Válogatás Molnár Zoltán Aqua című fotóalbumának képeiből

2020. március 22. Mai Manó Ház

Ma van a víz világnapja. Ebből az alkalomból a Molnár Zoltán Aqua című fotóalbumának képeiből válogattunk. Molnár Zoltán éveken keresztül készített fotográfiákat a víz és az ember kapcsolatáról. Fontos szempont volt számára, hogy a képekkel felhívja a figyelmet a bennünket körülvevő környezet védelmének fontosságára, illetve arra, mekkora pusztításra képes az ember maga körül.
"Brazíliában, Franciaországban, Törökországban, Spanyolországban, Makedóniában Magyarországon a víz közelében élő közösségekről készítettem fotográfiákat, annak tekintetében, hogyan viszonyulnak a természetes vizeikhez, esőerdőkhöz, élővilághoz. A fotóesszé elkészítésénél célom volt az egyéni és közösségi vízigény ökológiai összrendszerének szempontján keresztül bemutatni a víz és az ember kapcsolatát. Különösen érzékenyek vagyunk a víz mennyiségére és minőségére is. Gyakran túl kevés pusztító aszálykor, sokszor pedig túl sok van belőle árvíz idején. Hogyan árulkodnak mindezek az átalakuló klímáról, az ember hogyan alkalmazkodik a természethez, a környezet hogyan reagál a globalizáció létformájára? Fotósorozatom célja ezeket a kérdéseket körbejárni a Föld legkülönbözőbb területein."

A képre kattintva az Aqua című fotóalbum képeit találod.

(forrás: molnarzoltan.com; ph21gallery.com)

A világ legelső víz alatti fényképét és további vizes érdekességeket ITT találsz.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása