Egy holland fotós képei a nyolcvanas évek Budapestjéről

2022. szeptember 14. Mai Manó Ház

Hans van der Meer holland fotográfus sportanyagát nagy sikerrel már bemutattuk korábban a blogon, és most a Capa Központ is úgy döntött, hogy kiállítja képeit. Van der Meer erős történetmesélő képessége először állóképekben, majd szövegben és videóban mutatkozott meg. Nem véletlen, hogy a Budapestről készült fotói filmek állóképeire emlékeztetnek. A filmvígjátékok világának olyan fontos ikonjai inspirálták, mint Buster Keaton és Jacques Tati, de olyan kivételes filmrendezők is inspirálóan hatottak rá, mint Jiří Menzel és később Tarr Béla. Magyarországi tartózkodása alatt az irodalom területén felfedezte Bohumil Hrabalt és más közép-európai írókat, akiknek jellegzetes és hangulatos művei tökéletesen illenek Van der Meer ebben az időszakban készített fotóihoz.

Az Apró rejtélyek című kiállítás kiindulási pontját Van der Meer 1985–86-ban Budapesten készített utcai fotósorozata jelenti, melynek egy részét 1986-ban kiállították a Váci utcai Fotóművészeti Galéria, és Quirk of Fate (A sors fintora) címmel könyv formában is megjelentettek (1987), a könyv megtalálható a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban. 

A Budapest-sorozat betekintést nyújt mindabba, ami Van der Meert fiatal, kíváncsi kívülállóként lenyűgözte egy olyan országban, amely első látásra idegennek és távolinak tűnt, de ahol hamar rátalált a saját útjára. Semmit sem tervezett el előre, hogy csak az intuíciója vezesse. Úgy járta az utcákat, mint egy rendező, aki jeleneteket gyűjt a forgatókönyvéhez. Ennek köszönhetően csodálatos, játékos, olykor tragikomikus helyzetekbe botlott bele. Alkalmi jeleneteket fotózott az utcán, az emberek testbeszédére, egy-egy póz vagy tekintet kifejezőerejére összpontosítva, melyben megtalálta a mélyebb jelentést. Fotóival felnagyította ezeket a helyzeteket, néha egészen abszurd arányokig. Vagy éppen ellenkezőleg, megőrizte azok kis léptékét, az emberi viselkedés vagy a finom gesztusok iránti vonzódással, amelyekben megható részletek nyilvánulnak meg. Mint kis fordulatok egy nagyobb történetben. Visszatekintve, a sorozat olyan, mint egy átmeneti korszak emlékműve. Egy olyan korszaké, amely a végéhez közeledett egy olyan városban, Európa szívében, amely leharcoltnak tűnt, nyögött, recsegett és ropogott a történelem súlya alatt, de ahol végre remény volt valami újra. – írta Claudia Küssel, a kiállítás kurátora. 

budapest_magyarorsza_g_1985_hans_van_der_meer.jpgFotó: Budapest, Magyarország, 1985 © Hans van der Meer

budapest_magyarorsza_g_1985_hans_van_der_meer_1.jpgFotó: Budapest, Magyarország, 1985 © Hans van der Meer

budapest_magyarorsza_g_1985_hans_van_der_meer_2.jpgFotó: Budapest, Magyarország, 1985 © Hans van der Meer

budapest_magyarorsza_g_1985_hans_van_der_meer_2_1.jpgFotó: Budapest, Magyarország, 1985 © Hans van der Meer

budapest_magyarorsza_g_1985_hans_van_der_meer_jpg.jpgFotó: Budapest, Magyarország, 1985 © Hans van der Meer

 

A holland fotós kiállításának további képei ezen a linken tekinthetők meg.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása