Eötvös Loránd ritkán látott sztereoképei Budapestről

2022. december 20. Mai Manó Ház

Bár nevét hallva, nem egyértelmű az azonnali asszociáció, de Eötvös Loránd több szálon is kötődik a fényképezéshez, melyet anyai nagybátyjának; Rosti Pálnak köszönhetően ismerhetett meg. Eötvös első magyarként készített röntgenfotót kezéről, melyről a Természettudományi Közlöny 1896. évi januári számában adtak hírt, de a polihisztor – fizikus, politikus, hegymászó, és amatőr fotográfus – látóköréből nem maradhatott ki szeretett városának, a dinamikusan fejlődő, sokarcú Budapestnek a megörökítése sem.

Eötvös képein nem a nagy építkezéseket, és az átalakuló várost láthatjuk, és ezeknek a felvételeknek éppen ez a legnagyobb erényük. A képeken szinte alulnézetből tárul elénk a főváros, mintha mi is ott sétálnánk a tudós mellett. Ám Eötvös felülnézetből is készített képeket, mikor a fotófelszerelésével; kamerájával, üveglemezekkel együtt felmászott a Magyar Tudományos Akadémia tetejére, és onnan fényképezte Budapestet.

Az itt látható galériában látható Eötvös-felvételeket a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 2019-ben digitalizálta, és tavaly publikálták a Csak képek albumsorozat részeként. A képeket Sebestyén László fotográfus, sorozatszerkesztő engedélyével mutatjuk be. 

eotvos1.gifFotó: Eötvös Loránd: Múzeum körúti részlet, Budapest 

eotvos2.gifFotó: Eötvös Loránd: Múzeum körúti részlet, Budapest 

eotvos3_1.gifFotó: Eötvös Loránd: Margit híd budai hídfője, Budapest 

eotvos4.gifFotó: Eötvös Loránd Eötvös-lányok az egyetem erkélyén, Budapest 

eotvos5.gifFotó: Eötvös Loránd Budapest

 

Ezeken a képeken – egy különleges ember korábban sosem látott felvételeiből – a 19. század végének Budapestjét ismerhetjük meg. Eötvös képeiből összeállított fotóalbum további képei ezen a linken tekinthető meg.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása