A Mai Manó Házban augusztus 21-ig látogatható kiállítás Roger Ballen dél-afrikai fotográfus életművéből válogat, akinek munkássága összetett és többértelmű, univerzális kifejezőerejű és archetipikus, de mindemellett tele van iróniával, szellemességgel és humorral is. Kísérteties, radikális fotói, amelyeket nehéz kiverni a fejünkből, a saját pszichénkbe vezető felfedezőutakká válnak.
Rengeteget alakult a látványvilágom a fényképezéssel töltött elmúlt ötven évemben. Eredetileg a képek egy dokumentarista szemlélet mentén jöttek létre, de ahogy telt az idő, egyre inkább pszichologikussá váltak. Úgy hiszem, hogy a képeimnek van egy olyan különleges hatása, hogy képesek megszólítani az emberek tudattalanját, majd aztán hosszú évekig velük maradnak.
– nyilatkozta a Thames and Hudsonnak adott interjúban.
A kiállításon 85 fotó látható, melyekből Roger Ballen kérésünkre ezúttal hetet választott ki és fűzte hozzájuk gondolatait, melyek – egy takeover keretében – a Mai Manó Ház Instagram oldalán jelentek meg.
A Platteland (A vidék) az idegenség, a távoli, akár szürreális helyek konnotációival foglalkozik. A „platteland” végső soron egy lelkiállapotot, egyfajta pszichét jelent, és ez a psziché elválaszthatatlan a dél-afrikai vidék teljes mitológiájától. Emberek, akik a tájjal, a tájban élnek, az ottani emberekkel, állatokkal és növényekkel együtt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Úgy éreztem, újjászületek a gyermekkori emlékeim révén. Ahogy a modellt álló fiúkkal beszélgettem, újra megjelent előttem egy lényegi részem, valami, amit rég elfelejtettem, ami régóta álomnak tűnt csak már. A világban tett utazás célja a gyermekkor újrafelfedezése lett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nem tudom megunni a Döglött macska, New York című képet. Ezzel kezdődtek találkozásaim az állatokkal. Rájöttem, mi érdekel, megtaláltam az árnyékomat, az utat odabentre – azt, ami a pályafutásom hátralévő részének központi témája lett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Akkor tekintünk egy fényképet hitelesnek, ha a néző elhiszi, hogy a fotográfus olyan pillanatot örökített meg, amely megismételhetetlen. Ha a tudatalatti nem hisz a kép valódiságában, akkor az alig, vagy egyáltalán nem lesz hatással a nézőre.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Boarding House (Panzió) készítése során az elmém egy olyan részébe jutottam be, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Lenyűgöző volt megtalálni ezt a helyet és ott lenni. Nehéz elmagyarázni, legfeljebb azt tudom mondani, szerintem a legtöbb ember fejében létezik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az egyik központi kérdés, amely a Shadow Chamber (Árnyékkamra) idején foglalkoztatott, hogy „káosz vagy rend uralkodik?” Miután közel öt évet töltöttem ezzel a projekttel káosz, idegengyűlölet és abszurditás közepette, világossá vált számomra, hogy a káosz uralja az emberi létet.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A vidéki Dél-Afrikát járva született meg az esztétikám. Többször elmondtam már, hogy a Dorps: Small Towns of South Africa (Dél-Afrika kisvárosai) című könyvemet tartom a legfontosabbnak. Képletesen és szó szerint is belülre mentem; elkezdtem vakut és négyzetes formátumú fényképezőgépet használni, és megtaláltam azokat a témákat és motívumokat, amelyekkel pályafutásom hátralévő részében dolgoztam.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Nem emlékszem, mikor vettem fel először ezt a patkánymaszkot. Lehet, hogy így születtem. Nem tudom, mi van alatta.” – Roger, a patkány
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Emlékszem, hogy amikor 1968-ban először láttam a Van Gogh kiállítást és rádöbbentem, hogy a művészet jóval többről is szólhat, mint valaminek a megjelenítéséről. A művészet egy lehetséges módja az elme rejtett mélységeinek megismerésére, aminek nincs lehetősége pusztán a leíró nyelv használatával.
Nem sokkal később, 1973-ban februártól júniusig megállás nélkül, őrülten zsongtam a festészetért. Szinte egyfolytában dolgoztam, sorra jöttek ki a munkák a kezem alól. Aztán találkoztam egy Albert nevű férfivel, aki elsőként mutatott rá a munkáim alapjául szolgáló pszichológiai háttérre. Miután látta a The Last Supper című képemet, teljesen kikelve magából bizonygatta, hogy szerinte bizony én vagyok a következő Van Gogh, mert munkámmal képes vagyok behatolni az emberiség pszichéjébe.
Mindamellett, hogy Jung és Freud munkásságán keresztül megismerhettem a tudatalatti működését, különösen nagy hatással volt rám a kultikus szerző és pszichiáter R. D. Laing életműve. Laing megmutatta, hogy az „őrületnek” megannyi formája van, és annak kortárs jelentését teljesen eltorzította a megmásított értékrendünk. Fiatalként elkezdtem kutatni önmagamban és másokban az őrület megannyi formáját. A személyiségünk, az önön valónk, az állati természetünk mind „tükörré” vált az „igazság” bemutatására.
Később 1982-ben elkezdtem dolgozni a Dorps: Small Towns of South Africa című sorozatomon. Hopetownban kezdtem, ahol az állandóan tűző nap elől menekülve egy idegen ajtaján kopogtattam. Egy vasútnál dolgozó férfi nyitott ajtót és beljebb tessékelt. Ez meghatározó pillanat volt számomra, ahogy betértem a hely rabjává – akár szó szerint, akár metaforikusan – lettem. Az úgynevezett kívülállók otthonaiban leltem rá azokra a mintákra, amelyek lassan, gyökeresen megváltoztatták a látványvilágomat, és amiből később a stílus, amit „Ballenesque”-ként ismerünk, megszületett. A lakók falait csüngő kábelek, ferdén lógó fényképek, gyerekek firkái, a zsír és kosz díszítette.
Gyakran festmények és poszterek helyett a gyerekek, sőt még a szülők is egyenesen a falra pingálták műveiket. Miért is kéne a falaknak örökké fehérnek maradniuk? Megihletett a hely, ahol a gyerekek játékai, az edények, a papírok és a szennyes szanaszét hevertek a lakásban, és ahol az állatok szabadon jártak-keltek. Meg kellett örökítenem ezeket a helyeket, ahol a káosz és rendetlenség uralkodott, ahol a társadalmi rend látszatát egyszerűen feladták. Tisztában vagyok vele, hogy az elmúlt évtizedben az alkotásaim alapjául az ilyen helyeken szerzett fényképes tapasztalatom szolgált. Gyakorta hivatkozom ezekre a helyekre, mint „Outland/Külvilág”. Itt, ahol a komikus elválaszthatatlan a tragikustól, az őrület a bevett, semmint a kivétel, itt váltam képessé arra, hogy megteremtsem a látványvilágom alapjait. (Roger Ballen)
