Egy soha véget nem érő, örök egyensúlykeresés - Klenyánszki Csilla: Pillars of Home

2019. július 27. Mai Manó Ház

A Hollandiában élő Klenyánszki Csilla a Mai Manó Ház Paperlab galériájában jelenleg is látható Pillars of Home (Egy otthon pillérei) című sorozatával 2018-ban a franciaországi Hyères-ben a 33. Festival International de Mode & de Photographie-n elnyerte Prix de la nature morte díjat és szintén tavaly az amszterdami Unseen Dummy Award shortlistjébe is beválogatta a nemzetközi zsűri. Mai bejegyzésünkben a sorozat történetéről olvashattok. 

Klenyánszki Csilla kisfia születése után csak akkor tudott alkotni, mikor gyermeke aludt. Ezekben a rövid időszakokban, három hónapon keresztül, hetente négyszer, összesen 98 alkalommal az otthon található tárgyakból a lehető legnagyobb elővigyázatosággal, többnyire a földtől a plafonig "egyensúly-szobrokat" készített, majd a kvázi műteremmé alakított lakásban lefényképezte az installációkat. A 2016 végén és 2017 elején készült Pillars of Home sorozat létrejöttéről - mely csendéletek egy szuper fotókönyvben is helyet kaptak - így mesélt Mucsi Emesének az Artmagazinban az alkotó:
"Amikor [a kisfiam] megszületett – mivel én és a párom is külföldiként éltünk Hollandiában – nem volt kint családunk, a bölcsi meg nagyon drága volt, ezért végig én voltam vele. Az első másfél évben az egyedüli időszak, amikor dolgozni tudtam, akkor volt, amikor ő aludt. De úgy éreztem, hogy muszáj csinálnom ezt is, máskülönben kikerülök a körforgásból. Amíg aludt, én építettem az installációkat. Kilencvennyolc kép készült a sorozat keretében, bár eleinte százat terveztem. Adott volt ez a harminc perces idősáv. Az egész egy in situ projekt, volt olyan persze, amikor már előre megvolt a fejemben, hogy miket fogok kitenni az adott helyre, de még akkor is sok minden közbe jöhetett. Átrendeztem a nappalit stúdióvá, eltoltam az asztalokat és a székeket, kialakult egy tér. Összehordtam az olyan dolgokat, amiket otthon találtam, például a kertünkben kivágott sövények lehulló részeit. Az alapkoncepció az volt, hogy földtől a plafonig tornyokat, pilárokat építek, de ötven kép után kicsit meguntam, és módosítottam ezen. Bejöttek más elemek is, elkezdtem saját magamat is használni, mert egy idő után elfogyott a tér és a tárgyak is ismétlődtek. Ez egy játékos versenyfutás volt az idővel. Kihívást jelentett, mert tényleg ugyanabban a házban aludt a kisfiam, tehát végig csöndben kellett lenni, mert ha valami összetörik, akkor esetleg felébred, és vége van a stúdióban töltött időnek. Néha egyébként elő is fordult, hogy úgy kellett összerámolnom, hogy ő már ott feküdt a szobában. De ez izgalmas volt, adrenalint adott. A legfontosabb az volt, hogy megoldjam a feladatot, hogy az én harminc percemben időről időre meg tudjam ezeket a képeket csinálni. Heti négy kép volt betervezve, így lett meg három hónap alatt a kilencvennyolc.
Számomra ez más szermpontból is próba volt, mert előtte mindig úgy dolgoztam, hogy a képek stúdiókörülmények között készültek, izolálva a tértől, most nem. Azt a teret használtam, ahol élünk, a laminált padlót, az ajtót, stb. Ezekben a kompozíciókban a végén az összes tárgy egy dologgá áll össze."

A performansz jellegű akciók egyfajta személyes kutatásnak is tekinthetőek, amelyekben a művész az anyává válás és a művészi alkotómunka közötti egyensúly problematikáját járja körül. A Pillars of Home felfogható egyetlen kérdésre adott kilencvennyolc válaszként: hogyan alakíthat ki egy anya egyensúlyt életének valamennyi szegmense között? Egy soha véget nem érő, örök egyensúlykeresés. (Klenyánszki Csilla) 

A képre kattintva a Pillars of Home sorozatból találsz egy rövid válogatást. 

(forrás: maimano.hu; pillarsofhome.com; artmagazin.hu)

PILLARS OF HOME
Klenyánszki Csilla egyéni kiállítása a Mai Manó Ház, PaperLab galériában
A kiállítás ingyenesen megtekinthető: 2019. július 11. - augusztus 25.
Kedd - vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Szervezők: Kiss Imre és Schuller Judit Flóra

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása