Az 1950-ben született Bernard Faucon egész gyerekkorát Luberon vidékén töltötte, ahol szülei 1961-től gyermeküdülőt üzemeltettek. 1971-ben költözött Párizsba, ahol a Sorbonne-on filozófiát hallgatott. 1976-ban kezdett el fotográfiával, megrendezett képekkel foglalkozni, s elsőként a saját gyűjteményében található műanyag bábukat “vitte színre”. Bernard Faucon gyerekkorát meséli el nekünk. Bábuiból igazi mesehősöket teremt, akiket néha élő gyerekekkel együtt jelenít meg. Kedvelt témái a tűz, a játék, a vallás és mindenekelőtt az időhöz, az életkorhoz való viszony.
1981-ben szabadjára bocsátja bábuit, és kizárólag a tűz lesz képeinek témája. A Provence vidékét vagy más tájakat pusztító tűzvészeket fényképezi. Szinte nincsenek is modellek A szerelem helyszínei (1984-1986) című lenyűgöző sorozatában sem, ahol a történetmesélést mellőzve dolgozza fel a hiány és az emlékezés témáját, s idézi fel rejtett álmait és lelki problémáit. Ezt követik a Téli szobák (1986), Az aranyszobák (1987-1988) majd a Bálványok és áldozatok (1989-1990) című sorozatai.
Bernard Faucon, csodálatos módon kihasználva a színezett szénnyomatban és a teatralitásban – a megjeleníthető álomban - rejlő lehetőségeket, egy olyan fotográfiai életművet hozott létre, amely jelentősen meghatározta az utóbbi évtizedek francia fotóművészetét. 1991-ben készíti el Írások-ciklusát, amelyben tájképekbe ír költői mondatokat. 1995-ben a Kép vége című bőr-fragmentumokat ábrázoló sorozatában az írás előtérbe kerül a képpel szemben. Bernard Faucon ekkor jelenti be, hogy egy időre felhagy a fényképezéssel. Az Írások egyik képén ez olvasható : «Talán visszajövök.»  - írtuk 2002-ben a Teremtett valóság című csoportos kiállításunk ajánlójában Bernard Faucon fotóművészről, akinek mai bejegyzésünkben A szerelem helyszínei című sorozatát találod.

(forrás: archiv.maimano.hu; galerievu.com)

A fényképezés híres szerelmesfotóiból összeállított válogatásunkat ITT találod.