Ez a fotó, melyen egy fiatal kelet-német határőr megragadja a lehetőséget, hogy a berlini fal első napjaiban Nyugatra szökjön, ikonikus képpé vált Nyugaton, viszont Keleten nem, ahol a berlini útkönyvek egészen a fal lebontásáig tudomást sem vettek a létezéséről.
Conrad Schumann 19 éves volt, amikor a határ őrzésére kirendelték. Augusztus 15. reggelén a berlini Wedding kerületben a Bernauer Strassén állomásozott, ahol – amint az a képen látható – a „fal” még csak szögesdrót akadály volt. A falat fényképező nyugati riporterek életük nagy fotóját készíthették el Schumannról, aki fekete csizmában, rohamsisakban, csinos NDK-s egyenruhában és puskával a kezében a bátorságát összeszedve átugrotta az akadályt. A filmfelvételeken látható, amint a katona ugrás közben eldobja fegyverét.
A klasszikussá vált kép a szabadság és a kényszer közötti ellentétet ragadja meg; a legnagyszerűbb és leghatásosabb sajtófotókhoz hasonlóan a véletlen tette művészivé. A Falról keresve sem lehetne költőibb vagy árnyaltabb képet találni. Íme a levegőben repülő fiatalember, aki Kelet és Nyugat között egy pillanatra megmerevedve lebeg. A katona jobboldalán látható lepusztult épületek Berlin háborús sebeire emlékeztetnek. Mögötte kisebb csoport figyeli, de nem úgy néznek ki, mint akik követni akarnák.
Ez egy perverzül örömteli kép. Nem a megosztottság elkövetkező éveit, hanem a Fal értelmetlenségét vetíti előre. Az 1960-as években az ehhez hasonló képek Berlint valószínűtlenül elbűvölő hellyé tették Nyugaton. A gesztusok politikája, mint például John F. Kennedy „Ich bin ein Berliner” a városban 1963-ban tartott beszéde mellett a falra néző emelvényről fotózási lehetőséget biztosítottak. Amíg a Fal keletről láthatatlan volt, addig nyugatról romantikus háttérként szolgált filmekben, mint például a Temetés Berlinben vagy lemezeken, mint Lou Reed Berlinje. Ez a fotó segített a Nyugat szemében definiálni a Falat, de Conrad Schumann tette csak akkor ért az utolsó fejezetéhez, amikor az NDK-ban a tömeges tiltakozás már elsöprő erejűvé vált. - olvashatjuk a Photos That Changed the World (Fotók, melyek megváltoztatták a világot) című könyvben, mely a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban is megtalálható. Ann Tusa: Az utolsó megosztás – Berlin és a Fal 1945-89, London 1996. 

Fotó: Peter Leibing: Conrad Schumann, Berlin, 1961. augusztus 15. (A teljes képkocka)

Peter Leibing, a fiatal fotós több órán keresztül figyelte a fiatal katonát, aki idegesen járkált fel-alá, fegyverét a vállán lóbálva, ahogy az egyik cigarettáról a másikra gyújt. „Gyere át! Gyere át!” Skandálták a Bernauer Strasse nyugati oldalán összeverődött emberek. „Ugrani fog!” Jegyezte meg hirtelen egy Leibing közelében álló idősebb férfi. Délután négy órakor Schumann félredobta a cigarettáját, megfordult és futásnak eredt a szögesdrótok felé, amelyek a határvonalat jelezték Nyugat és Kelet között. Ugrott, miközben fegyverét maga mögé hajította, majd még tíz métert futva bevetette magát a kerékcsikorgással induló rendőrautóba. Leibing pedig lefényképezte az ugrás pillanatát. Ugyanakkor a fényképész mellett álló filmhíradós filmre is vette az eseményeket. A kép a másnapi napilapok címlapjára került. A többi pedig már hidegháborús történelem. - olvashatjuk a fototipp.hu oldalán.

Fotó: Conrad Schumann, Berlin, 1961. augusztus 15. (CIA's Historical Collections)

Leibinget legendás képe az NSZK egyik leghíresebb sajtófotósává tette. Még ugyanabban az évben, 1961-ben elnyerte az Overseas Press Club legjobb fotónak járó díjat. A fotó az interneten számos kivágásban fellelhető. Mivel kapáslövésről van szó, így a képszerkesztés hiányosságait, később vágással próbálták meg korrigálni. 

Fotó: Peter Leibing: Conrad Schumann, Berlin, 1961. augusztus 15. (A megvágott képkocka) 

A teljes kockán látható egy filmhíradós is, aki az eseményt filmen is megörökítette.

Menekülése után Schumann hamar talált munkát a Günzburg-i kórházban, majd később az Ingolstadt-i Audi gyárban dolgozott, mint gépkezelő. Megnősült, apa, majd később nagyapa lett. Egy 1990-es interjúban Schumann azt mondta a riporternek, hogy igazán csak a Berlini fal 1989-es leomlása után érezte magát szabadnak. Azonban szüleit és családját még az újraegyesülés után sem kereste fel. Régi bajtársai pedig sohasem bocsájtottak meg neki. Egy dezertőr mindig dezertőr marad. Valószínűleg ezeknek a hatásoknak az összessége vezetett 1998-as öngyilkosságához. 

Peter Leibling képe a szögesdrótot átugró katonáról szintén jelentős szimbóluma a szabadságvágynak és a hidegháborúnak. Az ikonikus fotónak a helyszínen egy szobor állít emléket.

Fotó: Florian és Michael Brauer és Edward Anders kültéri installációja, Berlin, 2009 

(forrás: fototipp.hu; wikipedia.de; rarehistoricalphotos.com)

Három, ritkán látott Pulitzer-díjas fotó történetét ITT találod.