Mikor az ember látogatóba megy olyan helyekre, ahol a férj és a feleség egyúttal papa és mama is, a látogatásnak mindig van egy kellemetlen epizódja. Ez a kellemetlen epizód az, hogy miután a vendéget a gyermek természetes bájában már meggyönyörködtették, odavezetik a falhoz vagy bedugják az orrát egy albumba, ahol fényképeken mutatják be mégegyszer az apróságot, akit természetben látott. Szinte kétségbeejtő, hogy milyen elkényszeredett és kétségbeesett, majdnem ostoba formában ugrik elénk az album lapjairól az apróság, aki az életben tele van bájjal, szépséggel, természetes ügyességgel. Egy emberpalánta, aki kacag, aki ugrál, aki táncol, aki él, megmeredve, kicsavart kezekkel, lábakkal, azt mondhatnám, kényszerzubbonyba dugva, néz ránk elrémült képpel a fényképekről. Ez a kellemetlen látvány csak rossz érzést válthat ki az emberből. Sőt nemcsak rossz érzést, hanem egy elhatározást is. Jelesen azt, hogy ha csak így lehet fotografálni gyereket, akkor be kell tiltani minden gyerekfotografálást. Mert a természet ellen való vétek az életnek olyan megcsúfolása, amit ezek a gyerekfotográfiák végeznek. - írta Vándor Kálmán 1934-ben a Magyar Fotografia lapban, a teljes írást itt olvashatod el.)
Azoknak a képein, akik helyesen fényképeznek, olyanok a gyerekek, mint a valóságban. Játszanak, ugrálnak, jókedvűek: élnek. Pedig ezek a képek ugyanolyan géppel készülnek, mint a megmerevített, glédába állított gyerekek üres, kifejezéstelen képei. Pedig nincs boszorkányság sem a dologban. Csak két tényező kell ahhoz, hogy jó képek szülessenek: őszinteségre kell törekedni és türelemmel kell megoldani a feladatot. Sohasem szabad a gyereket számára idegen szerepre kényszeríteni, ki kell várni, amíg fesztelenül és zavartalanul éli a maga kis életét, amikor úgy mozog, ahogyan a legtermészetesebb és kifejezőbb: akkor kattintsuk el a gépet! - olvashatjuk Reismann Mariann 1956-ban megjelent Mit kívánunk a helyes gyerekfényképezéstől? című írásában.
Fotó: Russel A. Kirsch kisfia az első digitális képen, 1957 (wikipedia)
Talán nem véletlen, hogy a digitális fényképezés legelső fényképein is gyermekek szerepelnek. A világ első digitális fotóját 1957-ben a National Institute of Standards and Technology-ban készítették egy háromhónapos gyermek számítógépbe szkennelt fotójáról. Russel A. Kirsch az Intézet vezető munkatársaként csapatával ekkor alkotta meg az első programozható számítógépet, aminek monitorján jelent meg egy szemcsés, de felismerhető kép Kirsch fiáról, Waldenről. A 176 pixeles felbontású fotót a Life magazin szerkesztői 17 évvel ezelőtt, 2003-ban beválasztották azon 100 fénykép közé, melyek megváltoztatták a világot.
1975 végén Steven J. Sasson és munkatársai az Eastman Kodak cég rochesteri alkalmazott kutatási laboratóriumában építették meg a digitális fényképezőgép első prototípusát, egy analóg digitális átalakító, egy optikai lencse, egy CCD chip és egy Kodak gép felhasználásával. Az első valódi „digitális” felvételként számon tartott képen szintén egy kisgyermek látható, kutyával a karjában.
Napjainkra a technika fejlődésének köszönhetően már jóval egyszerűbb gyermekfelvételeket készíteni, de hogy biztosan a legjobb képek készüljenek – Hogyan (ne) ... sorozatunkat folytatva – néhány, online is elérhető szakkönyvet ajánlunk figyelmetekbe a gyermekfényképezés témakörben.
A könyveket a képek alján lévő nyilakkal tudod lapozgatni.
Bill Hurter: Children's portrait photography handbook [electronic resource]: techniques for digital photographers (2010)
Tamara Lackey: The art of children's portrait photography (2009)
Norman Phillips: Master posing guide for children's portrait photography (2007)
Bill Hurter: Children's Portrait Photography Handbook (2007)
(forrás: archive.org; fototortenet.blogspot.com)
A sorozatunk korábbi részei:
Hogyan (ne) fényképezzünk esküvőt?
Hogyan (ne) fényképezzünk éjszaka?
