182 éve, hogy 1840. augusztus 29-én ismertették a dagerrotípia készítésének módját hazánkban. Ekkor tartotta a Magyar Tudós Társaság tizenegyedik nagygyűlését Budapesten, ahol a 31 éves Vállas Antal, mérnök, matematikus, egyetemi tanár és az MTA tagja bemutatta a dagerrotípia készítésének módját. A Magyar Tudós Társaság Évkönyvében így számoltak be a fotótörténeti eseményről:

„1840 augustus 29. Vállas Antal rt. a nemz. casino Duna felé fekvő termeiben egybegyűlt társaságnak két, olajozás és égetés nélkül általa készült Daguerre-féle fényképet mutatott elő; ’s az academia költségein és számára bécsi opticus Plössl által készített daguerreotyppel a Dunát és kir. várat vette fel. Daguerre eljárásában ibolyó helyett ibolyó festvényt használván; azonban a levegőnek csekély átlátszósága miatt az így előállított képen csak a pesti part mutatkozott teljes fényében. Növekedvén a ború, s így szerencsésebb próbához nem lehetvén reménység, a tagok immár az academiai terembe mentek által a folyó dolgok folytatására, mellyeknek nagy száma miatt a kísérlet e gyűlés folyamata alatt többé nem ismételtetett.” (A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei. Ötödik kötet 1838-1840. Buda, A M. Királyi Egyetem betűivel 1842. 10. év, 73. lap)

Az előadáson arra kaphattak választ az érdeklődők, hogy hogyan lehet a fénysugarak segítségével maradandó képet alkotni egy olyan ezüstözött rézlemezre, amelyet megvilágítás előtt fényérzékennyé tettek. Az eredeti Daguerre-Giroux fényképészeti felszerelést egy évvel korábban, 1839-ben a Bicskén létesítendő csillagvizsgáló részére vásárolta Nagy Károly Párizsban. Az elkészült két dagerrotípia – melyek további sorsát sajnos homály fedi – a Dunát és a budai várat ábrázolta, de a korabeli beszámolók szerint nem sikerültek tökéletesen. Az eljárást ismertető könyvecske magyar nyelven még ugyanebben az évben, 1840-ben Zimmermann Jakab fordításában jelent meg.

Ebből az alkalomból ma 10 magyar fotográfus munkáját és sorozatait mutatjuk be. A sorozatokat a képre kattintva tekintheted meg.

Szigeti Tamás ikonikus felvételei a történelmivé vált megmozdulásokról, a harmadik Magyar Köztársaság új Országgyűlésének első, alakulóüléséről, a szovjet katonák kivonásáról vagy az 1990-es erdélyi magyar tüntetésekről, vagy a piacgazdaság olyan kézzelfogható eredményeiről, mint az IKEA vagy a McDonald's nyitása. 

Szigeti Tamás: "30 éve", a McDonald's megnyitása a Nyugatinál, 1990. 04.12 © Szigeti Tamás

Egy budapesti pályaudvar 2012–2021 című anyagáról így írt a Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész: Közel tíz évig fényképeztem Budapest belvárosától, a Nyugati pályaudvartól alig 3 kilométerre elterülő, százhektárnyi Rákosrendező pályaudvar életét, szubkultúráját: az állomás épületét, a vonatokat, a környék hajléktalanokkal belakott zugait és a graffitiket. 

Fotó: Stalter György: Rákosrendező, 2012–2021 © Stalter György

„Az ember nem akkor fényképez, amikor exponál. Az élmények tömege tombol a fejében és ehhez próbálja megkeresni a kifejezés lehetőségét. Az élmény van úgy, hogy olyan, mint egy álom, mint egy mese, van, amikor olyan, mint egy impresszionista festmény. És van, amikor úgy dübörög, mint a kemény rock.” – mondta Balla Demeter, aki fotográfiai tudását – úgy a gyakorlatit, mint az elméletit – öntevékenyen fejlesztette. Fotó- és képzőművészeti kiállításokra járt, szaktanfolyamra iratkozott be, előadásokat hallgatott. 1954-ben határozta el, hogy a fényképezést választja hivatásául. 1957-ben megszerezte a fényképész szakmunkás bizonyítványt, és még abban az évben a Fővárosi Fotó Vállalatnál helyezkedett el. 

Fotó: Balla Demeter: Új kenyér, 1958 © Balla Demeter jogutódja, 2018

Gyermekkoromban valahol találtam egy vasútmodell katalógust, amiről az utolsó emlékem az, hogy pár megmaradt, összegyűrt oldalát édesanyám (érthető okoknál fogva) kidobja. Ekkor 6 éves lehettem. Megbabonáztak a képek a katalógusban, amiken pici vonatok, pici városokban, pici emberkék között voltak. Mindent imádtam onnantól kezdve, ami a miniatürizált változata volt a valóságnak. Gyakran láttam bele apró világokat az előttem lévő dolgokba, például a csemegeuborkás üveg alja mindig egy koszos tó aljára emlékeztetett, de egy egyszerű narancsot is percekig tudtam rostjaira szedni, mert nem tudtam eldönteni, mire szeretném, hogy hasonlítson. – írta Csákvári Péter Tiny Wasteland sorozatáról. 

Csákvári Péter: Tiny Wasteland, 2016, részlet a sorozatból

Tóth József Füles többszörös díjazott karikaturista, fotográfus, reklám- és illusztrációs fényképész. Reklámfotói, plakátjai az 1960-as évektől kezdve határozták meg a magyar társadalom vizuális tartalomfogyasztását. "Nagyon máshogy készült akkoriban egy reklám, mint manapság. Felhívott Somos Kati a Tannimpextől, hogy "Füleském, kellene nekünk egy cipőreklám". Ennyi volt a brief. Mivel nem volt piacgazdaság, konkurencia se. (...) Azt szoktam mondani, azért csináltunk sok száz plakátot, mert egyébként üresek lettek volna a hirdetőoszlopok. Inkább dekorációk voltak, reklámként nem volt sok értelmük: egyféle túró volt, egyféle tejföl… Szórakozás volt számomra az egész, játék, amiben megvalósíthatom, ami eszembe jut." 

Tóth József Füles: Artex. Suba (1970)

Benkő Imre a dokumentarista fotográfia egyik ikonikus alakja, az 1960-as évek eleje óta készít fényképeket. 1968 és 1986 között az MTI-fotósa volt, és az ott töltött korai évek alapozták meg későbbi látásmódját, noha saját bevallása szerint, soha nem akart MTI-stílusban fotózni. Az első dokumentarista szemléletű fényképét 1977-ben készítette el, azóta is ez a fotográfiai látásmód és világnézet jellemzi műveit – Robert Frank, Henri Cartier-Bresson vagy Josef Koudelka által inspirálva. 1987-től kilenc éven keresztül dokumentálta az ózdi kohászat leépülését, s ezzel a fotósorozatával 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját. Mostani összeállításunkban Benkő Imre Kínában készült képeiből válogattunk, ahol az elmúlt 35 év alatt összesen kilenc alkalommal járt. 

Benkő Imre: Lingxi Townschip. Jiangxi tartomány. Kína, 2018 © Benkő Imre

Szilágyi Lenke fotóművész az 1990-es évektől kezdődően rendszeresen utazott a (volt) Szovjetunióba. Az ekkor készült fényképein a kommunizmus bukását és az új, posztszovjet valóságot nem csak az olyan kiemelt központokban örökítette meg, mint Moszkva és Szentpétervár, hanem vidéken is, többek között a Fekete-tenger környékén, a Volga-régióban és Karéliában. Fotói érzékeny lenyomatát adják a korszaknak, amelyet az állandó változás, és egy területnek, amelyet az örök mozdulatlanság határoz meg. 

Fotó: Szilágyi Lenke: Blagovescsenszkaja, 2002

Lenyűgöznek a kapcsolatok. Véletlenszerűen készítek képeket a barátaimról, rokonaimról, szerelmeimről, ismerőseimről. A cél, a célom, az, hogy megértsem a szeretet működését. Hogy mi köt össze embereket. Kilenc év fényképezés után pedig megértettem, hogy nincs egyetlen jó válasz. A válasz az, hogy máig nem tudom, és nem hiszem, hogy valaha is megtudom. A projekt olyan rendezetlen, mint amilyenek a szerelmek és kapcsolatok; senki sem hasonlít másra, senki sem ugyanolyan. Ennek ellenére sok mindenben hasonlítanak azok, akiket szeretünk. – írta Szász Lilla Szerelem Történetek (2009-2020) című sorozatáról. 

Fotó: Szász Lilla: Szerelem történetek, részlet a sorozatból 2009-2020, Brigi és Zsófi, ff negatív

Az Áraink forintban értendők című sorozatban Heves megye 3000 fő alatti településeinek még nyitva lévő kocsmáit keresem fel és résztvevő megfigyelőként, szubjektív szempontok alapján fényképezem azokat. A megyében születtem és nőttem fel, így a személyes kötődés miatt esett a választásom a térségre. Heves megye Magyarország északkeleti részében, az Észak-magyarországi régióban található, 107 község, 3 nagyközség és 11 város alkotja. 2018-as mérések szerint a lakosság 295 ezer fő körüli, azonban ha az elmúlt évek tendenciáit nézzük, ez a szám folyamatosan csökken. A kocsmákat egyfajta motívumként értelmezem, melyeken keresztül bizonyos értelemben a magyar vidék jelenlegi helyzetét kívánom bemutatni, a benne élő társadalmi réteggel együtt. Fontosnak tartom, hogy a végleges sorozatot egy átfogó vizuális antropológiai munkaként lehessen értelmezni. 

Fotó: Sivák Zsófia: Kömlő
részlet az Áraink forintban értendők című sorozatból

Minden közeget tekinthetünk egy mikroközösségnek, mely saját szabályrendszerrel létezik, amibe bele kell tanulnia a résztvevőknek, hogy érvényesülni tudjanak. Van, aki képes átfedéseket találni ezen közegek között, és van, aki meg sem próbálja. Én igyekeztem asszimilálódni a mikroközegeim között, így arra lettem figyelmes, hogy különböző társaságok különböző emberként ismernek. Változó gesztusok, érintések, hangok és mimikák járnak a fejemben, ha visszagondolok erre az időszakra. A rengeteg edzéssel töltött idő, utazás, edzőtábor, edzésről lógás a barátok miatt, a család mellőzése, hiánya, majd ottléte az, ami jellemzi ezt az életet. A jelenből visszatekintve rengeteg új dolgot tapasztaltam a múlttal kapcsolatban, amit eddig észre sem vettem. Ez keltette fel az érdeklődésem a téma iránt, és ezt ábrázolom képekben. – írta Ladocsi András Swallow című sorozatáról. 

Fotó: © Ladocsi András: Sasu 2, 2018