Thomas Barbèy mesterien manipulált szürreális képei

2017. március 19. Mai Manó Ház

Tom Hooker (Thomas Barbèy) 1957. november 18-án született a Connecticut államban található Greenwichben. Szüleivel hathónapos korában Svájcba költöztek, ahol egészen 17 éves koráig élt. A képzőművészettel 1970-ben kezdett el komolyabban foglalkozni, ám ekkor még a rajzolás érdekelte, kevésbé ismert zenekaroknak tervezett lemezborítókat. 1974-ben Olaszországba utazott és modellként, valamint divatfotósként kezdett el dolgozni, de dalszövegírással és énekléssel is próbálkozott. Az eredeti, Tom Hooker néven indult el zenei karrierje az 1980-as években, mely kisebb sikerek és sok próbálkozás után 1994-ben véget is ért.
Ekkor Los Angelesbe utazott, felvette anyja leánykori nevét, és Thomas Barbèy néven fényképezni kezdett. Szürreális fotómontázsaira hamar felfigyeltek, így a kilencvenes években rendezték meg első kiállítását is. Fényképeit főleg Canon AE1s fényképezőgéppel készíti 35mm-es filmre, de a középformátumú fotóknál egy Mamiya RB67 gépet használ. A fotográfus évente egy-két alkalommal utazik el fényképezni, az ekkor készült képekből végül a sötétkamrában hozza létre különleges alkotásait. Elmondása szerint egy-egy negatív sokszor évekig "vár" arra, hogy valamilyen módosított formában újra életre keljen és a közönség elé kerüljön. Képeit múzeumokban őrzik a világ számos országában, de neves magángyűjtők - például Carlos Santana, James Spader, Donald Trump és Ricky Martin - is vásároltak manipulált fotóiból. 

thomasbarbey001.jpegFotó: Thomas Barbèy: © Thomas Barbèy
thomasbarbey002.jpegFotó: Thomas Barbèy: © Thomas Barbèy
thomasbarbey005.jpegFotó: Thomas Barbèy: © Thomas Barbèy
thomasbarbey006.jpegFotó: Thomas Barbèy: © Thomas Barbèy
thomasbarbey007.jpegFotó: Thomas Barbèy: © Thomas Barbèy
thomasbarbey008.jpegFotó: Thomas Barbèy: © Thomas Barbèy
thomasbarbey009.jpegFotó: Thomas Barbèy: © Thomas Barbèy
thomasbarbey010.jpegFotó: Thomas Barbèy: © Thomas Barbèy
thomasbarbey011.jpegFotó: Thomas Barbèy: © Thomas Barbèy
thomasbarbey012.jpegFotó: Thomas Barbèy: © Thomas Barbèy

(forrás: thomasbarbeygalleries.com; wikipedia.org; mymodernmet.com; designstack.co)

Egy korábbi bejegyzésünkben egy olyan magyar fotós munkáit mutattuk be, akinek képeit elsőre valamilyen trükknek képzeljük el vagy rögtön digitálisan módosítottként azonosítjuk, de videóval bizonyítja be, hogy tévedtünk. A képeket és a videókat ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása