alakú oldalai számára és hetenként elmond egy-egy történetet képeivel a több, mint 25 milliós olvasótábornak. - olvashatjuk Eisenstaedt méltatását Peter Pollack: The Picture History of Photography című, 1958-ban megjelent könyvében.

eisenstaedt002.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Búcsúzó szerelmespárok, Pennsylvania Station, New York, 1943. április 
© Alfred Eisenstaedt—The LIFE Picture Collection/Getty Images
eisenstaedt003.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Búcsúzó szerelmespárok, Pennsylvania Station, New York, 1943. április 
© Alfred Eisenstaedt—The LIFE Picture Collection/Getty Images
eisenstaedt004.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Búcsúzó szerelmespárok, Pennsylvania Station, New York, 1943. április 
© Alfred Eisenstaedt—The LIFE Picture Collection/Getty Images
eisenstaedt005.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Búcsúzó szerelmespárok, Pennsylvania Station, New York, 1943. április 
© Alfred Eisenstaedt—The LIFE Picture Collection/Getty Images
eisenstaedt006.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Búcsúzó szerelmespárok, Pennsylvania Station, New York, 1943. április 
© Alfred Eisenstaedt—The LIFE Picture Collection/Getty Images
eisenstaedt007.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Búcsúzó szerelmespárok, Pennsylvania Station, New York, 1943. április 
© Alfred Eisenstaedt—The LIFE Picture Collection/Getty Images
eisenstaedt008.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Búcsúzó szerelmespárok, Pennsylvania Station, New York, 1943. április 
© Alfred Eisenstaedt—The LIFE Picture Collection/Getty Images
eisenstaedt009.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Búcsúzó szerelmespárok, Pennsylvania Station, New York, 1943. április 
© Alfred Eisenstaedt—The LIFE Picture Collection/Getty Images
eisenstaedt010.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Búcsúzó szerelmespárok, Pennsylvania Station, New York, 1943. április 
© Alfred Eisenstaedt—The LIFE Picture Collection/Getty Images

(forrás: life.com)

A moziban csókolózó szerelmespárokról titokban készült felvételeket ITT, a fotótörténet egyik híres, de - mint utólag kiderült - megrendezett csókjelenetéről pedig ITT olvashatsz. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása