Klösz György (1844-1913) élete és ritkán látott felvételei - Tőry Klára írása

2020. május 17. Mai Manó Ház

A Mai Manó Ház Blogon 2012-ben jelent meg Tőry Klára A fényképezés nagy alkotói című könyvének online változata, mely a mai napig az egyik legkeresettebb tartalom oldalunkon. Mivel blogunk egyik nem titkolt célja a fotótörténet népszerűsítése és a fotóoktatás megkönnyítése, Klárával egyeztetve folytatjuk a sorozatot, melyben ismét neves magyar fotográfusok részletes életrajzát és képeit ismerhetitek meg. Mint ahogy az online könyv, ez az anyag is kizárólag a Mai Manó Ház Blogon érhető el.

„A fényképek, ha őszinték és tárgyilagosak, áthidalhatják az idegenséget… Nem igaz, hogy egyes dolgoknak nincs jelentőségük. Minden jellemző valamire, minden kifejez valamit… Egy korra, egy kultúrára, egy tájra nemcsak a reprezentáns jelenségek vallanak perdöntően, hanem a mellékes apróságok is, az út mentén szétszórt tanuságtevők.”(1) – írta a régi fotográfiákkal kapcsolatban a 30-as évek kiváló publicistája, Bálint György. Adhatunk-e ennél pontosabb értékelést, jellemezhetjük-e találóbban a városképek jelentőségét a lokálpatriotizmus ébrentartásában? Ma hálával állapíthatjuk meg, hogy a fotográfia korai évtizedeiben Klösz György, egy tisztes mesterember, – akit mások is követtek – szinte pontról-pontra megörökítette az alakuló főváros arcát, fontos és apróbb részleteit, nélkülözhetetlen kordokumentumaival maradandóvá téve nevét a város kultúrtörténetében. Nélküle jóval kevésbé láthatnánk, milyen is volt Budapest a városegyesítés korától az első világháborúig terjedő időszakban. Ideje lenne róla Budapesten utcát elnevezni.

Klösz mester munkái évtizedeken át feledésbe merültek, archívumokban rejtőztek. A betonkolosszusok és panel-lakótelepek építése idején nemigen foglalkoztak az eklektika és szecesszió idején készült fényképekkel. Néhány évtizede a gyökerek keresése fordította feléjük a figyelmet. A maguk idejében sokszorosításra, kereskedelmi célra, vagy képeslapok – a Vasárnapi Ujság, a Szalon Ujság, a Magyarország és Nagyvilág – avagy képes levelezőlapok számára készült képek az utókor nagy becsben tartott művészi és történelmi emlékei lettek, nem egy neves építőművészünk azóta elpusztult alkotását már csak az ő szemével láthatjuk. Ma Klösz György képeiből – más 19. századi fényképészmesterrel ellentétben – szinte mindenki ismer néhányat, hiszen a Váci utcai aluljáróban (amíg megvolt) nap mint nap nagyméretű, barnított poszterei előtt sétálhattak el a belvárosban megfordulók. A régi városképek kedvelői az 1979 óta számos kiadást megért, nagysikerű Budapest anno…(2) című gyönyörű albumban, s több más, a századforduló korát bemutató könyvben élvezhetik Klösznek és kortársainak munkáit. 2002-ben Lugosi Lugo László kétkötetes kiváló monográfiája(3) dolgozta fel Klösz György életét és munkásságát.

Ha munkásságát alaposabban szemügyre vesszük, meglepődve tapasztaljuk, hogy nem csupán szűkebb szakterületének kiválóan felkészült specialistája volt, hogy milyen sokoldalú tevékenységet folytatott a fotográfiával kapcsolatban, hogy a 19. század utolsó harmadának szinte minden figyelemre méltó jelenségét megörökítette, hogy milyen agilis szervezője, előremozdítója volt kora fotográfus közéletének. Mivel a fényképezés akkoriban jól jövedelmező foglalkozás volt, anyagiakban is megmutatkozó, sikeres karriert futott be. 23 évesen kezdte pályáját Pesten, és 51 éves korára egy 40 embert foglalkoztató, fényképeket és térképeket előállító vállalat, 700 m²-es nyomda, háromemeletes bérház, három villa tulajdonosa volt, 1906-ban jövedelme 163000 pengőforint volt.

Klösz György 1844. november 15-én Johann Justus Georg Kloeß-ként jómódú polgári család fiaként Darmstadtban született. Apja Paul Kloeß a hesseni tankerületi igazgató magántitkára volt, anyja Ernestin Gratz pedig a hesseni udvar tapétázójának a lánya. Nyolc testvére közül csupán három maradt életben.(4) Az egyetemen gyógyszerésznek készült, vegyészeti és fényképészeti tanulmányokat is folytatott. Valószínű, hogy a diploma megszerzése után 1865-ben a mesterlegények korabeli szokása szerint vándorútra kelve bővítette látókörét. 1866-os rövid bécsi munkálkodás után Pestre vezetett az útja, ahol a következő évben a belvárosban a Korona (ma Régiposta) és Uri utca (ma Petőfi Sándor) sarkán a szintén darmstadti dr. Hermann Heiddel és F. Ronningerrel portréműtermet nyitottak. A városban ekkor már kb. negyven fényképész-műterem működött. Két honfitársa rövidesen visszatért Bécsbe, Klösz azonban végleg letelepedett, meggyökeresedett nálunk. Bár leveleit németül írta, 1874-től a György nevet használta a Georg helyett. 1870-ben megházasodott, magyar polgárlányt, Zeller Karolinát vette feleségül, fiuk Pál 1874-ben született. Kiss József 1926-ban ezt írta róla: „Klösz György Németországból származott hozzánk, de szívben-lélekben magyarrá lett. Boldog volt, ha magyarul beszéltek vele. Ezt tapasztalatból tudom, mert fiatalkoromban alkalmazottja voltam.”(5) Klösz egyedül vezette tovább a műtermet, a következő néhány évben több mint tízezer portrét készített. 40 éven át különböző helyszíneken dolgozva sikeres mesterként működött, és lépésről-lépésére az ország egyik legjelentősebb fotográfiai és nyomdaipari vállalkozását építette ki. Igényesen, korszerűen, és sikeresen dogozott. Minden újdonság érdekelte, élen járt azok meghonosításában, így szakmájának a Monarchia határain túl is megbecsült mestere lett. 1972-ben költözött át a Ferenciek bazárjában lévő, rövid idő alatt rendkívül ismertté és kedveltté vált második műtermébe, a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) utca 1.-be. Kiss József szerint „Klösz egyike volt a legjelesebb portré-fényképészeknek. Fényképezte a nagy államférfiakat, költőket, tudósokat.”(6) Mai szemmel nézve portréi nem emelkedtek ki a kor jó átlagából, mégis sok híres ember, színész, művész is megfordult műtermében, sőt, maga Ferenc József császár is meglátogatta, hogy megnézze Klösznek a bécsi világkiállításon készült képeit.

Mivel jó néhány portréfényképész kortársa komoly konkurenciát jelentett, s Klösz jó üzletemberként mindig újabb lehetőségeket keresett üzlete felvirágoztatására, a portré mellett új témakört keresett. A 70-es évektől a város fényképezésére specializálta magát, melynek hazánkban első úttörői közé számított. Nagy képsorozatokban gondolkodott, és nagyméretű lemezekre dolgozott. Erre azért volt szükség, mert az elektromos világítás bevezetése előtt a képek nagyítása megoldatlan volt, ezért a táj- és városképeket csak másolással lehetett sokszorosítani. Talán az új műterembe költözést is az indokolhatta, hogy a nagyméretű városképek másolásához, sokszorosításához nagyobb helyre volt szüksége. A szabadban való fényképezés akkoriban különösen nagy felkészültséget és kitartó munkát tett szükségessé. Az akkori fotótechnika, az un. nedves kollódiumos eljárás ui. megkövetelte, hogy a nagyméretű üveglemezekre a felvétel helyszínén kellett a folyékony fényérzékeny réteget felvinni, és a leexponált felvételt még nedvesen előhívni. Klösz egy szekéren berendezett laboratóriummal és 26x36 cm-es (olykor 40x50 cm-es) lemezeket befogadó, állványra szerelt kamerával járta a várost, gyakran a szekér tetejéről, 4-5 méter magasból készítette a képeket.

Valószínű, hogy a műtermen kívüli fényképezésben szerzett gyakorlata indokolta, hogy osztrák kollégái hatodik tagnak a 29 éves pesti Klöszt meghívták a Wiener Photographen Association-ba, az 1873-as bécsi világkiállítást dokumentáló, fényképezésre monopoljoggal rendelkező bécsi fotográfusok munkacsoportjába. A Bécsi Fényképészeti Szövetkezet hihetetlen teljesítményt nyújtott. Fél év alatt mintegy 3600 felvételt készítettek, ugyanarról a témáról háromféle méretben és sztereó változatban is, másolták, sokszorosították a képeket, mintegy másfél millió kópiát juttatva a műkereskedelembe. A hatalmas kiállítás szinte minden, külsőben és belsőben lévő látványát dokumentálták: a helyszíneket és rendezvényeket, felülnézetből készült totálképeket, kiállítási enteriőröket, szobrokat, iparművészeti tárgyakat, gépeket, szerszámokat, használati tárgyakat stb. Az ember nélküli látványok mellett jó néhány – többnyire beállított – csoportkép, és gyepet locsoló munkásokról, sétálókról készült zsánerkép is tudósított a világkiállítás mindennapjairól. A legsikerültebb, kartonra kasírozott felvételekből díszes, bőrbe kötött, aranyozott albumot állítottak össze. Többnyire nem tudni, hogy a hat résztvevő közül ki melyik felvételt készítette, de az bizonyos, hogy korrekt és kifogástalanul elvégzett munkája jelentős tekintély szerzett a fiatal mesternek, akinek a nemzetközi zsűri érdeméremmel jutalmazta munkáját. Ettől kezdve képeinek hátoldalán, az ún. verzón feltüntette első szakmai díjának képét.

A bécsi kiállítás után a műtermen kívüli fényképezés meghatározóvá vált Klösz munkásságában. Az elkövetkező években háromféle méretben több száz felvételből álló, nagy képsorozatokat készített az 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejövő fővárosról. Az 1870-es évektől a századfordulóig az új városrendezési koncepciók alapján a Fővárosi Közmunkák Tanácsa megbízásából, illetve a sajtó számára sok ezer Klösz fotó készült. Felvételei a néhány évtized alatt nagy változások korát élő, milliós fővárossá fejlődő, megújuló, önmagát szinte napról-napra kinövő város gyökeres átalakulásának leghitelesebb dokumentumai. Fényképi kvalitásuk mellett felbecsülhetetlen forrásértékkel bírnak, a korabeli Budapestet jórészt az ő képein keresztül ismerjük. Kamerájával követte az átalakulás szinte minden mozzanatát, képein megjelennek a nagyszabású építkezések nyomán születő új épületek, városrészek, parkok, a Margitsziget és a Városliget. A századforduló táján végigfényképezte az Andrássy út, a Nagykörút kiépítését, az Országház, a Vár és palotái felépítését, az egyesült városrészeket összekötő hidak sorát, a rakpartokat, 1895-96-ban a kontinens első földalatti vasútjának megvalósítását, a villamosközlekedés és telefonhálózat kiépülését, és még hosszan sorolhatnánk. Nemcsak a város reprezentatív részeiről tudósított, hanem a külvárosokban a nagy gyárépületek, malmok, szerelőcsarnokok építkezéseiről is. Belső felvételein bemutatta a templomok, paloták, kávéházak, szállodák, iskolák, fürdők, áruházak belső tereit, lakóházak belső udvarát is lakóikkal. Képeit hétköznapi közemberek, kereskedők, vásározók, boltosok, cselédlányok, népesítik be. Bár budapesti városképei a legismertebbek, már a 70-es években bejárta kamerájával a főváros környékét is, legalább húsz különböző helyszínen fényképezett. A nedves eljárás idején a fővároson kívül többnyire valószínűleg sztereó képeket készített, mert ezek kisebb, 7x7 cm-es mérete viszonylag kisebb technikai problémát jelentett az utazásnál. De Gödöllőn, Zsámbékon nagyobb méretre is dolgozott, külön sorozatot készített a Dunakanyarban Visegrád és környéke címmel, majd távolabbi tájakra, Hévízre, Sümegre, Salgótarjánba, sőt, Zólyomra, Selmecbányára is elutazott.

A 70-es évek második felében, még a nedves eljárás idején újabb területtel, a nevezetes események dokumentálásával bővült témaköre. 1875-77-ben végigkövette a Nyugati pályaudvar építését, 1975-ben fényképezte a megáradt Ördögárok-patak villámárvizének pusztításait, a következő években négy nagy árvízről készített sorozatot: az 1876-os tabáni áradásról felszerelését csónakkal szállítva fényképezett, majd az 1878-as egri és a miskolci árvíz után 1879-ben a nagy szegedi katasztrófáról. Mire az esemény után egy hónappal Szegedre érkezett, a víz már egy méternyit apadt. Magyar, német és francia feliratokkal kísért fotósorozata – melyet díszalbumba kötve Ferenc József császárnak is felajánlott – nedves eljárással készült, nagyméretű lapokon, sztereó-képeken és vizitkártya méretben egyaránt megörökítette az elöntött várost. Laboratóriumát ladikban felállított sátorban rendezte be, és segédeivel két ladikkal, járták a várost. A felvételek készítésénél a partra szállhatott, hogy a romok tetejéről kissé magasabbról, fotózhasson. Míg az első három árvíznél inkább harmonikus látványként jelennek meg a vízzel elöntött területek, a szegedi képek a legérdekesebbek. Klösz nemcsak a természeti katasztrófa utáni állapotot kívánta dokumentálni, itt már nem csupán statikus témákat mutatott, hanem képes volt érzékeltetni az esemény drámaiságát, a pusztítás mértékét. Bár az alakok olykor bemozdultak, elmosódottak, látunk romeltakarítást végző, otthonuk romjait kétségbeesetten bámuló embereket, kezüket reménytelenül tördelő asszonyokat is, és dokumentálta az árvíz utáni rekonstrukció munkálatait is. Folytatta a bécsi világkiállítás alkalmával elkezdett műtárgy-fényképezési gyakorlatát is. Az 1876-os Műipari és Történelmi kiállításra készült, legkülönbözőbb méretű és különböző megvilágítást igénylő, matt, félfényes és fényes felületű tárgyak – ékszerek, fegyverek, üveg- és ezüsttárgyak, hintók és könyvek stb. - műtárgyfotói nagy mesterségbeli tudásáról tanúskodnak.

Az évtized végén döntő fordulatot vett fényképkiadói tevékenysége, érdeklődése a sokszorosítóipar felé fordult, a piaci igényekhez alkalmazkodva cége egyre inkább nyomdaipari üzemmé alakult. Addig képeit kartonra kasírozva egyenként, darabáruként, vagy beszámozott, koncepció alapján kialakított sorozatokba rendezve, avagy albumokba kötve forgalmazta. Most hírnevét és népszerűségét egy új iparág, a fényképek nyomdai úton való sokszorosítása, a litográfia bevezetésével fokozta. Átépíttette, 26 helyiségesre bővíttette ki műteremházát, - mely A. Hill 1877-es beszámolója szerint „nagyságban, célszerűségben és elegáns kiképzésben az ilyen műintézetek közt kivételes helyet foglal el.”(7) Itt működött az országban elsőként személyfelvonó lift, mely a negyedik emeleti, 12x8,5 méteres impozáns felvételi szalonba vitte a látogatókat. 1879-től mint Fényképező és Horgedző Műintézet – mai szóval kőnyomdai sokszorosító – működött, s egy folyvást bővülő vállalatot indított el, ahol a fotolitográfiai nyomatok mellett a vonalas és tónusos képek sokszorosításához képnyomtató kliséket készítettek. 1882-ben villát és nyári műtermet építtetett a Svábhegyen. 1884-ben a Hatvani utca 18. számú házba(8) helyezte át pesti műtermét, melyre újabb jelentős műszaki és nyomdászati feladatai teljesítéséhez, új technológiák bevezetéséhez volt szüksége.

Az 1880-as évek elején a fototechnika történetében hatalmas fordulatot jelentő szárazlemez(9) megjelenése Klösz fényképészeti gyakorlatában is új fejezetet nyitott. Jó üzletemberként gyorsan reagált az újdonságra, ő volt a magasabb érzékenységű szárazlemezek első magyarországi forgalmazója. De ennél is lényegesebb volt városképeinek új arculata. A 70-es években nedves lemezre készült sorozat, a Régi Budapest képei még statikusak; vagy hosszabb időre megmerevedett alakok láthatók rajtuk, vagy az utcák, terek kihaltnak tűnnek, mivel a hosszú expozíció miatt a mozgó alakok nem hagytak nyomot az alacsony fényérzékenységű lemezen, vagy a lassabb mozgású figurák olykor szellemkép-szerűen elmozdultak. A száraz eljárással a 80-as évektől fényképezett Új Budapest képei sorozatán viszont a városrészek megelevenedtek, megteltek élettel, spontaneitással, sétáló, bámészkodó emberekkel, fogatokkal, olykor szinte pillanatszerű hatást nyújtanak. A száraz eljárásnak köszönhetően, riportfeladatai is gyakoribbá váltak.

Az 1880-as évektől a fénykép már közvetítő eljárás nélkül, tónusos klisék felhasználásával, fénynyomással vagy más fotomechanikai eljárással is megjelenhetett a lapokban, főként a Vasárnapi Újságban láthatók az eseményeket általában totál-képben ábrázoló tudósítások. A 90-es években Klösz szinte minden fontos hazai eseményen ott volt segédeivel, így több pontról is tudták követni a történést, sőt, olykor külföldi eseményről is tudósított kamerájával. Mint Mai Manó és más fotográfusok, 1894-ben ő is megörökítette Kossuth Lajos hamvainak hazahozatalát és temetését. A Nyugati pályaudvartól a Nemzeti Múzeumban felállított ravatalig kísérte végig a koporsót követő díszmenet útját. Segédei segítségével négy helyszínen állították fel gépeiket, s a ravatalnál utólag is készített képet. 24 felvételből álló riportsorozatát albumban adta közre. Sok fontos eseményről tudósított: 1892-ben Ferenc József koronázásának 25 éves jubileumi ünnepségeiről, majd hadgyakorlatokról, II. Vilmos császár budapesti látogatásáról, építkezésekről, ünnepségekről, szoboravatásról, a Vaskapu szabályozási munkáiról, s különösen nagyszámú képen örökítette meg a millenniumi kiállítást. 1896-ban a Vasárnapi Újság címlapján közölte a Vérmezőn megtartott ünnepélyes katonai felvonulásról Klösz György képét A június 9-iki díszmenetről címmel(10). 1894-96-ig szakaszról-szakaszra követte a Ferencz Józsefről elnevezett földalatti villamos vasút építési munkálatait. A Gizella téren (ma Vörösmarty), a Deák téren és az Aréna úton (ma Dózsa György) a lejárócsarnokokat, illetve a kioszkot, a Városligetben, az alagút végének homlokzatát, az Oktogonon az állomást, a gép- és kazánházat belülről, mesterséges világításban, és a kocsikat örökítette meg. A szabadtéri munkák, utazások mellett az 1885-ös országos kiállításra a portréfényképezés terén is nagy vállalkozást tervezett Toldy Lászlóval. A kor jelentős személyiségeit, az ország szellemi életének kiválóságait tervezték nagyszabású portréalbumban bemutatni. A gyűjtemény hét csoportra tagolódott: a Parlament, a közélet, a Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek, az írók, tudósok, szerkesztők, a művészek, és az országos kiállítás bizottságának portréi és életrajzai reprezentálták „a szellemi és anyagi művelődés vezetőit és munkásait.”(11) A tervezett Hazánk jelesei című könyv végül nem valósult meg, de az elkészült 100 felvételből összeállított, oldalanként kilenc felkasírozott, összesen 63 portrét tartalmazó mintakönyv maradt fenn. Ezek a félalakos képek Klösz legszebb portréi közé tartoznak.

Az 1880-as évek végétől a századfordulóig, kiváltképp a millennium körüli évek Klösz működésének nem véletlenül legtermékenyebb, legsokoldalúbb időszaka, hisz ez a magyar gazdaság prosperitásának is leglátványosabb időszaka volt. Az ezredéves ünnepségekhez kapcsolódva élénk építkezési konjunktúra bontakozott ki, 25 év alatt a város lakossága megháromszorozódott, milliós nagyvárossá nőtt. A Budapesti Kereskedelmi Iparkamara az 1890-es éveket „egy szinte példátlan gazdasági fellendülés korszaka”-ként értékelte. Klösz egyre nagyobb és sokoldalúbb szerepet nyert e korszak dokumentálásában, mind a fényképezés, mind a nyomdászat terén, hogy minél teljesebben, pontosabban megőrizzék legalább a képeken azt, amit az eltűnés fenyeget. Munkásságának egyik legjelentősebb része Budapest átalakulását örökítette meg, mintegy 1200 fennmaradt budapesti fényképén keresztül képet alkothatunk a rohamosan változó, fejlődő századfordulós Budapestről, rajtuk keresztül képet kaphatunk a múltról, amit összehasonlíthatunk a jelennel. Egyre több jelentős megbízást kapott, vállalata terjeszkedett, s a millenniumi kiállításkor jutott pályája csúcsára. 1895-ben a Fővárosi Tanács elhatározta az Erzsébet híd és a Ferencz József (ma: Szabadság) híd felépítését. A Közmunkatanács 1895. május 22-iki jelentése szerint elkészült a belváros végleges rendezési terve, mely a hidakra vezető utak megépítése miatt szükségessé tette a pesti és budai oldalon álló városrészek szabályozását. Mivel a belváros és a Tabán szabálytalanul kialakított apró utcái, terei akadályozták ezt, mindkét oldalon nagyszabású bontások kezdődtek. Szerencsére voltak, akik felismerték, hogy az eltűnő városképet némiképp a fotográfia segítségével át lehet örökíteni az utókor számára. Dr. Toldy László főlevéltárnok javaslattal fordult Budapest Székesfőváros Tanácsához: „A régi Pest, sőt Buda és kisebb mértékben Óbuda is napról napra tűnik el a föld színéről. Majdnem minden napra esik egy-egy háznak lebontása, s maholnap senki sem fog emlékezni az egykori utczák képére, pedig nem lenne érdektelen az utókornak tudni azt, miképpen nézett ki egykor fővárosunk. Van egy mód, mellyel azt lehetne elérni, az t. i. ha minden ház legyen az a legigénytelenebb is, leromboltatása előtt képben megörökíttetnék az utókor számára. … Azon előterjesztéssel járulok tehát a Tekintetes Tanácshoz, méltóztassék az ügy fontosságához képest sürgősen megbízni a mérnöki hivatalt, hogy ezentúl minden lerombolás alá kerülő házat, sőt, némely esetekben egyes utcarészeket, melyekben azon házak állnak, leromboltatásuk előtt fényképeztessen le, s e fényképek egyik példánya a fővárosi képgyűjteményben való megőrzés végett egyelőre a levéltári hivatalnak adassék át.” Klösz maga is felismerte, hogy az eltűnő városrészek dokumentálása a jövővel szembeni kötelesség, s az új építkezések kontrasztjaként az utolsó pillanatban örökítette meg azokat a régi hangulatos utcákat, tereket, öreg házakat is, amelyek lebontásra kerültek, beépültek. Ezért maga kezdeményezte a Fővárosi Tanácsnál a lebontásra ítélt Tabán megörökítését(12), s még több alkalommal is részt vett az átalakuló főváros eltűnő részeinek dokumentálásában. Öt látképben hagyta az utókorra az épülő Erzsébet híd útjában lévő régi Városháza tornyából nyíló látványt az 1900 előtti belvárosról.

Városképeivel, műszaki felvételeivel hazai és nemzetközi kiállításokon egyaránt sok rangos elismerést aratott. „A város és épületfotográfia legmarkánsabb egyénisége nemcsak a műfaj megújítója, de három évtizedes munkásságának eredményeképpen az első lesz, aki a nyolcvanas és kilencvenes években (ez utóbbiban már Erdélyi Mór társaságában) a magyar fotográfiát az országhatárokon túl, évről-évre a világ élvonalában képviseli, és akinek életműve az egyetemes fotográfia világszerte számon tartott értékei között szerepel.”(13) – értékelte Klösz jelentőségét Szilágyi Gábor. A bécsi világkiállítási siker után 1878-ban párizsi ezüstérem, 1881-ben újra bécsi, 1882-ben trieszti kitüntetés következett, 1885-ben az Országos Általános Kiállításon, 1887-ben az Iparcsarnokban rendezett kiállításon szerepelt sikerrel, a millenniumi kiállításon nagy millenniumi éremmel tüntették ki munkáit s megkapta a császári és királyi udvari fényképész kitüntető címet, majd 1900-ban újra Párizsban szerepelt sikerrel. Az 1885-ös kiállításon – ahol fotográfusaink ’sokszorosító műiparágak’ elnevezéssel önálló kiállítási részt foglaltak el – Klösz különleges teljesítményét láthatták a látogatók: 200 összefüggő felvételen a benyíló utcákkal helyes távlatban ábrázolva, 1:100-as léptékben mutatta végig az egész Andrássy út mindkét házsorának panorámáját. Az Ezredéves Kiállításon a Fényképészeti Szövetkezés tagjaként anyagának sokoldalúságával tűnt ki, több mint 700 felvételén a kiállítás szinte minden fontos részletét, eseményét rögzítette, önállóan is kiállított, fotóit számos pavilon szerepeltette anyagában. Felvételei sorra jelentek meg a kor sajtójában, a Vasárnapi Újság rendszeresen közölte képeit.

A szépülő főváros hírnevének öregbítése, idegenforgalmi célú népszerűsítése új feladatot jelentett. A főváros idegenforgalmi bizottsága 1888-ban döntést hozott, hogy „lefényképeztetik Budapest szebb pontjait, középületeit és tereit, és a fényképeket a kelet nagyobb városaiban, vendégfogadókban, hotelekben és vasúti indulóházakban kifüggesztik.”(14) Megbízták Klöszt, hogy a városnak a bizottság által kijelölt 22 pontjáról sztereoszkóp felvételeket készítsen, hogy ezeket az európai nagyvárosokban működő nemzeti panoráma vállalat rendelkezésére bocsáthassák a főváros népszerűsítése, idegenforgalmának fellendítése érdekében. Klösz 1890-1894-ig társtulajdonosa volt a háromnyelvű idegenforgalmi havi folyóirat, a Budapesti Látogatók Lapjának, melyben a rengeteg megjelent Klösz kép témáinak rendkívüli változatosságát reprezentálták. A 90-es években a szép számban közölt budapesti és vidéki városképei mellett előtérbe kerültek a nagy volumenű műszaki–fényképezési dokumentációs feladatok. Elkészítette az első budapesti villamosok megépítésének dokumentációját, sorozatot jelentetett meg Budapest köztéri szobrairól, kiállításokról, kaszinókról stb. A századforduló után egyre gyakoribbá váltak számára az ilyen feladatok. Megrendelői közt jelentős vállalatok és intézmények, a Siemens és Halske, a Ganz Járműgyár, a posta, a vasút, bányák stb. voltak. Fényképezett iskolákat, gyárakat, vágóhidat stb. 1908-ban a távbeszélő hálózat kiépítését, postai távírdai központ építését és technikai berendezéseit fotografálta.

A millennium után legmonumentálisabb vállalkozása a vidéki kastélyok, kúriák, várak nagy fényképsorozata volt, mely az 1900-as párizsi világkiállításra küldött Magyar kastélyok című, bronzérmet nyert albumába került. A 415 felvételt tartalmazó két albumba 65 birtokos család 100 kastélyáról és a hozzájuk kapcsolódó parkokról készített külső és belső képeket. Az egész országra kiterjedő, nagyszabásúan kidolgozott program alapján harminc megyében dolgozott, minden tájegységet bejárt. Az épületetek fényképezésénél a rájuk legjellemzőbb részt és nézőpontot választotta, hol elölről a homlokzatot fotózta, máskor oldalról vagy a kert felől, olykor távolabbról, környezetével együtt mutatta a kastélyt. Rendkívül változatosak az enteriőrök is. Nemcsak dokumentálta, hogy hogyan nézett ki egy arisztokrata család szalonja, úri szobája, ebédlője, könyvtára, dolgozó szobája, dohányzója, pálmaháza és egyéb helyiségei, hanem sorozatának többnyire átlós kompozícióban, fölülnézetből felvett, az ablakokon beáramló fény hangulati hatását kihasználó darabjai egyben egy letűnt korszak főúri életmódjának és lakáskultúrájának szemléletes megidézése. A nagy tükrök, nyitott ajtók képbe komponálásával további helyiségek tárulnak elénk, fokozza a terek nagystílű látványát. E munkával párhuzamosan erdélyi és felvidéki fürdőhelyekről készített képsorozatot.

1896 után a vállalat erőteljesen terjeszkedett, a nyomdai és műszaki feladatok, tervrajzok, térképek készítésére helyeződött a hangsúly. A városegyesítést követő szabályozási munkákat helyszínrajzokon, térképeken is rögzíteni kellett, erre a Fővárosi Mérnöki Hivatal magánvállalkozókat kért fel. Klösz kőnyomdája a nyolcvanas évek közepétől egyre több fővárosi megrendelést nyert el, a fakszimiléktől a modern kataszteri térképekig mindent készített. A megnövekedett feladatok miatt a Hatvani utcai műterem kicsinek bizonyult. 1894-95-ben a Városliget fasor 49. szám alatt Klösz lakás és műterem, és a hozzá kapcsolódó 800 m²-es nyomda céljára kétemeletes épületet építtetett. Ekkor már a kézisajtók mellett a nagy példányszámú sokszorosítások kőnyomdai gyorssajtókon készültek. 1906-ban Klösz visszavonulásakor Pál fia – aki a bécsi grafikai főiskolán végezte tanulmányait – vette át a végérvényesen a nyomdászat felé forduló cég vezetését, s vezette évtizedeken át sikeresen a nyomdaipari vállalatot, mely az 1948-as államosítás után Offset Nyomdaként működött tovább. Klösz már a 70-es évek elejétől alapító tagként folyamatosan részt vett a fényképészeknek az 1871-ben alakult Magyar Fényképészek Egylete által szervezett szakmai életében. Szerepet vállalt a nagy országos kiállítások zsűrijében, s az idős, tekintélyes mestert az 1906-ban megalakult Magyar Fényképészek Országos Szövetsége egyik alelnökévé választotta. 1913. július 4-én halt meg Budapesten, a Kerepesi temetőben nyugszik.

1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában A magyar fotoművészet 125 éve(15) című kiállításon egy riport-felvétele, az 1981-ben a Műcsarnokban megrendezett Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981.(16) című átfogó fotótörténeti kiállításon kilenc képe volt kiállítva. A Magyar Történeti Múzeum 1981-ben rendezett Századvégi pillanatok című Klösz György kiállítása – melynek anyaga Bach Melitta – Lackó Mihály Leselkedők(17) című kötetében jelent meg – érdekes szempont alapján közelített Klösz képeihez. Bach Melitta Klösz 1876 és 1903 között készült nagyméretű üveglemez-negatívjainak figurális részleteit nagyította ki. Ezáltal a környezet vált hangsúlyossá, a háttérben lévő sétáló, bámészkodó, dolgozó alakok kerültek előtérbe, rengeteg információt szolgáltatva a századforduló üzleteinek portáljától, cégéreitől a különböző foglalkozású, társadalmi státuszú emberek szokásaiig, öltözködéséig, a korabeli járművekig. A könyvben Lackó Mihály a különböző életképekhez irodalmi szövegeket fűzve fiktív történetet állított össze. 1992-ben a Liget Galéria Klösz zuglói helyszíneken készült képeiből mutatott be válogatást. 2002-ben jelent meg Lugosi Lugo Lászlónak a bevezetőben már említett monográfiája és Klösz-albuma. Ennnek anyagából és a gyűjteményében őrzött képekből rendezett Kisgalériájában kiállítást(18) a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtár. A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum Fényképgyűjteménye 2012-ben fotótörténeti kiállítást rendezett Buda-pesti horizont — Panorámaképek Budapestről címmel.

Utóéletének további legfontosabb eseménye halálának 100. évfordulóján, 2013. május 24-25-én a Magyar Fotográfusok Társasága által a Magyar Képzőművészeti Egyetemen rendezett Klösz 100(19) elnevezésű, kétnapos konferencia volt, melyen a különböző szakterületek előadói igen változatos szempontokat figyelembe véve közelítették meg Klösz munkásságának szerteágazó területeit, kapcsolatrendszerét. Nemcsak a portré-, város- és eseményfényképészről adtak elő a kutatók, hanem az ipartól a művészetig, a városfejlesztéstől a tudományig sok területet érintő tevékenységét, életútját és utóéletét, hatását kortársaira és az utókorra ismertették. Emellett több, hozzá hasonló utakat bejárt, de nála kevésbé ismert kortársai munkásságát is megismerhettük. A konferencia alkalmat adott arra, hogy Klösz és kortársai munkásságán keresztül a korszak fotótörténetének, technikatörténetének, gazdaság- és ipartörténetének, társadalmi folyamatainak, az urbanizálódásnak, a korabeli sajtó szerepének számos új eleme, összefüggése került a kutatás látómezejébe. Az évfordulóhoz kiállítások is kapcsolódtak. Az ún. ’utazó kiállítás’(20) keretében Klösz budapesti városképei voltak láthatók a 2-es és 3-as metró szerelvényein. A Magyar Fotográfusok Házában (Mai Manó Ház) a Budapest remake: Klösz György 1900 - Lugosi Lugo László 2000 című tárlaton 21 képpár szerepelt. Lugosi Lugo az 1900 – Budapest – 2000(21) című kötetben és a kiállításon látható képeken 100 évvel később a Klösz által megörökített helyszíneken pontosan ugyanazokról a pontokról, nézőpontból, ugyanolyan látószögből, a Klöszéhez hasonló nehézkes, nagyméretű lemezes fényképezőgéppel, állványról készítette felvételeit, mint 19. századi elődje, csupán a város képe változott nagyot száz év alatt. A zuglói Lipták villában(22) A Ferencziek terétől a Városligetig – Klösz György, a Millennium fotográfusa című helytörténeti programon a Klösz által fényképezett zuglói helyszínekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők. . 2014-ben a Ferenciek tere 1-ben, volt műteremházának, a volt Ferenciek bazárjának falán emléktáblát állítottak, és a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtár Kisgalériájában emlékkiállítás(23) volt műveiből. 2015-ben a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola (Kisképző) archívumában, a Schola Graphidis Art Collectionban hála az iskola könyvtárosai, és művészettörténésze, Katona Júlia kutatásainak eredményeként 15 eredeti Klösz György fotóból álló, 1896-os albumot(24) találtak a millenniumi földalatti vasút építéséről, egyes állomásairól, lejárócsarnokairól, kioszkjairól, gépházáról, vasúti kocsijáról, forgó alvázáról. 2015-ben Budapest Levéltára a Fortepanon mindenki számára szabad felhasználásúvá tett 1500 századfordulós Klösz György fotót.(25)

Klösz Györgyéhez mérhető mennyiségű kép csak nagyon kevés fotográfus után maradt fenn, számozott lemezeinek tanúsága szerint mintegy 60 ezer felvételt készített, melyből kb. 400 üvegnegatív és 4000 kópia található a közgyűjteményekben(26) és magángyűjteményekben. Mindig maximális teljesítményre törekedve, mindig a legújabb és legjobb, mások által már kipróbált technikát alkalmazva több fényképi területet művelve egyformán magas teljesítménnyel működött. Különösen egyes városképein – amellett, hogy nagyon pontos képekben hagyta ránk a 19. század utolsó harmadának látványait – a hely sajátos atmoszféráját tükrözve képes volt művészi rangra emelni a városfényképezést. A lényeget fogalmazta meg Lugosi Lugo László a múltunk elidegeníthetetlen részét alkotó hagyatékról: „Klösz György a 19. század pillantása.”(27) (2020. április Tőry Klára)

Az alábbi galériában látható Klösz György képek a Fortepan és a Kisképző digitális fotótár gyűjteményében találhatók. 

 

(forrás: fortepan.hu)

Válogatott irodalom
Könyvek, cikkek Klösz Györgyről:
Budapest Anno… Fényképfölvételek műteremben és házon kívül Klösz György udv. Fényképészeti műintézete által. Corvina, 1979.
Bach Melitta – Lackó Mihály Leselkedők. Budapest, é. n. 
1900 – Budapest – 2000. (Fotók: Klösz György, Lugosi Lugo László) Budapest, Vince Kiadó, 2000.
Klösz György – Lugosi Lugo László: Budapest 1900/2000. Vince Kiadó, Budapest, 2001.
Lugosi Lugo László: Klösz György élete és munkássága (monográfia). Polgart, Budapest, 2002.
Lugosi Lugo László: Klösz György (képalbum). Polgart, Budapest, 2002.
Kiss József: A magyar fényképezés múltja. Magyar Fotográfia, 1926/7.
Dr. Fejős Imre: fényképészetünk első virágkora. Folia Archeologica, 1958.
Maár Gyula: Klösz mester fantasztikus világa. Új Írás, 1967/2.
In: Tőry Klára: Magyar fotótörténet a kezdetektől az 1870-es évek végéig Magyar Fotóművészek Szövetsége, kézirat, 1985.
Szakács Margit: Adalék Klösz György munkásságához. Fotó, 1980/10.
Faragó Éva: Képek a századvégi Budapestről. Klösz György képei a Budapest Gyűjteményben. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Évkönyve, XVI. kötet, 1975.
Szakács Margit: Magyarországi kastélyok képei a századfordulóról. In: A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Évkönyve, 1981-82.
Cs. Plank Ibolya: A tizenkilencedik század pillantása. Két könyv Klösz Györgyről. Fotóművészet, 2002. 5-6.
Tőry Klára: Klösz György. Digitális Fotó Magazin, 2005. május
Klösz György fotográfus 100 éve hunyt el. (2013) 
PORTFÓLIÓ – Klösz György (1844–1913) (2017) 

Klösz György 1885. április 30-án kelt levele Budapest Székesfőváros Tanácsához
(BF IV.1407/b. Tan. Ir. VII/776/1985.)

Tekintetes székesfővárosi Tanács!

Tudvalevő dolog, hogy a Gellérthegynek a Tabán városrészhez tartozó oldalán lévő házak lassanként ki fognak sajáttíttatni, a mint hogy ez tetemes részök az utolsó 15 esztendő alatt már téregleg kisajáttítatott, sőt le is rontatott. Az sem tagadható, hogy ez a hegyoldal, a maga igénytelen kidölt-bedült, rendezetlen házcsoportjaival ha nem is értékes, de érdekes maradványa a régi Budának és az elmúlt kétszáz esztendő idejébe vezeti vissza a szemlélőt. Nincs tehát történeti érdekesség hiján. És épen ezért kár volna, ha e házikók ugy részletükben, mint csoportok szerint teljesen eltűnnének, mielőtt a jövő számára legalább képekben megörökittetnének.
Nagy figyelemmel jártam be a hegyoldal girbe-görbe utczáit, s bár természetesnek találom, hogy azok jelen mivoltukban nem maradhatnak, másrészt érdemesnek tartom azoknak képekben való megörökítését, miért is bátor vagyok a Tekintetes Tanácsnak következő ajánlatot tenni:
Én lefényképezném az egész hegyoldalt először is mind a négy oldalról, t. i. észak, dél, kelet és nyugat felől. Ezen képek mérete volna 40: 50 cm; s ára egy-egy ilyen képnek 25 frt.-
Továbbá az egyes utczasorokat összes házaikkal, ugy, hogy az összetartozó képek egymáshoz függesztvén, az egész utcza képet mutatnák; az egyes érdekesebb házakat pedig külön-külön is felvenném. Ezen képek 26:36 cm méret szerint készülnének és áruk volna darabonként 10 frt. Ha pedig a felvételek száma meghaladna a 70 dbot az ezen számon fölüli darabok ára volna 6-6 frt.-
Minthogy azonban ezen munkára legalkalmasabbak május és junius hónapok, arra kérem a Tekintetes Tanácsot, méltóztassék ugy intézkedni, hogy esetleges megbizását e munka elvégzésére minél elébb megkapjam.
Bátor vagyok néhány a fent említett czélból felvett képet bemutatni, melyekből a Tekintetes Tanács azon meggyözödést fogja meriteni, hogy érdemes volna e történetileg nevezetes vidéket képekben megörökíteni.

kiváló tisztelettel
a Tekintetes székes-fővárosi Tanácsnak
alázatos szolgája
Klösz György

Budapesten 1895, april 30-án

Magyar Fotótörténeti Társulat: KLÖSZ 100 konferencia
2012. május 24 - 25.

I. Klösz közelről
Jánossy Dóra Anna és dr. Jánossy László: Néhány családi emlék Klösz Györgytől
Bognár Katalin: Klösz Pál családi fényképei a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában
Sándor Tibor: Klösz György és a korabeli fővárosi közélet

II. Tekintet
Peternák Miklós: Klösz György panorámaképe az Andrássy útról az 1885. évi Országos Általános Kiállítás Fővárosi Pavilonjában
Nagy Csilla: A flaneur illetlen tekintete. Városfényképezés a századfordulón
Jablonczay Tímea: Klösz György: A várost olvasó fotográfus
Gilányi Magdolna: A 19. századi Margitsziget képeken – különös tekintettel Klösz György munkásságára.

III. Urbanizációs folyamatok és a fotográfia fejlődésének találkozási pontjai
Szélpál Lívia: Klösz György fénykép dokumentációja az 1879-es szegedi nagy árvízről és hatása a város urbanizációs fejlődésére
Holló Szilvia Andrea: Közelítések: Klösz György és a térképnyomtatás.

IV. Kortárs tendenciák
Telek-Nay Ágnes: A városi lét értelmezése a kortárs fotográfiában. Lenyomatolt-üres városok a kortárs fotográfiában
Zsámboki Miklós: A ma Klösz Györgyei
Szigethy Anna: Kortárs városfotográfia


V. Sajtó, reklám, nyilvánosság: a fotográfia mediális szerepének változása
Ispán Ágota Lídia: A sajtófotók Leninvárosa
Baráth Katalin: Béke-lenyomatok: Város- és állam-identitás viszonya a délvidéki Magyarkanizsa képeslapjain a 20. században

VI. Műfajok
Demeter Zsuzsanna: Buda-pesti panorámaképek a 19. század második felében
Tomsics Emőke: Az eseményképtől a riportfotóig
Horváth Hilda: Klösz György fotói az Iparművészeti Múzeum Adattárában – műtárgyfelvételek 1876-ból
Farkas Zsuzsa: Hazánk jelesei - Klösz György arcképsorozata 1886-ból


VII. A városfényképezés virágkora: Klösz György hazai kortársainak munkássága; városaink arculatával foglalkozó helyi mesterek portréja
Melega Miklós: Vizmathy Géza (1865-1932) amatőr fényképész, a századfordulós Szombathely urbanizációjának képi dokumentálója.
Orbán János: Fénnyel írt barokk városkép. Első világháború előtti fotográfiák jelentősége a régi marosvásárhelyi városkép rekonstruálásában
Megyeri Anna: Serényi Árpád fényképész 1920-1941 (Zalaegerszeg)
Mayer László: Egy vidéki kor- és sorstárs Idősebb Knebel Ferenc (1835–1910) szombathelyi császári és királyi udvari fényképész
Perger Gyula: Mayerhofer József ismeretlen városképei a 19. század közepéről


VIII. Társadalom
Hidvégi Violetta (Csengel-Plank Ibolya): Korai fényirdák Pest-Budán
Beke László: Klösz György nem fotográfiai tevékenységei Békefi Róbert: Iparosok, segédek és tanoncok a budapesti fotóműtermekben
Fogarasi Klára: Képgyártók a vidéki Magyarországon, a 20. sz. első felében /párhuzamok és különbségek
Istvánffy Miklós: A Prímási Levéltár fotótára
Katona Csaba: Esztergom és lakói: amiről egy családi fotógyűjtemény mesél(het)
Imecs Zoltán: A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Földrajz karának Cholnoky hagyatéka

IX. Korunk fotógyűjteményei és a világháló
Török András: Új látképpályázat? Ugyan milyen?

Lábjegyzetek

1 Bálint György: A fényképek számon kérnek. Pesti Napló, 1937. dec. 17. 6. o. In: A toronyőr visszapillant. Cikkek, tanulmányok, kritikák. Magvető, 1961. 161. o.
2 Budapest anno… Fényképfelvételek műteremben és házon kívül Klösz György udv. fényképészeti műintézete által. (a fölvételeket zömmel Klösz György készítette, a többit pedig ismert és ismeretlen kortársai. Előszó: Mesterházi Lajos, képszövegek: Seenger Ervin) Corvina, 1979.
3 Lugosi Lugo László: Klösz György élete és munkássága. 1-2. (monográfia és képalbum) Polgart, Budapest., 2002.
4 Közli: http://nemzetisegek.hu/repertorium/2008/03/belivek_4-5.pdf
5 Kiss József: A magyar fényképészet múltja. Magyar Fotográfia, 1926/7. 4. o.

6 Kiss József: i. m. 4. o.
7 Bauzeitung für Ungarn, 1877. szept. 16. 1. o. Idézi: Lugosi Lugo László: Klösz György élete és munkássága. i.m. 30. o.
8 Mai Kossuth Lajos u.- Semmelweis u. sarok
9 1871-ben Richard Lee Maddox új ezüstbromid emulziót fedezett fel, a száraz lemezek 1874-ben már kereskedelmi forgalomba kerültek, színérzékenységét 1884-re az ortokromatikus lemezen az ibolyától a sárgászöldig tökéletesítették.
10 Vasárnapi Újság. 1896.06.28. Közli: Kiss Noémi: Fekete – fehér. Tanulmányok a fotográfia és irodalom kapcsolatáról
11 Klösz György – dr. Toldy László: Hazánk jelesei. Képes album életrajzokkal. Budapest. 1886.
12 Lásd a cikk utáni írást: Klösz 1885. április 30-án kelt levele Budapest Székesfőváros Tanácsához.
13 Szilágyi Gábor: Potpourri. Egyveleg a (krono)fotorgáfia történetéből. Budapest, Nemzeti Filmarchívum, 2000. 252. o.
14 Idézi: Lugosi Lugo László: Klösz György élete és munkássága. i. m. 53. o.
15 A magyar fotoművészet 125 éve (rendezte: Magyar Fotoművészek Szövetsége). Magyar Nemzeti Galéria, 1966. november - december
16 Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981. Műcsarnok, 1981. december 19. – 1982. január 31.
17 Bach Melitta - Lackó Mihály: Leselkedők. Budapest, é. n.
18 http://www.fszek.hu/konyvtaraink/kozponti_konyvtar/budapest_gyujtemeny/kiallitasok/?article_hid=11459 2002.04.23-05.23.
19 KLÖSZ 100 konferencia. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2012.05.24-25. A konferencia programját lásd fent a cikk után a témacsoportok szerint felsorolva.
20 Megnyitó: 2013. március 12-én az M2 Metró Stadionok állomás peronján. A kiállítás tablói május 12-ig voltak láthatók a 2-es és 3-as metró szerelvényein.
21 1900 – Budapest – 2000. (Fotók: Klösz György, Lugosi Lugo László) Budapest, Vince Kiadó, 2000.
22 Hermina út 3., Zeg-Zug Zuglói Gyermekház, a Cserepesház Zuglói Művelődési Ház tagintézménye.
23 Klösz György-emlékkiállítás Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtár - Kisgaléria -2014.02.26.- 03.18.  
24 A Klösz album aranyozott bőrkötésének olasz felirata: Società anonima della tramvia elettrica sotterranea di Francesco Giuseppe a Budapest (Ferencz József Földalatti Vasút Részvénytársaság Budapesten).
25 PORTFÓLIÓ – Klösz György (1844–1913) 2017. 06.22. 
26 Budapesti Történeti Múzeum, Budapest Főváros Levéltára, Magyar Fotográfiai Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Postamúzeum, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, stb.
27 Lugosi Lugo László: Klösz György (képalbum). Polgart, Budapest, 2002. 20. o.

Tőry Klára magyar fotográfusokról írt részletes életrajzainak listáját ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére