Mint ahogy azt már megszokhattátok itt a Mai Manó Ház Blogon hetente egyszer, minden hétfőn szemezgetünk az elmúlt időszak fényképezéssel kapcsolatos legszínesebb hazai és nemzetközi híreiből. Hogy nektek ne kelljen ezernyi weboldalt átböngészni, mi ismét összegyűjtöttük az elmúlt napok legérdekesebb fotós híreit. Rövidhíres válogatásunkban ma is a fényképezéshez, fotótörténethez, fotóművészethez kapcsolódó érdekes témákat ajánlunk figyelmetekbe. 

Fotó: Fényes Tamás: Törökszentmiklós, 1964. július 27. Faggyas Lajos idős fazekasmester méteres szárú tajtékpipájával a szájában pihen a Tiszántúl egyik strandfürdőjében a törökszentmiklósi termálvizű strandon. A harminc holdas területen 1962-ben a fürdő mellett csónakázó tavat létesítettek, parkosították, fásították a környékét. MTI Nemzeti Fotótár

• Fényes Tamás (1924–1990) tizenhárom évesen kapta meg első boxgépét, mellyel fényképezni kezdett. A második világháború alatt munkaszolgálatra hívták be Fertőrákosra, ahonnan a Mauthauseni koncentrációs táborba deportálták. 1945 júliusában tért haza. Később az MTI munkatársaként a világ számos országába eljutott – Brazíliától, Uruguayon, Chilén, Irakon, Etiópián és Tanzánián át Jordániáig kísérte az állami- és pártvezetőket. A külföldi útjairól nem csak a fényképeket, anekdoták és történetek sorát is hazahozta. – olvashatjuk az Index Múlt-kép rovatában megjelent cikkben, ahol Fényes Tamás képeit tekintheted meg. 

• Francesca Woodman tehetséges fotográfus volt, ám élete nagy részében ismeretlen maradt, s fotóit először csak 1986-ban, öt évvel halála után mutatták be a nagyközönségnek. Éteri, misztikus képei – a feminista fotográfia korai előfutárai – egy élettel és ötletekkel teli fiatal művészt mutatnak be, aki élvezettel fedezi fel identitását, művészi képességeit és választott médiumának lehetőségeit. Francesca Woodman amerikai fotográfus rövid pályafutása ellenére – élete huszonkét éves korában ért véget öngyilkosságával – több mint nyolcszáz cím nélküli fotót készített. Alkotásaira egyértelműen hatott a szürrealizmus és a konceptuális művészet – többek között a rendre visszatérő szimbolikus motívumok használata tanúskodik róla. Az alkotónál fontos szerep jutott a szexualitásnak és az emberi test ábrázolásának, ezért gyakran Hans Bellmer és Man Ray műveivel rokonítják munkásságát. – írja az Artmagazin. 

• 2020 márciusában ajánlottuk figyelmetekbe Deanna Dikeman Leaving and waving című fotósorozatát, aki huszonhét éven át dokumentálta a szüleitől való búcsúzás pillanatát. Van, hogy a szülőkön kívül más is feltűnik a képeken: arra járó szomszéd, nagynéni, testvér vagy az azon a vasárnapon szintén a látogatóba érkező nagybácsi. A fotográfiák cseppet sem monoton módon ismétlik ezeket a pillanatokat. A múlt héten a Telex oldalán is találkozhattatok Dikeman képeivel, melyet ebben a cikkben mutattak be.  

Fotó: A padláson talált fotókincsek

• David Whitcomb a New York-i Genevában bukkant rá az eddig feltáratlan műteremre, amelyet minden bizonnyal James Hale fényképész használt. Ezt a Geneva Historical Society elnöke is megerősítette: a fotográfus legjobb tudásuk szerint 1892-ben költözött a környékre és egészen a húszas évekig ott dolgozott. Whitcomb az ügyvédi irodájának vásárolt épület padlásán fedezte fel – szinte véletlenül – az eddig szinte teljesen ismeretlen művészi hagyatékot és történelmi emlékeket. Hat hónap munka után a teljes anyag most katalogizálásra és szeptember 18-án aukcióra került. A véletlenül felfedezett gyűjteményről a Punkt oldalán olvashatsz bővebben. 

• Tízmilliókat kaszálhatnak a szülők világhírűvé vált lányuk fotójával címmel jelent meg egy cikk az Index Mindeközben rovatában. Talán nincs is olyan internetező, aki ne találkozott volna már az ikonikussá vált kislányról készült képpel. A “Félrenéző Chloe” mém akkor született meg, amikor a kislány édesanyja még 2013-ban videóra vette, hogyan reagálnak gyermekei a hírre, hogy hamarosan elutaznak Disneylandbe. Az akkor mindössze kétéves Chloe testvére, Lily sírógörcsöt kapott, ezért az anyuka a nagyobbik lányára szögezte a kamerát. A „Félrenéző Chloe” című mémet a szülők 5 Etherumért, azaz kb. 15 ezer amerikai dollárért (kb. 4,5 millió forintért) hirdették meg egy aukción, ez az összeg azonban nagyon hamar a tízszeresére is nőhet. 

• A Digitális Fotómagazin oldalán Balla Demeter Kossuth-díjas fotográfus kiállításának képeiből válogattak a szerkesztők. Az Arcok egykor és ma című tárlatot Kincses Károly fotómuzeológus rendezte és Bánkuti András fotográfus nyitotta meg. 

Fotó: Afolabi Sotunde: Jahun mellkasára húzza hiénáját, miközben a közönség félve és érdeklődve nézi őt az állattal (Reuters)

• Ha a hiéna nevét hallja az ember, vélhetően a rosszindulatú sivatagi ragadozóra fog asszociálni, mintsem egy háziállatra. Nigéria északi részén azonban vannak férfiak, akik otthon tartják az afrikai vadakat, s fesztiválokra viszik őket, gyakran pedig az állatok ürülékét, nyálát is felhasználják ősi gyógymódok alkalmazása során. A helyiek hiénaembernek hívják őket, Abdullahi Jahun is egy közülük. A férfi apjától tanulta, hogyan szelídítse meg és tartsa kordában a veszélyes állatot. Hosszú távon sikert hozott a tanulás, Jahun jelenleg abból él, hogy Nigéria északi országrészét járja hiénájával, és tömegeket szórakoztatnak. Az Index Nagykép rovatába Afolabi Sotunde képeit mutatják be. 

• November 7-én nyílik meg a Rákóczi úti Mézes Mackó, benne Budapest első automata zenegépe, amiben a mulatság mindössze egy fo­rintba kerül – számolt be 1956. október 22-én az újság az automatizáció terveiről. Rövidesen sor kerül az első teljesen automata-büfé felál­lítására is a Lenin körút sarkán, írták, ahol főtt virslitől a pohár sörig, szendvicstől a cukrászsüte­ményig mindent automata-gé­pek szolgálnak majd ki. „Az el­ső budapesti automata-büfé sikere dönti majd el, hogy a város egyéb pontjain is nyíl­nak-e hasonló »robot-üzemek«.” – olvashatjuk a Fortepan blog legújabb, Automaták és önkiszolgálók a szocializmusban. A bőség és hatékonyság illúziója a hiánygazdaságban című cikkében, ahol remek képeket is megtekinthetsz. 

• Jerry Uelsmann a kortárs fotográfia úttörője és a sötétkamrában zajló kísérletezés egyik mestere folyamatosan tágította a fényképezés kreatív és technikai határait, a műfaj számára új vizuális lehetőségeket fedezve fel. Az 1950-es évek végén Uelsmann többszörös nagyításokkal, különböző technikai megoldásokkal kezdett el kísérletezni, amelyek segítségével már jóval a Photoshop megjelenése előtt álomszerű képeket készített. Uelsmann szellemes alkotásai a szürrealistákra, René Magritte-ra, Max Ernstre és Man Rayre, valamint modern fotográfusokra, például Edward Westonra és Ansel Adamsre utalnak. Uelsmann manipulált képeit az „Engem az a művészet vonz, amely megingatja a valóságérzékünket.” – Válogatás Jerry Uelsmann sötétkamrában manipulált képeiből című cikkben találod. 

Hogy minél érdekesebb híreket mutathassunk nektek, ennek a rovatnak a szerkesztésében a Ti segítségetekre is szükségünk van. Örömmel vesszük, és ezúton is köszönjük, ha a blog (kukac) maimano (pont) hu e-mail címre küldtök nekünk linkeket.

Hamarosan újra jelentkezünk, addig is nézz körül a korábbi posztjaink között! Fotóbulvár rovatunkat ITT találod.