Mai Manó Online Fotóegyetem - Képes Beszéd Vékás Magdolnával

2020. február 27. Mai Manó Ház

Születtem 1956. július 23-án, Budapesten. A középiskola befejezése után a Dési Huber István szakiskola fényképész tanulója lettem. 1977-től tíz évig a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum fotósaként dolgoztam. 1977-ben felvételt nyertem a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába, 1982 óta tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetségének. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe 1987-ben léptem be. 1988-óta dolgozom régi fotótechnikákkal, leggyakrabban cianotípiával, albuminnal, sópapírral. Képeim számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek Magyarországon és külföldön. 2000-ben Balogh Rudolf díjjal ismerték el munkásságomat. - írta nekünk Vékás Magdolna munkásságáról. 

Kis túlzással mondhatjuk, hogy régebben ismerem Vékás Magdit, mint amennyi az ezt olvasók átlagéletkora… Mi következik ebből? Hogy ennyi idő alatt már szinte mindent elmondtam neki a szemibe, és a háta mögött másoknak, tehát biztos lesznek olyanok, akiknek a könyökén jövök ki. És mégis, most megint beszélgetni fogok vele. Miért is? Mert ha egyáltalán létezik olyan fotográfia, amire ránéz az ember és azonnal tudja, ez női alkotó munkája, akkor Vékás Magdinál ez százból százszor, mindig, mindenkor elmondható. Látszik a témaválasztásában, mely időtlen, mint egy Krúdy novella. Halk, csendes, emberléptékű tájképeket, elhagyott kertek virágait örökíti meg egy több mint másfélszáz éves eljárással, a cianotípiával. Úgyszintén észrevehető ez aprólékos, pepecselő, háziasszonyos kidolgozásán. Ki nem gondol most Margaret Cameronra? Megkérdezem majd, változtatna-e nevet? Gyanítom nem. Megkérdezem majd, honnan ez az angyali türelme, amivel immáron nemzedékeket tanít látni, fényképezni. Kerül szó a pusztulásuk kezdetén dokumentált budapesti mozikról, az Orvostörténeti Múzeumról… És mesélek a legendás pogácsáiról is. - így ajánlottuk 2016-ban Képes Beszéd programunkat, melyen Vékás Magdolnával Kincses Károly beszélgetett a Mai Manó Házban.
Az előadást természetesen rögzítettük, így ma a Mai Manó Online Fotóegyetem új előadásában ezt a programunkat láthatjátok. 

 

(forrás: fotomuveszet.net; 2014-2018.maimanoarchiv.hu)

Hamarosan újabb előadással jelentkezünk, addig nézd meg a korábbiakat is!

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása