Látom, mégsem hiszem, nem hiszem, hiába látom

A fenti állítás Tom Wolfe Festett malaszt című írásának egyik igen találó fordulatát fogalmazza át, amely szerint a korábbi dogma alapján akkor hittünk el valamit, ha láthattuk. Ő azonban az absztrakt expreszszionizmusra alkalmazva kifordította ezt a gondolatot, mondván, akkor láthatom a műben megfogalmazott gondolatokat, ha elhiszem azt, amit a képpel kapcsolatban többek között a művészi szándékról mondanak nekem. Nem olyan rég Rolf Sachs-se, a saarbrückeni művészeti főiskola professzora a kortárs németországi fotográfiai irányzatokról tartott egyik előadása alkalmával mellékesen megjegyezte, hogy ma már nem fejthető meg, illetve nem érthető és értelmezhető egy fénykép a rákérdezés igénye nélkül, anélkül tehát, hogy az alkotói szándék, a képkészítő motivációi ismertek lennének. Ennek okát a digitális technológiák alkalmazásában és terjedésében vélte meglátni. Sachsse felvetése ugyanakkor a rákérdezés mögött megbúvó, a megértésre irányuló gesztust kikényszerítő műalkotások esetével ellentétben egy, a hétköznapi gyakorlatban egyre inkább előforduló eseményre is rávilágít: a peres eljárások során a bíróságok előtt már nem lehet bizonyítékként hivatkozni a digitális géppel készített felvételekre, mióta ,,igazolást nyert’’, hogy ezek minden további nélkül manipulálhatók, tehát a kép a ,,valósághoz’’ képest a felismerhetetlenségig átírható, megváltoztatható. Ezt a lehetőséget aknázzák ki ugyanakkor mindazok, akik az internetet használják fel platformként a csupán jókedvű időtöltésként űzött tevékenységükhöz, amelynek egyik változata az optikai tuning nevet viseli, egy másik fajtája pedig a házilag barkácsolt, ,,vicces képekkel’’ a ,,tömegek’’ szórakoztatását célozza. Mindkét eljárás esetében a tervezői hajlamokkal megáldott ,,alkotók’’ alapvetően valamilyen képből indulnak ki (ez lehet analóg vagy digitális), amelyet azután számítógépes programok segítségével módosítanak, átrajzolva, átalakítva, az eredeti motívumokat gyakran egyéb ábrákkal, elemekkel kiegészítve. Ezek a képek akár nagyobb csoportok megtévesztésére is alkalmasak, mivel semmi nem árulkodik a technikáról, amellyel készültek; ahogyan arról sem, hogy a rajtuk látható tárgyak, események, személyek vajon léteznek-e, vagy csupán fikció az egész.

Fotó: 1939-ben jelent meg az 1908-ban Capri szigetén készült kép a sakkozó Uljanovékról, amelyről törölték az időközben kivégzett Basarovot és Peskovot. 1960-ban Peskov már ismét feltűnhetett a színen. © David King Collection

Nem véletlen, hogy az analóg technikát használó fényképezés hívei azt tartják a digitális eljárásokról, hogy az alapvetően hiteltelen, mivel oly módon lehet beavatkozni a készítés folyamatába illetve a rögzített adatállományba, hogy a hozzá nem értő számára nem válik evidens módon láthatóvá a változtatás. Persze – vethetnénk közbe – naivitás lenne ma már ilyen ,,hozzá nem értő’’ képnézőt feltételezni, mivel azok, akik eleve kétkedéssel közelítenek a fénykép (nem csak a digitális fénykép) felé, általában már fel vannak vértezve a benne rejlő anomáliákkal szemben. Nem így volt ez néhány évvel ezelőtt, amikor a National Geographic szerkesztői a címlapra szánt képet a kedvezőbb kompozíciós elrendezés érdekében digitálisan módosították. Vélhetően ez számított az első olyan tettnek, amit a nemzetközi szakmai közvélemény élesen elítélt, amire felfigyelt a fotográfia iránt érdeklődő közélet is, és megkongatta a vészharangot az analóg fényképezés felett, annak hitelességét, igaz voltát féltvén. De vajon miből fakad ez a féltés, aggodalom a fénykép és ezzel együtt a fényképezés ,,hitelességéért’’? Miért tekintjük az analóg módon készült fényképet hitelesnek, mi több, igaznak miden ellenpélda dacára?

A képre kattintva a Fotóművészet magazinban 2005-ben megjelent Látom, mégsem hiszem, nem hiszem, hiába látom című írást találod. 

Fotó: Az egykori Szovjetunióban a retusálás a párttörténetből való törlést (is) szolgálta. A szentpétervári "Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadításáért" vezetői 1897-ben. Az 1939-ben megjelent változaton már hiányzik az 1930-ban kivégzett Malcsenko. © David King Collection

(forrás: fotomuveszet.net)