Ami a családot illeti, édesapám a háború előtt segédoperatőr volt az akkori filmgyárban, de nem igazán szerette. A nagybátyám, néhai Török Vidor legendás operatőr volt, és a magyar Televízió alapítói közé tartozik, ő már a második világháború alatt is dolgozott, mint haditudósító. A hatvanas évek közepén én is operatőri indíttatásokkal kezdtem a fényérzékeny területekhez való viszonyomat. Vidor bácsi azt mondta, hogy a lépcsőfokokat végig kell járni, ezért először a Magyar Filmlaboratórium Vállalathoz kerültem, és ott nagyon hamar rájöttem arra, hogy azokat a dolgokat, amik engem bármennyire is naiv szinten, de foglalkoztatnak, a film környezetében megcsinálni képtelenség. Hatvanhatban érettségiztem, egy pár hónapig a filmlaborban dolgoztam, elvittek katonának, visszakerültem, de már éreztem, hogy a filmes szakma nem igazán szerencsés a számomra. Jóval gyorsabban szerettem volna a fényérzékeny gondolataimmal foglalkozni, és beláttam, hogy a türelmetlenségem révén nem ez lesz az a művészeti ág, amelyben ki tudom fejteni az elképzeléseimet. Ekkor kezdtem a fotográfia felé orientálódni. Trükkmérnökként ott dolgozott a filmlaborban Hefelle József, aki most a szakiskolában tanít, és vele kezdtem el a fotózást. 1970-ben átkerültem az MTI-be, ahol nagyon sok területen dolgoztam, ott tanultam meg a szakmát, általuk szereztem szakmunkás-bizonyítványt. Az ottani három év a tanulás és a csalódások időszaka volt. A színes-laborban kezdtem, onnan kerültem az illusztrációs rovathoz, dolgozhattam, de később eléggé botrányossá vált az ottlétem. 1972-ben csináltam meg a Család című képemet, és az ment ki, az MTI-kollekció részeként, a ’73-as World Press Photo pályázatra, ahol elnyerte az általános kategória első díját. - mesélte Török László a Fotóművészet magazinban megjelent interjúban.
Fotó: Török László: A család, 1972
Ha egy, a magyar fotó körüli embert éjjel álmából felébresztenek, és megkérdezik tőle, ki az, aki Család című képével elnyerte a World Press Photo egyik nagydíját, az Aranyszemet, nagy százalékban rávágja: Török László. Aztán kérdezhetik irodalmi ihletésű képeiről, a Bari Károllyal készült Cigányok sorozatról, szebbnél szebb aktokról, és ha meglátnak egy égszínkék fotót a nyolcvanas évekből, akkor is képben vannak, ez ő.
A Pajta Galériával, az Első Alkotócsoport vezetésével, kiállítások, könyvek, filmek, nyári workshopok szervezésével fontos szereplője volt a magyar fotográfiai életnek. Most meg már ideje nagy részét nádfödeles salföldi háza ámbitusán tölti, hátát a Pajta Galéria üvegfalának vetve, naphosszat füstöl, beszélget, poharaz. Mikszáthtól igazából csak a mérlegen különböznének. Megtalálta a helyét és én ezért igencsak irigylem. Nem volt könnyű onnan kimozdítani innen, de most eljön, hogy meséljen, hogy kérdezhessék és megmutathassa lassan klasszikussá váló képeit. (Kincses Károly)
Az alábbi beszélgetést 2015. november 12-én rögzítettük a Mai Manó Ház Napfényműtermében.
(Részletek a Fotóművészet magazin 1996/5-6. számában megjelent Fotográfiai alkotóműhelyek: Pajta Galéria Egyre inkább művészteleppé válunk Beszélgetés Török Lászlóval című interjúból, melyet Bacskai Sándor készített.)
