A Mai Manó Ház Blogon 2012-ben jelent meg Tőry Klára A fényképezés nagy alkotói című könyvének online változata, mely a mai napig az egyik legkeresettebb tartalom oldalunkon. Mivel blogunk egyik nem titkolt célja a fotótörténet népszerűsítése és a fotóoktatás megkönnyítése, Klárával egyeztetve új sorozatot indítottunk, melyben magyar fotográfusok részletes életrajzát és fontos képeit ismerhetitek meg. Mint ahogy az online könyv, ez az anyag is kizárólag a Mai Manó Ház Blogon lesz elérhető.

„Forrongás van mindenütt: az eszmék felszabadultak a bilincsek alól, százados korlátok ledőltek, a művészet terén mindenütt egész új áramlatok keletkeztek, szóval: új eszmék, új világnézet, új szempontok uralkodnak minden téren.” (1) – írta 1907-ben a nagytekintélyű portréfotográfus, Székely Aladár. A fotográfusok számára megfogalmazott követelménye: „Az ambiciózus új fényképésznemzedéknek végre eszmélni kell! … igyekezzenek az egyszerűségre, valóságra, közvetlenségre és művészi látásra.” (2) A képző- és fotóművészeti körökben világszerte sajátos, egyéni hangú művészként ismert és becsült Máté Olga ebben az izgalmas korban élt, képei sokat visszaadnak a kor levegőjéből. Munkásságában a portré- és gyermekfelvételeket, csendéletet, városképet, reklámfotót, a modern tánc születését és a modern építészet első jelentős produkcióit dokumentáló fotográfiákat egyaránt magába foglaló műfaji sokoldalúsága korában szinte egyedülállónak mondható volt. Élete és megújulásra kész, az új törekvéseket alkotásaiba szakmai pályafutása végiég beépítő munkássága a 20. század 10-es éveitől a 30-as évek közepéig szorosan összekapcsolódott a magyar szellemtörténet meghatározó, megújuló korszakával, progresszív mozgalmaival. Tímár Péter szerint alkatára „a kíváncsiság, az empátia, az érzékenység, a konok kitartás, a szívósság és céltudatosság” (3) volt jellemző, de a nyugodt alkotómunkára rövid idő, alig egy évtized adatott meg neki.

A műtermi portréfotografálás megújulásában fontos szerepet játszott néhány kiváló fotográfusnő. Gaiduschek Erzsi, Landau Erzsi, Révai Ilka mellett Máté Olga – mint monográfusa, E. Csorba Csilla írta – „a század elején indult fotós generáció legtehetségesebb nőtagja volt… Korának vérbeli haladó asszonya, álmai, vágyai Kaffka Margit hőseihez, magához az írónőhöz teszik hasonlóvá. Anya, független asszony, művész akart lenni, az élet teljességét e három együttes megvalósulásában kereste. Ahhoz, hogy élete sikeresnek nevezhető, sokban hozzájárult választott hivatása, a fényképészmesterség.” (4) Kortársai szerint is Máté Olga férfikollégáival egyenrangú művész volt, akinek méltatásakor nem mondták mentegetőzve: annak ellenére, hogy nő. 2007-ben a Magyar Fotográfiai Múzeumban rendezett retrospektív kiállításának (5) meghívóján életművének tömör értékelése szerint: „A 20. század első felének egyik legjelentősebb műtermi fotográfusa, Székely Aladár, Rónai Dénes, Pécsi József, Angelo mellett az egyik legigényesebb portréfényképésze. A két világháború közti magyar fotográfia egyik markáns, eredeti alakja, a festői irányzat mellett az ún. realista és új tárgyias fényképezés kísérletező kedvű, az akt, a tánc, a reklám, a csendélet és építészeti fényképezés területén is újat alkotó művésze.”

1878. január 1-jén Mauthner Olgaként született Szigetváron, asszimilálódott zsidó polgárcsaládba. Apja Mauthner Lőrinc kereskedő volt, anyjának, Spiegel Saroltának előbb Szigetváron, majd Pesten volt varrodája. Jómódú iparos-kereskedő szülei mind a hét gyermeküket taníttatták, a lányoknak a megélhetés mellett a kreativitásnak is tág teret adó, a művészi önmegvalósításra, is alkalmas szakmát nyújtottak. Rezső bátyja kiváló építészként szerzett nevet magának, az ő révén került Olga egy életre szóló barátságba a modern építészet kiemelkedő mesterével, Kozma Lajossal. Ernő bátyja mérnök-elektrotechnikusként Bécsben Máté Lux nevű gyárában korszerű minőségi világítótesteket gyártott. Öccsei közül Mihály futballista, Zoltán magánnyomozó lett. Húgai közül Gizella Párizsban tanulta ki a szabás-varrás mesterségét, ruhaszalont nyitott, Melinda (Mela) a modern kor lányai, asszonyai számára tartott gyógytornát és mozgásművészeti tanfolyamokat. A női emancipáció folyamatának eredményeként a 19. század végén a művészeti életben a nők már nemcsak múzsaként vagy modellként, hanem alkotóként is szerepet kaphattak. Egyre több – főként középosztálybeli - leány számára vált lehetővé a polgári iskola elvégzése után a fotográfia művelése, mely a biztos egzisztencia mellett művészi hajlamuk kifejezésére is lehetőséget nyújtott. A főként a polgárság köréből kikerülő női fotográfusok a maguk speciális látásmódjával gazdagították fotóművészetünket és ezen keresztül valóságlátásunkat. A család Pestre költözése után az anya előkelő fehérnemű üzlete biztosította megélhetésüket. A testvérek az 1900-as évek elején magyarosították nevüket Mátéra vagy Máthéra. Nem ismeretes, hogy Olga a négy évfolyamos polgári iskola elvégzése után hol tanulta ki a fényképész mesterséget, csak azt tudjuk, hogy 21 évesen, 1899-ben a Fő utca 21-ben műtermet nyitott. Ekkor még itthon a nők részére nem volt szervezett fotóoktatás, a kortárs fotográfusnők elismert mesterek műtermében, laboratóriumában inasként, majd segédként szereztek oklevelet, közülük aki tehette, külföldön – Bécsben a Höhere Graphische Leh- und Versuchsanstalt-on, Münchenben a Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie-n, Berlinben, Hamburgban, Párizsban vagy Amerikában - szerzett szakképzettséget. Mivel Máté Olga képzettségét nem érezhette kielégítőnek, kellő tőke összegyűjtése után tíz év múlva külföldi tanulmányútra ment, hogy a magas szintű szakmai tudás elsajátítására a legnagyobb hírű, újító szellemű német mestereknél tökéletesíthesse tudását.

Az 1880-as évektől a rohamosan fejlődő fotótechnika fejlődése és a pillanatkép-készítés megjelenésének következtében kibontakozó amatőrizmus üzleti érdektől mentes, egészséges szemlélete szem¬befordult a 19. század főként a kispolgári megrendelőknek hízelgő, hivatásos portréfényképészek hivalkodó, hamis külsőségeket hangsúlyozó módszerével, és magával ragadta a műtermi fotósok legjobbjait is. Reprezentálás helyett a jellemzés igazságára és az eleven élet illúzióját keltő jelenetszerű bemutatásra törekedtek. A századforduló táján az amatőrök mozgalma alakította át fokozatosan a közönség ízlését, s ez a műtermi fényképészeket is arra késztette, hogy magukévá tegyék az amatőrök szemléletét, módszereit. Az új portréstílus legkiválóbb képviselői - Rudolf Dührkoop, Nicola Perscheid, Hugo Erfurth - Németországban dolgozó szakfényképészek voltak. A legnagyobb hatást világszerte az amatőrből lett portréfényképész, Dührkoop gyakorolta kortársaira. Modelljei karakterét megfigyelve, természetes tartással, többnyire otthonukban vagy a szabadban, gyakran zsáner jellegű helyzetben fényképezte őket. Emberi tartalmasságuk és keresetlen, gyakran hétköznapias szemléletmódjuk mellett formai újdonságot is hoztak fotói. Máté Olga 1908-1909-ben Rudolf Dührkoopnál és Nicola Perscheidnél tanult Berlinben, majd a következő évben Drezdában meglátogatta Hugo Erfurth-ot és Franz Fiedlert. Bekapcsolódott a művészi fényképezés nemzetközi tapasztalatcsere-áramlásába, kiállításokon való szereplésen, szaklapokon, évkönyveken, katalógusokon, levelezésen keresztül is figyelemmel kísérte a fotográfia irányzatainak alakulását. Valószínű, hogy Németországban sajátította el a művészi fényképezésben akkor általánosan alkalmazott ’nemes eljárások’ technikáját.

A tanulmányút eredménye hamar megmutatkozott, a húszas évek közepéig nagyszerű érzékkel, a lehető legtermészetesebben használta a piktorializmus eszközeit. Az 1910-es nagyszabású budapesti nemzetközi fényképkiállításon főként az arcokra redukált portréival Máté Olga nagy sikert aratott, egy nagykalapos fiatal nő dekoratív, szűk képkivágású fényképe aranyérmet nyert. Feleky Géza A Hétben megjelent kritikája szerint „a ma vezető három magyar fotografus közül kettő nő, és egészen bizonyos, hogy Gaiduschek Erzsi, Máté Olga és Székely Aladár képei között nincsen meg az a nagy minőségi különbség, amely a hasonló előzményű festőnő és festő munkáit mindig elválasztja.” (6) Elismerően nyilatkozott róla a Fotográfia (7) is. Az egyik első fotókritikus, Nádai Pál Máté művészi ízlését, szenzibilitását, dekoratív festőiségét és mesterségbeli tudását egyaránt nagyra értékelte: „Egy asszony, aki az amatőrök stílusérzékenységét nagyon elmélyült technikai tudással kötötte össze. Képein mindenkor kicsendül a képszerűség, anélkül, hogy olcsó effektusokkal, hízelgő háttérrel, muzeális bútorokkal, operett-temperamentummal körítené alakjait.” (8) 1911-ben már nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, befutott, a szakmai körökben elismert, a férfiakkal egyenrangúnak tekintett művésznek számított. Ez évben díjat nyert a Londonban a The London Salon of Photography-n (Londoni Fotográfiai Szalon), a Sketsch és az Illustrated London News publikálta képeit, Rómából az olasz külügyminiszter nagy aranyérmét hozta el, a hamburgi Nemzetközi Kiállításon a magyar kollekcióból Pécsi József és Máté Olga „csodálatra méltó munkáit” (9) emelték ki a vendéglátók. A következő évben Stuttgartban – a nemzetközi fotográfia kiemelkedő képviselői, Nicola Perscheid és Pécsi József társaságában - a Délnémet Fotóegylet Haladás-érmét (10) érdemelte ki, 1914-ben a New York-i Professional Photographers Society díszoklevelét kapta meg, s ez évben lépett be a Művészfényképezők Clubjába. A Fény mellett – amelynek 1911-ben lett munkatársa s melyben rendszeresen jelentek meg képei - a legrangosabb hazai és külföldi lapok kiemelt terjedelemben közölték munkáit, a magyarországi festőies fényképezés legrangosabb képviselői közé tartozott.

1912-ben a belvárosba költözött, a Veres Pálné utca 12. hatodik emeleti lakásában tágas, kényelmesen berendezett műtermet nyitott, mely lakószobája mellett műteremből, kis irodahelyiségből, laboratóriumból, negatív-kamrából állt. A látogatók a kortárs képzőművészet kiválóságainak munkáival - többek között Bokros Birman Dezső, Medgyessy Ferenc plasztikáival, Czigány Dezső, Ferenczy Károly, Nemes Lampérth József festményeivel - találkoztak a műteremlakásban. A műterem afféle irodalmi- és művészeti szalonként rövidesen a haladó szellemű társadalmi és művészeti irányzatok képviselőinek, íróknak, művészeknek, filozófusoknak, esztétáknak, a Nyugat, és a Vasárnapi Kör legjelesebb gondolkodóinak, és a hozzájuk hasonló szabadgondolkodású értelmiségieknek, önmegvalósításra törekvő nőknek fontos közéleti találkozóhelye, élénk irodalmi, művészeti, filozófiai viták színhelye lett. Különösen azután, hogy Máté 1912-ben házasságot kötött a két gyermekkel megözvegyült Zalai Béla filozófussal, aki szellemi fejlődésére, világnézetének alakulására is nagy hatással volt. Természetes, hogy a saját lábán álló, a kor haladó nőtípusát megtestesítő, az önmegvalósítást elérő asszony kapcsolatba került a női emancipációért küzdő mozgalom Schwimmer Róza vezette magyarországi csoportjával, s a feminista mozgalom egyik első szervezője és népszerűsítője. lett. 1913-ban a Nők Választójogi Világszövetsége Budapesten megrendezett VII. kongresszusán ő készítette a felvételeket a magyar delegáció tagjairól.

Máté baráti kapcsolatot tartott a társművészetek alkotóival, nyomon követte a modern törekvéseket. Rendszeresen járt hozzájuk többek között Balázs Béla, Ferenczy Noémi, Hauser Arnold, a Kner család, Lukács György, Mannheim Károly. Rippl-Rónai Józsefről és kedvelt modelljéről, Fenella Lowell-ról – a festőművésszel szinte együtt alkotva - egész képsorozatot készített. Rippl-Rónairól készített portréinak különlegessége, hogy a képekbe a festő figurájával megegyező hangsúllyal komponálta bele a festő egy-egy főművét. (11) A szép modellről készített aktfelvételei, valamint a Karcsú nő vázával című képe - Farkas Zsuzsa szerint - visszahatottak Rippl-Rónai festményeire. (12) Máté a fotográfusok közül az egy ideig nála tanult Landau Erzsivel és az őt magasra értékelő Pécsi Józseffel ápolt baráti kapcsolatot. Az első világháborút megelőző néhány év nemcsak szakmai pályafutásának, hanem magánéletének is legvirágzóbb korszaka volt. A világháború kitörése azonban véget vetett a boldog családi harmónia időszakának is. Zalai Béla röviddel bevonulása után, a háború első évében orosz hadifogságba esett és rövidesen tífuszban meghalt. Máté az 1918-19-es forradalmakat lelkesen fogadta, s a Tanácsköztársaság bukása utáni megtorlások idején több üldözött barátjuknak segített, többeket – köztük Lukács Györgyöt - bújtatta padlásukon. Többek elbeszélése szerint bátor helytállásról és lélekjelenlétről, nagylelkű önzetlenségről tett tanúbizonyságot. Nemcsak férje árváit, hanem egy ideig Gizella húga két gyermekét is egyedül nevelte, annak ellenére, hogy rövid időre letartóztatták, vallatták, zaklatták, rendőri megfigyelés alatt tartották, az újságokban méltatlan hangú támadások jelentek meg ellene, teljes kiszolgáltatottságban élt, egy időre műtermét is be kellett zárnia. Baráti körének nagy része – mivel a forradalmak idején a kulturális életben szerepet vállaltak - emigrációba kényszerült. Máté itthon maradva az 1920-as években a társasági élettől évekig visszavonultan, igen nehéz egzisztenciális körülmények között folytatta munkáját.

Ekkor már ritkábban ugyan, de újra küldött képeket a hazai és nemzetközi kiállításokra. 1921-ben az Országos Fényképművészeti Kiállításon szerepelt és az Országos Fényképész és Rokonipari kiállításon nagydíjat nyert. A következő évben az Iparművészeti Múzeumban rendezett művészi fényképkiállításon akt-tanulmánya volt kiállítva. Néhány évnyi szünet után Pécsi József 1927-ben örömmel közölte a Magyar Fotográfiában (13), hogy a II. Nemzetközi Művészi Fényképkiállításon újra láthatók Máté képei. 1931-ben Londonban a Salon of Photography kiállítására már nem portrékat, hanem városképeket küldött, és a rangos angol művészeti folyóirat, a Studio Modern fényképezés című különszámában - mely a világ élen járó fotóművészeit mutatta be - a legkiválóbb magyar fotográfusok műveinek társaságában Máté Olga képét is szerepeltette. A 20-as évek végén, az új tárgyias fotózás előtérbe kerülésével párhuzamosan jelentkezett Máté újra a hazai és külföldi kiállításokon új témájú és új stílusú képeivel. „Az új áramlatokkal való haladás tartalmilag és formailag megújítja művészetét, s még egy évtizedre a hazai fotográfia élvonalában tartja őt.” (14) - írta E. Csorba Csilla Máté megújult művészetéről.

Máté Olga munkássága, képei világa két jól elkülönülő szakaszra oszlik. Az 1920-as évek végéig elsősorban műtermi portréfényképészként dolgozott, ebben a periódusban készült portréi, gyermek- és aktfelvételei egységes festőies stílust képviselnek. Belvárosi műtermét főként a jómódú polgárok, magas rangú hivatalnokok, értelmiségiek, művészek látogatták. A háború végéig Kincses Károly szerint „valószínűleg nem is vállalt el bármilyen feladatot, csak amiben kedvét lelte.” (15) Munkáira a finom vonalú, lágy rajzú, impresszionisztikus megjelenés, a festőies stílus, a kontúrok fellazítása, a szfumátós technika alkalmazása volt a meghatározó..A lágyító előtétek és a nemes eljárások, különösen a brómolajnyomás és a pigmentnyomás avatott mestere volt. „Máté Olga puhán, festőien fotózott … Képei lágyak, kontúrjai sejtelmesek, ha vannak egyáltalán. Akárha szitáló ködben, vagy hajnali párában, néha meg zsírpapíron keresztül készültek volna. Modelljei oldottak ugyan, mégsem mosolyognak, alighanem éppen olyan komolyan veszik arcukat, táncmozdulatukat vagy csupasz testüket, mint a fotós a fényképezést.” (16) – írta Trencsényi Zoltán. Olykor azonban az arc sokat veszített plasztikusságából, s csak halvány foltként jelentek meg.

Munkásságának legmaradandóbb darabjai a kor progresszív szellemi elitjének kiemelkedő alakjairól, az irodalom, a képzőművészet és társadalomtudomány legjobbjairól – Babits Mihályról, Balázs Béláról, Czigány Dezsőről, a Dienes házaspárról, Kaffka Margitról, Kozma Lajosról, Lechner Ödönről, Madzsar Józsefnéről, Mannheim Károlyról, Osváth Ernőről, Rippl-Rónai Józsefről, Zalai Béláról - készült portréi. A hagyományos, festőies technika a megújult, korszerű portréfényképezés szemléletével párosult nála. Egyszerűségre törekedett, kerülte a sablonos beállításokat, a közhelyszerű ábrázolásokat, a sztereotip pózokat, nem alkalmazott díszleteket, festett háttereket, kellékeket is csak ritkán, nem szépítette meg retussal modelljeit. „Bárhol dolgozott, műteremben vagy magánlakásban, egyszerű mintázatú háttér előtt készült képein, megszokott környezetükben megörökített modelljei olyanok, mint mindennapi életükben.” – írta Szilágyi Gábor. (17) Képeinek ereje eszköztelenségükben, modelljei természetes tartásában, egyszerű beállításában, a személyiség pszichológiailag árnyalt, a női lélek beleérzésein alapuló, a külsőségeket nélkülöző ábrázolásában rejlik. Ezért olykor csak a fejre, az arcra koncentrált. Női portréin nem idegenkedett a szecessziós ízű, kissé mesterkélt mozdulatoktól, tekintetektől, dekoratív hatások – nagy kalapok, virágok – alkalmazásától. De ezeken sem a külsőségek érdeklik, hanem, mint E. Csorba Csilla írja: „női portréi a lélek leheletszerű halk megmozdulásai… Valami szelíd melankólia hatja át képeit, komoly, összeszedett arcok tekintenek ránk…” (18) Kora haladó asszonyainak ragyogó sorát örökítette meg, akikkel szellemi közösséget érzett. Kaffka Margit különösen kedvelt modellje volt. Mellképeinél, fél-vagy egészalakos portréinál alakjait többnyire természetes, szórt fényben, semleges világos háttérből kiemelkedve fényképezte, esetleg a meghittség érzetét keltő szobaberendezés egy-egy részlete sejlik fel elmosódva, mely egyben a kompozíció egyensúlyát is biztosítja. Máskor a mélysötét háttérből a világítással kiemelve, fénnyel modellálva hangsúlyozta az erős intellektust sugárzó arcokat. Szűk képkivágású, 1914-ben készült, híres Babits portréja – Gyergyai Albert szavaival élve – „a bánatos, sötéten izzó, mély tekintet” (19) a költő érzékeny, szorongó lelkialkatának mély empátiával történt tükrözése. Nem kevésbé szuggesztívek Osváth Ernő szelíd bölcsességet, befelé forduló, puritán egyszerűséget sugárzó arcképei. Gyermekportréin is nagy érzékenységgel volt képes megközelíteni modelljei lelkivilágát.

Portréi mellett a 10-es években – amikor még férfi kollégái közül is kevesen vállalták fel a meztelen női test kendőzetlen ábrázolását - aktfelvételeivel is felhívta magára a figyelmet. Az aktfényképezés terén is gyökeres fordulatot hozott a századforduló. A 19. század prűd közönségízlése csak szimbolikus alakokként, valamely fennkölt mitológiai téma keretében – istennőként, nimfaként, legfeljebb keleti háremhölgyként - ábrázolva fogadta el a meztelen nő fényképi bemutatását. Avagy festőnövendékek – élő modell híján – anatómiai tanulmányaik céljára használtak aktfotót. Az illegálisan terjesztett, esztétikumot nemigen hordozó erotikus fotográfiák pedig más kategóriába tartoztak. A századforduló után viszont az irodalmiaskodó tartalom helyett az egészséges, valóságos nőalakok ábrázolása, a formák és vonalak esztétikumának megörökítése vált az aktfényképezés céljává. Máté Olga enteriőrbe harmonikusan beillesztett, bensőséges hangulatú, lírai szépségű, lágy tónusú aktfelvételein a női test szépségének harmóniája, kerekded formáik puhasága, vonalaik dekorativitása érvényesül a szórt fényű világításban. Az apró kellékek – virágok, vázák, serlegek – mértékletes alkalmazása az intim hangulat megteremtéséhez járul hozzá. Többnyire nemes eljárással, brómolajnyomatként kidolgozott képei szinte álomvilágba helyezett alakokként jelennek meg. Különösen intim hatásúak fiúaktjai, anya-gyermek ábrázolásai. Rabinovszky Máriusz az 1922-ben megrendezett művészi fényképkiállítás legigényesebb alkotásának nevezte aktfelvételét.

A 20. században divatossá vált modern tánc- és testkultúra, a mozgásművészeti iskolák szemlélete impulzust adott az akt-, tánc- és mozgásfényképezés területén. Madzsar Józsefné és Dienes Valéria mozgásművészeti oktatása a természetes alapokra fektetett, spontán mozgásformákon keresztül az egészséges, szép és természetes mozgásra tanított. Céljuk egy új szépségeszmény kialakítása, a testi, szellemi és lelki egység megteremtése, az egészséges életforma elsajátítása volt. Máté Olga húga, Mela is a modern testkultúra szellemében dolgozott tornaiskolájában. Máté Olga egészalakos, a nőket mozgásban, tánc közben megörökítő képein a szabadság és természetesség jegyében vállalt meztelenség, a szép, kisportolt emberi test esztétikuma került előtérbe a művészi céllal és a dokumentálás szándékával készült felvételein egyaránt. Az allegorikus tartalmakat hordozó, statikus műtermi beállításokat a mozgásművészetben alkalmazott testtartások vették át, a műtermi miliő mellett szabadban, természetes környezetben is fényképezte a baráti körében népszerű mozgásművészeti iskolák előadásait.

A világháború után a fizetőképes kereslet drasztikus megcsappanása következtében a portréműtermek ellehetetlenültek. Máté Olga is profilváltásra kényszerült, lassanként felhagyott a portréfényképezéssel, de nem készített – mint sok kortársa – a közönség igényét kiszolgáló, a modellnek hízelgő, alakjukat megszépítő, vagy sablonos portrékat. Szinte minden fotós feladatot kénytelen volt elvállalni, hogy a magára maradt család megélhetését biztosítsa. Munkásságának ebben a második korszakában az 1920-as évek végétől nemcsak tárgykörében tapasztalható erőteljes változás, hanem szemléletében, képi kifejező eszközeiben is gyökeres fordulat következett be. Bár ötvenedik évén túl járt, szinte hihetetlen mértékben volt képes szakmájában megújulni. Témaköre és az általa művelt műfajok köre kitágult, a fotográfia szinte minden fontos területét művelve az új, realisztikus kifejezésmóddal is fontos műveket alkotott. Munkásságának új területei azonban hosszú ideig szinte ismeretlenek maradtak. Máté Olga érzékenyen reagált az avantgárd irányzatoknak - a Bauhausnak, az új tárgyiasságnak - a fotográfia formanyelvét megújító hatásaira. Kimozdulva a műteremből a tárgyi környezet jelentéktelennek tűnő darabjait látta meg, új, tárgyias ábrázolásra alkalmas, egyszerű budapesti motívumokat – építészeti és természeti részleteket, városképeket, dolgozó embereket, hídszerkezeteket, hajókat, transzformátorházat, napozóágyakat, vásári kosarakat, egyszerű csendéleteket – láthatunk új nézőpontokból felvett, újfajta világítási hatásokat alkalmazó, konstruktívan szerkesztett, éles rajzú, az új látásmódot és a modern, tiszta fotográfia stílusát képviselő képein. Szilágyi Sándor szerint „a Tiszta Fotográfia elvont geometriai szemléletét használta, mégpedig igen finoman…” (20) A lágy rajzot és a szépia színű kópiákat éles, anyagszerű, kontrasztos, fekete-fehér tónus váltotta fel. Előző korszakának műtermi területekre korlátozódó gyakorlatával ellentétben e periódusát műfaji sokoldalúság jellemzi. „Máté Olgát korántsem szabad beskatulyázni … a csendélet, reklám, az aktfényképezés terén is eredeti, a nemzetközi fotóművészet legjavára emlékeztető művek alkotóját mutatja.” (21) - hangsúlyozta E. Csorba Csilla. Míg az 1910-es években készült lágyrajzú, kontúr nélküli csendéletein nem a tárgyak anyagára, hanem a hangulati hatásokra koncentrált, új korszakának zöldség-, gyümölcs- és virágcsendéleteivel a természetes formák szépségét, az anyagszerűséget, az újfajta elrendezés és világítás izgalmát érzékeltette. Simon Mihály szerint „túllépett az anyagszerű ábrázolás fényes külsőségein. Fényképei nyitott szellemű elemző gondolkodást sugároznak. … Máté felfedezésre kínál egy mindennapi tárgyat anélkül, hogy megzavarná a piktorialista mesterkéltség.” (22) Tömören fogalmazott villanykörte, keksz, szappan, kölni reklámjai még határozottabban mutatják az avantgárd fényképezés formanyelvét. Reklámfelvételeit is az új valóság- és tárgyszemlélet, tökéletes technikai kivitelezés, az új nézőpontoknak, az átlós képszerkesztésnek, a fekete-fehér tónusok erőteljes kontrasztjának kedvelése, érzelemmentes, tárgyias fényképezés, a tiszta fotográfia stíluselemei jellemzik.

A 30-as években régi barátja, a hazai modern építészet úttörője, Kozma Lajos biztosított számára munkát a reklámfotó és az építészet fényképezése területén. Máté Olga 1935-ös reklámfüzetét is a kiváló építész-grafikus tervezte. Az ember környezetét megváltoztatni akaró, a funkcionalitást hangsúlyozó avantgárd építészek - Kozmán kívül Bierbauer Virgil, Fischer József, Molnár Farkas, és mások - munkáit művészien dokumentáló felvételei nagyrészt a Tér és forma 1934-37-es évfolyamaiban jelentek meg. Építészeti felvételein az új tárgyias fényképezés elveit érvényesítő, az építészeti elemek anyagára, anyagszerű felületeire, szerkezetére figyelt. Nem, csupán dokumentatív, konvencionális képeket készített, Bauhaus-stílusú képei a tiszta fotográfia elvont, geometriai szemléletét képviselik, a formák játékához fény-árnyék ellentétek társulnak. Talán ezeken a lírától mentes, építészeti felvételein – kiváltképp Fischer József Hoffmann villájáról készült fényképsorozatán, vagy Major Máté Fenyő-villájáról felvett fotóján - jelentkezik a legmarkánsabban a fekete-fehér kontrasztján fogalmazó tiszta, képszerű, konstruktivista fogalmazás. Moholy-Nagy László hatása ismerhető fel az OTI-székház fényképezésekor az erőteljes békaperspektívából való nézőpont választásánál.

A 30-as évek közepén Máté műtermét tanítványának, Haár Ferencnek adta át, akivel néhány közös, modern szellemű munkát is készített, de a gazdasági válság okozta egzisztenciális ellehetetlenülés miatt a 30-as évek második felében fokozatosan föl kellett adnia szakmája gyakorlását. 1939-ben Haár Párizsba, majd onnan Japánba emigrált, ezután Reismann Marian vette át a Veres Pálné utcai nevezetes műtermet. Máté Olga utolsó 25 évét igen nehéz körülmények között – a háború alatt bujkálva – betegen, elszegényedve élte le. Szerencsére gondoskodott arról, hogy hagyatéka nagyrészt közgyűjteményekbe kerüljön. A néhány évtizeddel korábban világszerte elismert művész magányosan, szinte teljesen elfeledve, 1961. április 5-én halt meg.
1966-ban A magyar fotoművészet 125 éve (23) kiállításon Babits arcképe, az 1981-ben a Műcsarnokban megrendezett Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981. (24) című átfogó fotótörténeti kiállításon Babits Mihály, Osváth Ernő és egy festőnő portréja mellett két akt-képe volt kiállítva. 1987-ben fordulatot jelentett 18 magyar fotográfusnő Nel Raggio del’Utopia (25) című kiállítása Rómában, Máté Olga 43 képével, és a katalógusban E. Csorba Csilla tanulmányával Máté Olgáról. (26) A méltatlan feledésből igazában E. Csorba Csilla elmélyült kutatásai, 1977-ben publikált tanulmánya (27), majd a 2006-ban kiadott, Máté Olga fotóművész „Nagy asszonyi dokumentum” (28) című monográfiája és a hozzá kapcsolódó, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban rendezett, Máté Olga (1878-1961) életmű kiállítás emelte ki, s helyezte el méltó helyére a szakmai köztudatban.

Monográfiaírója, E. Csorba Csilla szerint: „Fotóinak összessége korrajz gyanánt is használható, a 20. század első negyven éve elevenedik meg izgalmas női sorsokon (arckép, tánc), ipari fejlődésen (csendélet, reklám), anyagi gyarapodáson (építészet) keresztül.” (29) … „Bár Máté Olga a magyar fotótörténeten belül nem tartozik az újító, feltaláló, a kor irányvonalát meghatározó művészek közé, igényes és egyenletesen magas színvonalon alkotó egyéniség. … Ő az első Magyarországon, aki a nők által művelt fotózást a dilettantizmusból a professzionalizmus magaslatára emelte, aki több évtizedes alkotói periódusai során férfikollégáinak egyenrangú, konkurenciát jelentő partnere, aki lírai attitűdje ellenére erőteljesen hatott kortársaira is.” (30) … „A maga választotta út a klasszikus műtermi fotográfiától a kísérleti, építészeti elemeket a maguk tiszta, fegyelmezett konstrukciójában megörökítő, a lényegre koncentráló eszköztelen, lenyűgöző fekete-fehér fénnyel alakító tiszta fotográfiáig vezet. Fotóin végigtekintve egy művész fejlődése, világnézeti és emberi magatartása szoros együvé tartozásban jelenik meg.” (31) (2019. január, Tőry Klára) 

Az alábbi galériában látható Máté Olga képek a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében találhatók. Mindkét intézmény segítségét köszönjük. 

Válogatott irodalom
Könyvek, cikkek Máté Olgáról:
E. Csorba Csilla: A kísérletezéstől az önmegvalósításig. Magyar fotográfusok a századfordulón. In: Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben. Csokonai Kiadó, 1977.
In: Nel raggio dell’ utopia. L’ esperienca fotografica ungherese tra le due guerre. Cataloghi Marsilio, Venecia, 1987.
In: Kincses Károly: Fotográfusok Made in Hungary. Aki elment, aki maradt. Magyar Fotográfiai Múzeum, 1998.
In: E. Csorba Csilla: Magyar fotográfusnők. 1900-1945. Enciklopédia Kiadó, 2000.
E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. „Nagy asszonyi dokumentum” Petőfi Irodalmi Múzeum – Helikon Kiadó, 2006.
Szilágyi Gábor: Nők a fényképezőgép mögött 6. Máté Olga. Fotó, 1980/6.
E. Csorba Csilla: A kísérletezéstől az önmegvalósításig Magyar női fotográfusok a századfordulón. Fotóművészet, 1997/3-4.
E. Csorba Csilla: Előhívás. Rippl-Rónai József és a fényképezés. Fotóművészet, 2004/1-2.
Trencsényi Zoltán: Festői modorban. Népszabadság, 2007.06. 26.
Tőry Klára: Máté Olga. Digitális Fotó Magazin, 2007. június
Hajdú István: A fényképésznő – Máté Olga tárlata. Magyar Narancs, 2007.03.15.
Farkas Zsuzsa: Rippl-Rónai József A Fényben. Fotóművészet, 2018/3. 

Lábjegyzetek
1 Székely Aladár: Modern fényképezés. A Fény, 1907/. 8. o. In: Fotografozásról (Szerk: Bán András) Múzsák, 1982. 103.o.
2 Székely Aladár: i. m. 103.o.
3 Tímár Péter: E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. Könyvespolc. Fotóművészet, 2006/5-6. 159. o.
4 E. Csorba Csilla: A kísérletezéstől az önmegvalósításig. Magyar fotográfusok a századfordulón. In: Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben. Csokonai, 1977. 109. o.; Fotóművészet, 1997/3-4. 54. o.
5 Máté Olga (1878-1961) életmű kiállítás. Kecskemét, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2007.01.26-03.18.
6 Feleky Géza: A budapesti nemzetközi fényképkiállítás. A Hét, 1910. 27/1060. sz. 438. o.
7 Fotográfia, 1910/7.
8 Nádai Pál: Az iparművészet Magyarországon. Fényképművészet. 1920. 99. o. In: Fotográfozásról. (szerk.: Bán András) Múzsák K.1982.
9 A Fény, 1911, 262. Idézi: E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. „Nagy asszonyi dokumentum” Petőfi Irodalmi Múzeum – Helikon Kiadó, 2006. 36. o.
10 Fortschritts-Medaillen des Süddeutschen Photographen Verein.
11 E. Csorba Csilla: Előhívás. Rippl-Rónai József és a fényképezés. Fotóművészet, 2004/1-2. 134. o.
12 Farkas Zsuzsa: Rippl-Rónai József A Fényben. Fotóművészet, 1018/3. 117-118. o.
13 Magyar Fotográfia, 1927. 19. sz. 6-8. Idézi: E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. i. m. 51. o.
14 E. Csorba Csilla: A kísérletezéstől az önmegvalósításig. i. m. 116. o.
15 Kincses Károly: Fotográfusok Made in Hungary. Aki elment, aki maradt. Magyar Fotográfiai Múzeum, 1998. 160. o.
16 Trencsényi Zoltán: Festői modorban. Népszabadság, 2007.06. 26.
17 Szilágyi Gábor: Nők a fényképezőgép mögött. 6. Máté Olga. Fotó, 1980/6. 265. o.
18 E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. i. m. 71. o.
19 Idézi: E. Csorba Csilla: A kísérletezéstől az önmegvalósításig. i. m. 115. o.
20 Szilágyi Sándor: A magyar paradoxon. Beszélő, 2002. 11. Idézi E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. i. m. 82. o.
21 E. Csorba Csilla: Magyar fotográfusnők. 1900-1945. Enciklopédia Kiadó, 2000. 26. o.
22 Simon Mihály: Összehasonlító magyar fotótörténet. A magyar fotográfia történetéből 16. Magyar Fotográfiai Múzeum, 2000. 142. o.
23 A magyar fotoművészet 125 éve. Magyar Nemzeti Galéria, 1966. november-december
24 Tény-Kép A magyar fotográfia története 1840-1981. Műcsarnok, 1981. december 19. – 1982. január 31.
25 Nel raggio dell’ utopia. Istituto Nazionale per la Grafics, Róma, Novembre 1987.
26 Nel raggio dell’ utopia. L’ esperienca fotografica ungherese tra le due guerre. Csilla E. Csorba: Gli anni dieci. La carriera di Olga Máté (1878-1961) Cataloghi Marsilio, Venecia 1987.
27 E. Csorba Csilla: A kísérletezéstől az önmegvalósításig. i. m.
28 E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. i. m.
29 E. Csorba Csilla: i. m. 207. o.
30 E. Csorba Csilla: A kísérletezéstől az önmegvalósításig. i. m. 116. o.
31 E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. i. m. 206. o.

Tőry Klára magyar fotográfusokról írt részletes életrajzainak listáját ITT találod.