Amint a fényképezés (előhívás) tudománya és a fotótechnikai eszközök beszerzése hazánkban egyre több embernek elérhetővé vált egy komoly problémával kellett szembesülnie a fotográfusoknak. Mint ahogy az ma Lapozó rovatunkban olvasható, a fényképező szakma a jogosulatlan iparűzők (az amatőrök) ellen egy kontárbizottságot hozott létre az 1920-as években. A bizottság a Pécsi József szerkesztette Magyar Fotográfia lapszámaiban közölte a kontárok nevét, címét és rájuk kirótt 10-től 200 pengőig terjedő büntetés összegét is. Később, a harmincas évek közepén a kontárok ellen egy felhívást tettek közzé és egy, a hivatásos fényképészeket védő, 1922-es törvényre hivatkozva a legudvariasabban, de a leghatározottabban felhívták az összes fényképet közlő lapot, hogy amatőr felvételekért ne fizessenek, mert ezzel törvénybe ütköző cselekményt követnek el.
Mai bejegyzésünken egy olyan cikket olvashattok, mely még a kontárok elleni fellépést sürgeti, a másik, egy hónappal később megjelent írásban viszont már az első kontárokat is nevesítik. Az írások 1929 végén és 1930 elején jelentek meg a Magyar Fotográfia hasábjain.
Fotó: Fényképező nő a városligetben, 1930 © Privát Fotó és Film Archívum-Urbach gyűjtemény / fortepan
Illusztráció
A kontárkérdés
(Nézzünk körül a házunk táján)
Irta: Dr. Timár Dezső, az ipartestület ügyésze.
Régi és kegyetlenül pusztító betegsége minden iparnak az az élősdi had, amelyet általában csak „kontár” néven ismerünk. Törvényes jog, erkölcsi és etikai szabályok tudata és követése nélkül lelkiismeretlenül, kerülő utakon bujkálva keresik ezek fel a verejtékező legális iparosnak a gazdasági nyomorúság folytán szűkösen kijutó kenyérdarabkák megszerezhetésének helyeit, s raffinált, mindenkinek csak ártó munkával elorozzák azokat. Működésük nemcsak abból a szempontból kártékony, hogy az iparostól elveszik azt ami az övé, hanem a közönség szempontjából is, mert az, amit az iparost megillető összegért a közönségnek nyújtanak ezek a kontárok, csak látszólag olcsóbb, mint amit azért a képesített és hivatott iparos nyújt, tényleg azonban sokkal drágább és hitványabb, értéktelen valami. A közönség erre rájön, de későn és saját kárán.
Ez a ténylegesség indította a kormányhatóságot már mindjárt néhány évvel az 1922. évi ipartörvény életbeléptetése után arra, hogy a kontárok ellen intézkedjen. Ezért hozott a kereskedelmi minisztérium l926-ban már rendeletet a kontárok ellen, majd amidőn ez nem bizonyult elég hatásosnak, akkor 1928-ban kibocsájtotta a 81.161. számú rendeletet, mely már sokkal radikálisabb volt az előzőnél. Lehetővé teszi, hogy kontár ügyekben az eljáró hatóság mint rendőri büntető bíróság elkobzást rendeljen el a kontár eszközeire ás felszerelésére nézve s ezt - felebbezésre való tekintet nélkül - I. fokú ítélet alapján a rendőrség útján azonnal foganatosíthassa is. Sajnos, az I. fokú iparhatóságok, mint rendőri büntető bíróságok nem igen érvényesítik az említett rendelet szigorát. Pedig minden ipari szakmában, a fényképész iparban is számtalan eset fordult elő, amidőn alkalmazhatta volna a rendeletet s igen üdvös is lett volna annak alkalmazása; azonban úgy látszik az illetékes hatóságok nem tudták teljesen beleélni magukat sem az iparosság helyzetébe, sem a rendelet intencióiba s beérték kisebb-nagyobb pénzbüntetések kiszabásával, amelyek vagy behajtásra kerültek vagy sem, többnyire nem s így az ítéletek céljukat tévesztették.
Annál nagyobb örömmel üdvözölte az iparosság az új kormánynak, az ú.n. tettek kormányának rövid idővel hivatalba lépése után kiadott azon rendeletét, mellyel az előbbi rendeletekre való utalással arra utasította az I. fokú iparhatóságokat, hogy kontár ügyekben lehetőleg 8 napon belül hozzanak ítéletet s felebbezés esetén haladéktalanul, lehetőleg 24 órán belül juttassák el az iratokat a felsőbb fórumhoz. Jól esett az iparosságnak azt látni, hogy a kormánynak a tennivalók özönében is gondja van az iparosságra, meglátja a bajok egyik legfontosabbikát és intézkedik is. De ismerve a közigazgatás nehézkességét és lassú alkalmazkodását, fájdalommal látja a rendeletben a „lehetőleg’ szót, mert attól fél, hogy a lehetőség a közigazgatás gyakorlatában ritkán fog jelentkezni és tényleg ez a jószándékú kormányrendelet is írott malaszt marad. Pedig meg vagyunk győződve, hogy ha a közigazgatás azzal a megértéssel és jóérzéssel hajtaná végre a rendeletet, mint amely szándékok ezeket a rendeleteket életre hív ták, akkor a küzködő és adófizető iparosok sorsán könnyítene és egyúttal a nagyközönségnek is használna.
Az egyes ipari érdekképviseletek feladata volna az, hogy beléletükben megértést, összetartást teremtsenek, a szakmai öntudatot fejlesszék, hogy ezáltal ellenálló képessé tegyék önmagukat a külső ellenség részéről, a kontárhadak oldaláról jövő támadással szemben, sőt minden kisebb vagy nagyobb támadás visszaverésére felfegyverezzék magukat. Nem szabad ennélfogva az ipartestületi életnek a személyi differenciákban és jobb emberekhez nem méltó torzsalkodásokban kimerülni, mert ha magunkon nem segítünk, akkor rajtunk az Isten sem segít.
Haza akarok beszélni saját testületünkhöz, amikor a kontárkérdés fontosságára való rámutatással összefüggésbe hoztam az ipartestület belső életét és saját magunknak akar intelmül szolgálni az iménti vonatkozás. Nézzünk körül, fájdalommal kell megállapítanunk, hogy szakmánk a legelhagyottabb, anyagilag a legleromlottabb szakmák közé került s ennek - az általános bajokon kívül - érthető külön gazdasági oka az, hogy a szakma produktumai nem elsőrendű életszükségleti cikkek, tehát nélkülözhetők. Ha mindezt látjuk, sokszorosan érezni kell a belső szervezkedés szükségét, az összetartás és együttműködés fontosságát s fokozottan óvakodnunk kell az ezeket zavaró törekvésektől és kísérletektől vagy pláne ténykedésektől; s minden erőnket a kívülről jövő - sajnos elég komoly - bajok leküzdésére kell csatasorba állítanunk.
Ha - a belső harcokat kiküszöbölve - ilyen elgondolások és őszinte törekvések fogják szakmánk hivatottjait vezetni, akkor a kormányrendelet intencióit is meg tudjuk valósítani, a reánk nézve igen jelentős kontárkérdést is meg tudjuk oldani, s ezt követően haladni tudunk rendeltetésszerű és komoly céljaink felé. (Megjelent: Magyar Fotográfia, XII. évfolyam, 1928. december, 5-7. oldal)
Fotó: Ismeretlen: 1905 © Fortepan Illusztráció
Ipartestületünk ú.n. kontárellenőrző bizottságot létesített, amely minden kedden este fél 8 órakor az Ipartestület helyiségében ülést tart. E bizottság működésének hivatottságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a nagy érdeklődés, amely a tagok körében megnyilvánul egyes ilyen értekezletek alkalmával egyrészt a megjelentek nagy számánál fogva, másrészt az ügyek alapos ismeretét tanusító hozzászólások által. A hetenkénti értekezleteket Papp Rezső kollégánk vezeti, aki ez úton kéri fel a kartársakat, hogy a jogtalan iparűzésről szerzett adatokat az értekezleten személyesen vagy pedig írásban előterjeszteni szíveskedjenek.
Itt említjük meg, hogy a bizottság működése révén a VIII. kerületi iparhatóság Reiner Gyulát 200 pengő pénzbüntetésre ítélte és a jogtalan iparűzés karhatalommal való megakadályozását rendelte el. Ugyancsak 200 pengő pénzbírsággal sujtotta az V. ker előljáróság, mint rendőri bíróság Hajdu Ferenc (V. Váci út 21. sz. a. lakost) jogtalan iparűzésért. (Megjelent: Magyar Fotográfia, XIII. évfolyam, 1929. január, 11-12. oldal)
(képek forrása: fortepan.hu)
Lapozó rovatunkban az eredeti helyesírást megtartva, régi újságok, fotós szaklapok hírei közül válogatunk.
Szeretnél hozzászólni? Facebook oldalunkon megteheted.
