1983. július 28-án, csütörtökön így ajánlotta a Tolna Megyei Népújság a mai bejegyzésünkben látható képeket, melyet Tímár Péter fényképezett 1980 és 1983 között:
„Szerdán a Fényes Adolf teremben megnyílt a Szociofotó – gyász című kiállítás. A képeket Tímár Péternek a Fiatal fotóművészek stúdiótagjának műveiből válogatták. A kiállítóterem szociográfiai fotósorozatának ötödik, egyben befejező bemutatóján Tímár Péter – aki három év munkáját tárja a nézők elé – az emberi méltóság és érzékenység, a személyiséghez fűződő emberi jogok és íratlan normák tiszteletben tartásával humánus tárgyilagossággal vall az elmúlás pillanatáról, a temetkezési rítus utolsó perceiről, a végtisztességről.”
A kiállítást az állami szervek már aznap, 1983. július 28-án bezáratták.
Az 1980 és 1983 között készült sorozat képei, így, egyben még nem jelentek meg soha, a fotográfus engedélyével kizárólag a Mai Manó Ház blogján láthatóak.
Köszönet Tímár Péternek, aki engedélyével lehetővé tette Gyász című sorozatának bemutatását a Mai Manó Ház blogján. A sorozat képeit kizárólag engedéllyel lehet publikálni. A bejegyzésben látható képek némelyike megrázó, felkavaró lehet. Csak akkor lépj tovább, ha ezt megértetted!
Fotó: Tímár Péter: Gyász, 1980-1983 © Tímár Péter
Amikor – 1980-ban – a halottak földi megpróbáltatásaival kezdtem foglalkozni, nem volt “prekoncepcióm”. Nem tudtam, mire számíthatok, egyszerűen csak érdekelt, miben lesz részem, amikor majd, már élettelenül, én fogom ezt az utat végigjárni.
Az élmény, amit a végül több évig tartó munka során átéltem, megrázó volt és elgondolkodtató. Mert bár kínálná magát egy sommás ítélet, hogy a szemünk elé táruló, néhol döbbenetes “technológia” egy züllött, gonosz rendszer és züllött, gonosz emberek műve, valójában másról van szó. Száz, kétszáz évvel ezelőtt a családtag haldoklásában, holtában is családtag maradt. Otthon halhatott meg, a hozzátartozók mosdatták meg utoljára, otthon ravatalozták fel és onnan vitték utolsó útjára. Mindenki, a sírásó, és a pap is ismerős volt, ő pedig, valóban, saját halott.
1980-ban már, és éppen úgy ma is, főleg városban egy súlyosan beteg, egy haldokló már elviselhetetlen nyűg. Anyagilag is, technikailag is és lelkileg is. A halál már nem természetes, a halott mára undorító lett. Mi sem kézenfekvőbb, mint kilökni a haldoklót a lakásból egy kórházba, elfekvőbe, rábízni egy ápolónőre, hogy az utolsó percekben legyen vele, rábízni a boncmesterre, hogy “tegye rendbe”, öltöztesse fel. Hovatovább persze már nem is tehetünk mást, a szabályok, törvények ezt az állapotot szentesítették. Milyen kalamajkát okozna, ha megjelenne a pesti utcán, a buszsávban (?!) egy lépésben haladó halottaskocsi, mögötte tíz-tizenöt kisírt szemű, feketébe öltözött gyászolóval.
Marad tehát a nagyüzemi technológia. Ez 1980-ban, amikor például egyetlen krematórium négy kemencéje működött Magyarországon, műszaki okokból néha még annyi sem, miközben a hivatalok a hamvasztásos temetések mellett agitáltak, olyan volt, amilyen. Mára minden bizonnyal sok minden megváltozott, de egy gyár akkor is gyár marad, ha csillogóbb a kilincs.
Lehet talán, hogy apám fél éves korában meghalt kishúgának már mindegy volt, de összességében mégsem volt mindegy, hogy otthon öltöztették fel, onnan indult a temetőbe, és nagyapán a ravatalozótól a sírig a karjában vitte a kis koporsót. Ma nem egyszerűen mérhetetlenül messze vagyunk ettől, hanem minden nappal csak még messzebbre kerülünk. (Tímár Péter)
Fotó: Tímár Péter: Gyász, 1980-1983 © Tímár Péter
Tímár Péter Ajkán született 1948. augusztus 23-án. A budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, majd 1967 és 1972 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára járt, itt diplomázott. Már egyetemistaként szerepelt fotókiállításokon. 1979-ig építészmérnökként dolgozott a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézetben, közben a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Művészeti Alapnak is a tagja lett. 1979 és 2010 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola Fotó szakán művésztanár, illetve 2007-ig az iskola igazgatója is volt. 2009 és 2011 között a Kaposvári Egyetem, jelenleg pedig a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola fotóművészeti tanszékén tanított, illetve tanít.
Folyamatosan foglalkozott a magyarországi fotós-képzés korszerűsítésével: közreműködött a főiskolai szintű fotográfus-képzés magyarországi bevezetésénél, kidolgozta és hosszú időn keresztül gondozta a középszintű képzés szakmai programját és vizsgáztatási követelményeit.
Fotográfusi pályáján előbb montázsokat és kollázsokat készített, majd kézzel színezett fotókat, amelyekben a fénykép képzőművészeti megközelítése érdekelte. Később a fotó dokumentatív ereje ragadta meg. Ebből az időszakból valók a Fővárosi Temetkezési Intézetnél készített megrázó, a végrehajtási aktusban kegyeletet nyomokban sem rejtő dokumentációi. A magyarországi börtönökben és javítóintézetekben a tetováltakról készített nagyívű sorozatot. Kezdeményezésére – az általa megfogalmazott hipotézisre és a szinte szociografikus képi feltárásra alapozva – a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága kutatási programot indított a tetovált jegyek és a bűnözői karakter összefüggéseinek feltárására.
A tanítás mellett évekig dolgozott a Magyar Szemle című, a Külügyminisztérium által külföldre terjesztett folyóiratnál riporterként és képszerkesztőként. 1991-től a Fotóművészet című folyóirat kiadó-főszerkesztője. Később a város- és tájfényképezés felé fordult: számos légifelvételt készített. Ezekből a fényképekből jelent meg 1998-ban Budapest plen air című albuma.
Munkásságát 1996-ban Balogh Rudolf-díjjal ismerték el. A világ számos helyén – USA, Ausztrália, Svájc, Hollandia stb. – vett részt csoportos kiállításon; meghatározó nemzetközi fotótörténeti és művészeti albumban, kiadványban szerepelnek a fényképei. Felvételei egy részét a lausannei Elysée Múzeum, a párizsi Francia Nemzeti Könyvtár kortárs fotótára, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum és a Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotóművészeti Gyűjtemény őrzi. (Kincses Károly, fotómúzeológus)
Fotó: Tímár Péter: Gyász, 1980-1983 © Tímár Péter
A betiltott kiállítás katalógusa a Mai Manó Házban található Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban is megtekinthető. A Gyász katalógus előszavát Gulyás Sándor, Temetkezési szakértő írta:
„ECCE HOMO!”
Íme egy seregnyi már csak valaha volt, – körülöttük az utolsó humánus szolgálatokat ellátó, minden embertelen dolgot emberi módon elviselő, de a méltatlanságok ellen a maga módján szót is emelő, élően valóságos – EMBERI Fotók, halottak és akik a halottakat eltemetik; végül ha a képeken Ő maga nem is jelenik meg, az optika mögött ott van: A FOTÓS.
Napjainkban divatos dolog a fiatalok társadalmi közömbösségét, érdektelenségét és cinizmusát ostorozni és bizonyára vannak is ilyen fiatalok; de az nyilvánvaló, hogy Tímár Péter fiatal fotóművészünk nem ez utóbbiak közé tartozik. A társadalmi, emberi problémák iránti érzékenységére valló, bátor témaválasztása és a 3 éves, nem kevés belső erőt és szívósságot igénylő munkájának eredményei a tárlat látogatóiból sokféle reakciót kiválthatnak, de azok mindenhogyan elgondolkoztatók, tiszteletet parancsolók és állásfoglalásra késztetők. Képeivel a Művész mást nem is akart elérni és ezt teljesértékűen sikerült megvalósítania. A fényképeken látható állapotokon változtatni közös feladatunkat képező társadalmi kötelezettség, amiből Tímár Péter már példamutató bátorsággal kivette és elvégezte a maga részét.
Laikusként a képei művészi értékeit megítélni és minősíteni nem tudom, ezért annak megtételét az avatottabb hozzáértőkre hagyom. Nagyra becsülöm viszont a lényeg kiragadására és megláttatására irányuló, jól érvényesülő készségét és azt a tudatos szándékát, hogy a különféle fototechnikai megoldások alkalmazásával maximálisan törekedett az emberi méltóság és érzékenység, valamint a személyiséghez fűződő emberi jogok és íratlan normák tiszteletben tartására. Képeiből ezért a rajtuk szereplő, személytelen alakok és arcok sora ellenére az elvont lényeg, a napi társadalmi valóságunk egy része: a jelenség, a probléma és annak a mielőbbi megoldási szükségessége magyarázatokat sem kívánó egyértelműséggel álltak össze.
Tímár Péter fotóművész kiállításának megtekintését ajánlom mindazoknak, akik számára a „homo sapiens” méltóságának tisztelete fontos, - vagyis minden Embernek. A Művésznek pedig a tárlata látogatóival együtt gratulál. (Gulyás Sándor, Temetkezési szakértő)
Fotó: Tímár Péter: Gyász, 1980-1983 © Tímár Péter
A szekvenciák és a mátrixok után/mellett a kézzel színezett képek, képsorozatok domináltak pályájának ezen szakaszában. Erős, tiszta színfoltokkal tette hangsúlyossá fotói fontosnak érzett részleteit. Ezzel elérte, hogy a néző nem az általános képolvasási szabályoknak megfelelő, kompozícionálisan meghatározott forró pontból kezdte el megfejteni, elolvasni a képet, hanem Tímár manipulálva ezt, saját maga határozta meg képein a menetrendet, a „honnan indulj, hová érkezz”-t. Meglehetősen ismert fotográfussá vált ezekkel a képeivel a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet építészmérnöke. Ekkortájt vették fel a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Művészeti Alap tagjai közé, ekkor lett a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának tagja, majd titkára, a Fiatal Művészek Klubja fotószekciójának egyik vezetője, a Toldi Fotógaléria művészeti vezetője…. Sőt, ekkor pályázta meg és nyerte el a szakmai körökben csak Kisképzőként emlegetett, hivatalosan Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola Fotó szakán megüresedett szakosztály-vezetői, művésztanári állást.
Sínen volt Tímár tanár úr, elkönyvelték ilyennek, aztán egyszer csak – emlékszem – mindenkinek tátva maradt a szája, összezavarodva kérdezgettük, ezt meg hogyan, miért csinálta. Nem értettük. Én legalább is biztos nem. És kicsit féltem is tőle, mert olyat mutatott, amihez nem kevés kurázsi, bátorság, gyomor és a fotográfia iránti nagy-nagy alázat kellett. Ez volt az erős szociológiai töltésű, a fénykép dokumentatív erejére apelláló fotóesszéje, a Gyász, mely a Fővárosi Temetkezési Intézetnél és más helyeken a halottakkal való bánásmódról, a halottkultuszról, vagy annak teljes nemlétéről szólt, és amit több éven át készített. A temetők halottas házaiban, a krematóriumban uralkodó embertelen állapotokat, az emberi holttest méltatlan tárggyá válását mutatta be. Megdöbbentő képek voltak akkor is, ma is. Nem évültek el, nem koptak meg, amit akkor éreztem, amikor az egyébként meghirdetett, megnyitott, kinyomott katalógussal rendelkező, majd egy nap múltán hatalmi szóval be is zárt kiállítást 1983-ban a Gödöllői Galériában kiállítottam két teljes napon keresztül, kijátszva azt a korabeli rendelkezést, hogy csak a három napon túli képbemutató számított kiállításnak, arra kellett hivatalos zsűrit hívni, jegyzőkönyvet felvenni, bejelenteni a tanács művelődésügyi osztályára, ergo az ellen lehetett hivatalból fellépni. Két nap az még átcsúszott. Sokan látták. És ők egyetértenek velem valószínűleg, ha azt mondom, vitathatatlanul ez életműve eddigi legerősebb anyaga.
„Csak Budapesten évente vagy 34000 embert kell eltemetni, vagyis naponta száz, százhúsz halottat. Világos tehát, hogy a falvakban, kisvárosokban kialakult évszázados temetkezési szokások, emberi, emberséges hagyományok és egy ipari tevékenységgé duzzadt szolgáltatás között nagy szakadék tátong. Hazug cinizmus azt állítani, hogy a halottnak már úgyis mindegy. Hogy gátlás nélkül alávethető egy sok esetben züllött technológia meggyalázó gépezetének.” (Tímár Péter szövege 1983-ból. Megj: a bajai katalógusában 1988.)
Nagy ugrás az imént még a képzőművészettel kacérkodó, műteremben, munkaasztalnál kispekulált, összevágott, összemontírozott, kis ecsetkékkel kiszínezett képek után, ezt bízvást kijelenthetjük. Ide már nem is tért vissza soha többé. Folytatódott a szociális érzékenységünket ismét csak próbára tevő munkássága, melynek következő anyagát a magyarországi börtönökben és javítóintézetekben vette fel a tetovált elítéltekről. (Kincses Károly, fotómúzeológus)
A képre kattintva Tímár Péter Gyász sorozatának további képeit találod.
(forrás: hungaricana.hu; kormendigaleria.hu)
Tímár Péter sorozatát a Csillag börtön tetovált lakóiról ITT, Sally Mann megrázó sorozatát a Tennessee Egyetem tetemkertjéről - ahol az emberi test bomlását tudományosan tanulmányozzák - pedig ITT találod.
