Végh László: Kárpátalja az orosz-ukrán konfliktus árnyékában

2017. január 27. Mai Manó Ház

Hazánk elszakított országrészei közül Kárpátaljának sok tekintetben az elhanyagolt mostohatestvér szerepe jutott. Noha a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus miatt az utóbbi években többször is a figyelem középpontjába került az ott élő magyarság, keveset tudunk az emberek hétköznapjairól. A Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjnak köszönhetően 2015-ben és 2016-ban rendszeresen kiutaztam Kárpátaljára, hogy az ott élő emberek mindennapjait fotózzam. Kárpátalján az idő előrehaladtával egyre inkább tudatosult bennem, hogy mennyire leegyszerűsítve láttam itthonról a soknemzetiségű vidéket, melynek vaktérképén a közel kétéves kutatómunka során is csak kisebb területe körvonalazódott ki. Munkám elején elsősorban a kelet-ukrajnai konfliktus kárpátaljai vetületére voltam kíváncsi. Fotóztam a frontot megjárt katonákat, családfő nélkül maradt otthonokba jutottam el, perifériákra került embereknél jártam. Bár az életszínvonal folyamatos romlása, az ukrán fizetőeszköz értéktelenedése, s a mindent átszövő korrupció megnehezíti a mindennapokat és megnövelte a kivándorlók számát, mégis él a remény azokban, akik a maradás mellett döntenek. - írta Végh László Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjas sorozatáról. 

veghl001.jpgFotó: Végh László: András Mária esti imája Kőrösmezőn, 2015

Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj a Mai Manó Házban
A Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj a kortárs fotóművészet fiatal alkotóinak egyik legfontosabb bemutatkozási lehetősége, megmérettetése és díjazása. Az 1991-ben Pécsi József fotográfus (1889-1956) tiszteletére alapított, legfeljebb háromszor egy éves időintervallumra megpályázható ösztöndíj fennállásának 26 éve alatt számos kiváló fotográfusnak és fotóművésznek nyújtott lehetőséget és támogatást egy-egy formanyelvében és tartalmában korszerű téma kibontására a bemutatkozó kiállításon, illetve katalógusban való prezentálására művészi pályájuk jelentős lépcsőfokaként. A Mai Manó Ház 17 éve szakmai felelősséggel reprezentálja a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat elnyert fotográfusokat. 2000-től a Mai Manó Ház a megrendezője a beszámoló kiállításoknak.

veghl002.jpgFotó: Végh László: Helyhatósági választások Aknaszlatinán, 2015
veghl003.jpgFotó: Végh László: Régi, elhagyatott úttörőtábor Bustyaházán, 2016
veghl004.jpgFotó: Végh László: Volodimir Cirik ukrán katona temetése Uglyán (Uhlja). A katona a luhanszki régióban teljesített harci feladatot. Szakadár fegyveresek lesből támadtak osztagára 2016. július 18-án., 2016
veghl005.jpgFotó: Végh László: Balog Kálmán muzsikus cigány otthonában Nagypaládon, Kárpátalján, 2016

(forrás: maimano.hu)

A kiállítás 2017. március 12-ig ingyenesen látogatható a Mai Manó Házban.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása