Mai Manó Online Fotóegyetem - Friedmann Endre

2018. július 17. Mai Manó Ház

A Mai Manó Online Fotóegyetem újabb előadásának szomorú aktualítása van. Két nappal ezelőtt, 2018. július 15-én hunyt el Friedmann Endre.
Friedmann 1973-ban négy hónapot töltött Vietnamban (ahol egy folyóban állva fényképezte a hadifogolycserét, és életveszélyes amőbafertőzést kapott). Fényképezőgépével végigkísérte az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan bajkonuri felkészülését, a rendszerváltás után Antall József kormányfő amerikai látogatását fotózta. Fényképezte Elizabeth Taylort és Richard Burtont. A Fogságból a szabadságba című, Vietnamban készült sorozatáért 1974-ben elnyerte a World Press Photo aranyérmét, 1976-ban Balázs Béla-díjat, 1987-ben Rózsa Ferenc-díjat, 2000-ben Aranytollas újságíró kitüntetést kapott. 2004-ben elnyerte a Magyar Fotóművészek Szövetségének életműdíját, 2006-ban a Táncsics Mihály-díjat, és megkapta a Magyar Távirati Iroda örökös tudósítója címet is.

friedmann1973.jpgFotó: Friedmann Endre: Fogságból a szaabadságba. A boldog találkozás pillanatai: a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány harcosai a Thach Han folyóban találkoztak a saigoni rezsim fogságából szabadult társaikkal. Quang Tri, 1973. március 26.

A mai posztunkban a Mai Manó Házban 2014. június 5-én megrendezett Képes Beszéd programunkon rögzített beszélgetést láthatjátok, melyet Kincses Károly az alábbi szavakkal ajánlott:
A most mindjárt 80 éves Friedmann Endre olyan titkok tudója, amelyre méltán lehet kíváncsi a saját korosztálya, aztán a taknyos hatvanasok, a serdületlen negyvenesek, hogy a többiekről ne is beszéljek. Friedmann Bandival majdnem minden megtörtént, ami egy zsidó kisgyerekkel a nyilasok uralta Budapesten bekövetkezett, ami a Rákosi korszakban egy kezdő fotóriporterrel megeshetett, ami a kádárizmus és a Varsói Szerződés által kordában tartott Magyarországon és Kubában és Vietnámban és még ki tudja hol mindenütt megtörténhetett. És látta, fényképezte a rendszerváltást, a kulturális élet mindmegannyi szereplőjét, és megtörtént vele, hogy nyugdíjas fotóriporterként most már csak hetente háromszor megy be az MTI-be… Szóval ő jön el hozzánk, beszélget, mutat képeket és válaszol a feltett kérdésekre. Csak az ne jöjjön most el, akit nem érdekel a fotográfia, nem érdekel egy lenyűgöző személyiség, nem érdekelnek a lírai humanizmussal megalkotott fotóriportok. A többieket várjuk. 

 

Hamarosan újabb előadással jelentkezünk!

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása