Hogyan (ne) fényképezzünk közelről?

2020. július 30. Mai Manó Ház

A fényképezés feltalálása után nem sokkal néhány kísérletező fotográfus a növényzet fényképezését is megoldotta. E ritka, szép felvételek ellenére a közeli természetrészletek kevésbé foglalkoztatták a kor fényképészeit, bár Adolphe Braun (1812-1877) a növényfényképezés és a virágcsendélet terén is maradandót alkotott. Plasztikus világítással érte el az égbolt előtt kirajzolódó, dekoratív elhelyezkedésű, hosszú levelű növények részletgazdag bemutatását is.
Thomas Keith (1827-1895) például tudatosan csak a kora reggeli és a késő délutáni órákban fényképezett, mert - mint mondta - „akkor a fény sokkal lágyabb, az árnyékok hosszabbak és a középtónusok gazdagabbak." A kép puritánságával az új tárgyiasság nagy tájfotósának, Renger-Patzsch tájképeinek előfutára lehetne.
Nemcsak a témaválasztás korlátlan szabadságát hirdették Renger-Patzsch fotói, hanem a festőiesség hagyományaitól elszakadó fényképi ábrázolást is. A világ úgy szép, ahogy van, és a képen ez a szépség csakis akkor tükröződik, ha nincs mesterségesen megszépítve, hanem dokumentatív hűséggel adja vissza a fotós. „Hagyjuk a művészetet a (képző)művészeknek, - írta - és kíséreljük meg a fotó eszközeivel képeket alkotni, amelyek fotografikus értékeik következtében képesek önállóan megállni, anélkül, hogy a (képző)művészetből bármit kölcsönöznének." Célja az anyag és szerkezet tárgyiasan tiszta rögzítése volt, ezért a tárgyakat a minél pontosabb részletgazdagság, anyagszerűség elérésére többnyire közeli géphelyzetből fényképezte. 

Edward Weston már nem elégedett meg a dolgok külsejének, felületének ábrázolásával, hanem szerkezetüket, belső lényegüket akarta kivetíteni úgy, hogy külső megjelenésüket is megtartsa. Akár egy paprikát, félbevágott káposztát, gombákat, kagylókat, köveket, fatörzseket, akár hatalmas sziklatömböket vagy széles távlatú hegyvidéki tájakat, vagy a monumentális homokdűne-sorokat fényképezte, általában nem a felületi anyaghatásokra helyezte a hangsúlyt, hanem a strukturális rendre, a tektonikus felépítésre. A tárgyak lényegéig való hatolást közeli géphelyzettel, szűk képkivágással, erőteljes világítással, a fényárnyék kontrasztok felfokozásával érte el. „Zöldpaprika" fotóján csak az erősen kidudorodó formákra esik fény, úgyhogy az első pillantásra nem ismerjük föl, hogy mit ábrázol. – írta Tőry Klára A fényképezés nagy alkotói könyvének Növények, csendélet-fotókAlbert Renger-Patzsch és Edward Weston című fejezeteiben. 

pepper-no-30-web.jpgFotó: Edward Weston: Pepper no. 30., 1930
Sheet: 9 1/2 x 7 1/2 in. (24.3 x 19.2 cm.)
Smithsonian American Art Museum

Karl Blossfeldt pár évtizeddel később, 1898-ban kezdett hozzá a növények (hajtások, bimbók, rügyek, indák, kacsok, termések) fotografálásához, melyhez egy saját építésű kamerát használt. A felvételek minden esetben semleges háttér előtt, szórt fényű megvilágításban készültek. A növényeket preparálta, a (felvétel szempontjából zavaró) hajtásokat leveleket levágta, ezzel tiszta formákat hozva létre. A képeken a növények 3-15-szörös (ritka esetben akár 45-szörös) nagyításban láthatóak.

Az újabb és újabb technikai vívmányokkal fejlődő mikroszkópban rejlő lehetőségeket a XIX. század végén már a fotográfusok is felfedezték maguknak, hiszen a legelső hópehelyfotók is hasonló technikával készültek. Arthur E. Smith mikrofotóiból - a világon elsőként - Richard Kerr A természet mikroszkópon és fényképezőgépen keresztül (Nature through Microscope & Camera, 1909) című könyvében jelent meg egy válogatás.

Környezetünk és mindennapi életünk ezerféle változatáról igen sok fotó születik. Ezeknek a legnagyobb része valamilyen eseményt, tárgyat, emléket örökít meg. Elkészítésükhöz bármilyen gépet használhatunk. Körülbelül 50cm-nél közelebb azonban nem mehetünk velük modellünkhöz. Ha ennél rövidebb távolságról akarunk felvételeket készíteni, akkor gépünkhöz már segédeszköz kell. – olvashattuk a Fotó magazinban a nyolcvanas években megjelent, a közelfényképezés technikáját bemutató cikkben a fenti és az alábbi mondatokat.
Lehet, hogy első olvasásra kissé bonyolultnak tűnik a közelfényképezés. Ha azonban valakinek kellő türelme van és érdeklődik is iránta, a kis dolgokban is felfedezi, meglátja a nagyszerűt, a szépet, úgy sok öröme telik majd e területben.
A közelfényképezés (makro-fotó) a fotográfia egyik legérdekesebb területe. Fényképezőgépünk ilyenkor nagyítóvá, sőt mikroszkóppá lép elő és az életnagyságtól a sokszoros nagyításig bármilyen tárgyról készíthetünk szokatlan, olykor egyenesen meglepő hatású felvételeket.

Napjainkra rengeteget fejlődött a fényképezés technikája, akár egy egyszerű okostelefonnal is remek makrofotókat készíthetünk környezetünkről. Hogy keveset hibázz és biztosan a legjobb felvételeket készítsd el, lapozz át néhány szakkönyvet a témában! 

John Shaw's closeups in nature (1987)

Bryan Peterson: Understanding close-up photography : creative close encounters with or without a macro lens (2009)

Adrian Davies: Close-up and macro photography (2010)

(forrás: archive.org; publicdomainreview.org; artblart.com)

A sorozatunk korábbi részei:
Hogyan (ne) fényképezzünk esküvőt?
Hogyan (ne) fényképezzünk éjszaka?
Hogyan (ne) fényképezzünk kisgyermeket?
Hogyan (ne) fényképezzünk portrét?

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére