Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Válogatás a II. világháború leghíresebb fotóiból (18+)

2020. május 08. Mai Manó Ház

Charles J. Betts dagerrotípiákat készítő fotográfus 1847-ben elkísérte az amerikai csapatokat Mexikó elleni hadjáratukban. Az ekkor készült felvételek talán az első fényképes haditudósításnak számítanak, s ettől kezdve a csaták, az ütközetek megörökítése már nemcsak a történeti, patrióta festészet, a grafika, hanem a fénykép gyakorlott műfajává is válik. - írta E. Csorba Csilla művészettörténész a MAFOT oldalán.
Roger Fentonról már korábban is olvashattatok blogunkon, ahol a Krími háborúban készített fotóit mutattuk be. Bár Fentont a külföldi szakirodalom több helyen is az első háborús fényképésznek említi, a magyar származású Szathmári Pap Károly már egy évvel korábban (1854-ben) készített kalotípiákat a Krími háborúban, amiket később ki is állítottak Párizsban.

A fényképezőgépek rohamos fejlődésével az első világháborúban már nem csak a hivatásos haditudósítók készítettek képeket, hiszen addigra a fényképezés lehetősége már magánembereknek is biztosított volt. Éppen ezért az Érdekes Újság 1914 augusztusában meghirdetett háborús tematikájú pályázatára már 1600, katonák által készített kép érkezett be, amelyet három albumba rendezve értékesítettek 1916-ban. Erről a Nyugatban jelent meg egy írás.
„Ha a világháború nyomán nem burjánzik fel oly mérték nélkül a csataképfestés mint a régebbi háborúk nyomán, (amit remélünk is) annak sok más okon felül nem utolsó sorban bizonyára a fényképezés mai fejlettsége és elterjedtsége az oka.
A harctérre vitt kodak a világháborúnak úgyszólván minden szemlélhető mozzanatát feljegyzi. A fejedelmek frontlátogatásától kezdve repülőgépharcon, városégésen, hullamezőkön, hídveréseken keresztül a legénység tisztálkodásáig minden adatot a közönség elé tárnak a képes újságok fényképgarmadái. Azoknak az ízlésén múlik aztán a széles körben ismertté váló háborús fényképek mineműsége, akik azokat kiválasztják és illusztrált folyóirataikban publikálják.” (In: Bálint Aladár: Háborús fotográfiák. A Vasárnapi Újság háborús albuma. Nyugat, 1916. 2. szám)

A második világháborúban a fotóriporterek is egyenruhát öltöttek és csatlakoztak a harcoló egységekhez. Felvételeikkel – nem feledve a számos hamisított, manipulált fényképeket – hiteles és kétségbevonhatatlan dokumentációt teremtettek a háború embertelenségéről, kegyetlen és céltalan pusztításáról. Képeik megmutatták a háború közvetlen hatását az emberek sorsára, a rémületet az ártatlan gyermekek szemében.

„Inkább a fényképezőgépemmel vadászom, mint egy fegyverrel.” – írta Toni Frissell, amerikai fotográfusnő 1935-ben. Ennek szellemében, a második világháború idején az Amerikai Vöröskereszt önkénteseként érkezett Angliába, hogy dokumentálja a háború borzalmait.
W. Eugene Smith 1942-től kezdve végig a fronton volt és fotózott, 1945-ben ő maga is súlyosan megsérült, egyszerűen azért, mert nem bukott le, amikor a többiek igen, hogy jó képeket tudjon csinálni. Egy fotós kollégája aggódott is, hogy ezzel a hozzáállással nem fogja túlélni a háborút.
Robert Capa művészetét a háborús felvételei tették világhírűvé, A Fotografia Italiana bevezető szövege szerint „hagyományt teremtett a háborús fotóriportázsban”. Természetesen a Capa életét övező legendákban a II. világháború alatt készült képei is helyet kaptak, a normandiai partraszállásról készült megdöbbentő erejű képeinek hitelessége vagy az előhívásának története még ma sem ismert pontosan.
Az előkelő családba született Cecil Beaton amerikai sikerének döntő szerepe volt abban, hogy a második világháború kitörésekor az angol hivatalos szervek sietve szerződtették Beatont mint haditudósítót. A bombázott Londonról készített fotóit a legtöbb fontos újság le is hozta mind Angliában, mind az Egyesült Államokban.
Dmitrij Baltermanc megbízatása arra szólt, hogy a Vörös Hadsereg hőstetteit dokumentálja és a polgári lakosság közhangulatát javítsa. Az Elhunyt rokonok felkutatása / Bánat címeken ismert képe a háború után közel húsz éven át publikálatlanul maradt. Először 1963 januárjában a Praha-Moskva csehszlovák kiadványban jelent meg.

A háborús fotográfusoknak a fegyvere a szavaknál sokkal meggyőzőbb kép volt, bár Erich Lessing – akinek 1956-ban készült magyarországi képeiről már előadást is szerveztünk a Mai Manó Házban – máshogy vélekedik a háborús fotó erejéről:
„Azt hiszem, Capa is mondta egyszer, hogy a fényképeinkkel megmutatjuk, milyen is a világ, és hogy az ember legalább egy kicsit befolyásolhatja a mások viselkedését és a politikát.
De az idő múlásával minden újságíró rádöbben arra, hogy ez nem igaz — a legborzalmasabb háborús fénykép sem vet véget a háborúnak. A[z 1956-os] forradalomról készült képekkel az ember nem segít a forradalmon, de nem is tesz rosszat, csak dokumentálja azt.
Még abban sem vagyok biztos — bár ezt szentségtörés volna kijelenteni —, hogy tényleg olyan fontos dolog dokumentálni az eseményeket, mert úgysem változik meg semmi, és én nem tudom, hogy ér-e valamit az a dokumentum, amely semmit sem változtat meg.” (Fotó, 36. évfolyam, 1989/6. szám, 262. o.)

75 évvel ezelőtt, 1945. május 8.-án ért véget a II. világháború Európában. Mai bejegyzésünkben egy galériát találtok, ahol az 1940 és 1946 közötti időszakban készült olyan híres képekből válogattunk, melyek egy része beállított, manipulált vagy nem a közvetlen frontvonalban készült, ám közös bennük, hogy évtizedekkel később is ugyanolyan erővel hatnak.   

(forrás: epa.oszk.hu; adtplus.arcanum.hu; honvedelem.hu; time.com; mafot.hu; magnumphotos.com; wikipedia.org; index.hu)

Te melyik ikonikus II. világháborús képet hiányolod a válogatásból? 

 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére