Ata Kandó Budapesten született 1913. szeptember 17-én, Görög Etelka néven és miután nem tudta kimondani keresztnevét Ata-nak hívta magát. Ezt a nevet, amit édesanyja nyitott nevelési elveinek köszönhetően meg is tarthatott, tartott, használja mind a mai napig. A Kandó név pedig első férjének családi nevéből lett. Személyiségét, élettörténetét - ahogy mindenkiét – alapvetően meghatározta családi háttere, szülei hihetetlen nyitottsága, életereje, intellektusa. Édesapja Görög Imre gimnáziumi tanár, aki a későbbiekben orosz klasszikusokat fordított. Édesanyja Beke Margit a skandináv irodalom magyar nyelvű fordításában vált egyedülállóvá. Sok országban töltött éveket, rengeteg táját ismerte meg a világnak, évekig élt Franciaországban, Hollandiában, Amerikában, Angliában, jelenleg az Amszterdamhoz közeli Bergenben lakik. Mai bejegyzésünkben Kincses Károly írását olvashatod.
Noha általában nem illik nők korát firtatni, mégis azt hiszem, Ata Kandónál, aki 1913. szeptember 17-én Görög Etelka néven örvendeztette meg világrajöttével családját, eltekinthetünk a konvencióktól. Nem csak úgy általában, bár az sem lenne hiábavaló, hanem főleg azért, mert ő az ATA. Aki 2003-as hollandiai látogatásunk előtt néhány nappal érkezett haza az Egyesült Államokból, ahová csak úgy átugrott, aki bergeni otthonában frissen, diszkréten kisminkelve, élénk, vibráló szellemével, a világra való nyitottságával, szinte hibátlan memóriájával, gyors mozgásával évtizedekkel fiatalabbat mutatott koránál. Aki képes volt 88 évesen megtanulni az addig sohasem használt számítógépet és internetet, hogy a világ különböző sarkain, Sacramentoban, Spanyolországban, Hollandiában, Thaiföldön, Magyarországon lévő családtagjaival, barátaival napi kapcsolatot legyen képes fenntartani, nos, itt azt hiszem inkább dicséret, bók ez a több, mint egy évszázadnyi életkor emlegetése.
Volt kitől örökölnie a hosszú életre való hajlamot, hiszen édesanyja, G. Beke Margit írónő is 98 évet élt, apja Görög Imre az első világháború után, ötéves szibériai hadifogságában tanult meg oroszul, s lett ismert Tolsztoj- és Dosztojevszkij-fordító. Családja még további kiválóságokkal is büszkélkedhet, hisz nagyapja pápai pékinasból lett világhírű matematikaprofesszor a pesti egyetemen. Őt Beke Manó néven ismerjük. Első férjének Kandó Gyulának, aki festőművész volt, a nagybátyját Kandó Kálmánnak hívták. Igen, jól tippelnek, a világ első villanymozdonyának megalkotója. Ata második férje pedig Ed van der Elsken, a világhírű holland fotográfus volt. Ennyit a családi háttérről, ami - állíthatja bárki az ellenkezőjét - mégis csak nagyon meghatározó kinél-kinél. De ami mindennél fontosabb Ata megítélésében, hogy van egy mondata, amit szinte minden beszélgetésünk alkalmával elmondott: „bármerre jártam a világban, ha véletlenül nem fényképeztem, úgy éreztem, feleslegesen vagyok ott.”
Fotó: Csizek Gabriella: Ata Kandó, 2005
Ennek a mondatnak természetesen messzebbre nyúlnak a gyökerei, és mint mindennek, ennek is vannak előzményei. Bortnyik Sándor szabadiskolájában tanult rajzolni, s itt ismerkedett meg, s ha már megismerkedett, 18 évesen férjhez is ment Kandó Gyula festőművészhez, akivel 1932-ben a francia fővárosba költözött. Kelemen Imre mesélte egyszer róluk:„Az Ata fényképésznő, ma Amszterdamban él. Kétszer csinált expedíciót a venezuelai erdőbe…. A Kandó Öcsi akkor a férje volt, három szép gyerekük van. Az Öcsi meghalt ezelőtt két-három évvel, szívbajban. Ő állástalan és munkátlan és ’megrendelhetetlen’ festő volt mindvégig, de kedves, jó fiú, nagyon igaz, rendes, derék haver. Kandóékat Pestről ismertem meg és nekem akkor se munkám, se papírom, se pénzem nem volt. Ők Montrouge-ban laktak, olyan öt-tíz percre a Porte d’Orleanson túl. Ez 1932 tele volt. Pár napja voltak még csak Párizsban, de már volt valamilyen munkájuk egy fényképésznél. Úgy csináltuk a dolgot, hogy én, miután lakásom nem volt, nappal náluk aludtam, éjjel a Dóme kávéházba mentem, ahol a teraszon üldögéltem egy kávé mellett. Ez egy frankba került borravalóval együtt, körülbelül hajnali fél négyig. … Én azután hajnalban vásároltam két kiló krumplit, fél kiló hagymát és olajat. Kimentem Kandóékhoz, letettem. Ők elmentek dolgozni. Én lefeküdtem aludni. Megvolt a vacsora. Ez az élet tartott öt vagy hat hétig. Akkor kapták meg Kandóék az első fizetésüket.” 1936-ig bírták a nincstelen külföldi nyomorgó életét, aztán visszajöttek Magyarországra. 1936-39 között Wachter Klára fényképésznél, Haár Ferencnél és Reismann Marian laborjában kitanulta a fényképezést, majd 1939-ben visszamentek Párizsba. Beállt az időközben Párizsba költözött Haár Ferenc és felesége akkoriban nyitott divat-, illusztrációs és portréstúdiójába az Avennue de l’Opera 35. alatt, mely a divatszalonok tőszomszédságában építette klienturáját. Lassacskán beindult az üzlet, amikor jött a háború és a német megszállás után, 1940-ben kitoloncolták őket. Újra hazatértek, Haárék pedig Japánt választották úticélul. Aztán szabadúszó fotográfus lett. A II. világháború. kitöréséig elsősorban gyermekfényképészként dolgozott, de a háború előtti munkásságából alig valami maradt meg. Magyarországon születtek gyermekei, fia Tamás és ikerlányai, Júlia és Magda. Sorsa nem kényeztette el különösképpen, leánytestvére 1945-ben aknára lépett és meghalt, nagyapja házát államosították, apró társbérletekre szabdalták és idegen lakókat költöztettek bele. „Az új rezsimben mindent elvettek a családomtól. Felsejlett, hogy itt a mifélénkre semmi jó nem vár.” A család 1947-ben visszament Párizsba. Egy ideig a Magnumnál laborált és asszisztens volt, ahová Robert Capa ajánlotta be. „Capa igazi barát. Amikor meghallotta, hogy Ata fényképezőgépét ellopták, azonnal üzent: gyere, van számodra egy Rolleiflexem.”
Fotó: Ata Kandó: Menekültek az osztrák-magyar határon, 1956 © Ata Kando / Nederlands fotomuseum, Rotterdam
Életművét első megközelítésben nagyjából a helyszínek szerint lehet felosztani: Párizs, Hollandia, Magyarország (1956-os menekültek) és Latin-Amerika. A háború után párizsi divatházaknak dolgozott, s ezt folytatta akkor is, amikor az időközben nagyon neves fotóssá vált Ed van der Elsken-nel, (akivel még a Magnumnál ismerkedett meg) és gyermekeivel 1954-ben Hollandiába költözött 1956-ban a forradalom leverése után, az osztrák-magyar határ túloldalára érkezett menekülőket fényképezte. Violette Corneliussal együtt adtak ki egy könyvet a magyar menekültek tragédiájáról. Gyors munkával, összefogással már 1956 karácsonyára megjelentették az itt készült fotóriportjaikat tartalmazó albumot, s annak teljes bevételét – félmillió holland forintot – átadták a hontalanná vált menekülteknek. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a két fényképész, a tördelő, a nyomda, mindenki ingyen dolgozott, az emberek pedig szolidaritásuk jeleként megvásárolták a kötetet, mert mint Ata mondta, Hollandia kis ország, de nagy szíve van. „Éjjel-nappal talpon voltam, úgy éltem mint a menekültek, a lábamon a cipő két hétig nem száradt meg és csak a magammal vitt pálinka mentett meg a fagyhaláltól. Több száz felvételt készítettem, folyamatosan küldtem őket a nyomdába. A legdrámaibb találkozásom Sárika volt, akinek a szülei menekülés közben meghaltak, ő pedig sohasem nézett a lába elé, csak az égre, és azt mondogatta megállás nélkül: Mindjárt jön anyu és hoz nekem egy babát.” Ez a könyv magyarul csak 43 évvel később, 1999-ben jelenhetett meg Édes hazám, isten veled! címmel. De maradjunk csak az időrendnél.1957-ben, tehát a menekülteket bemutató könyv után egy évvel később egy teljesen más albumot jelentetett meg, Álom az erdőben (Droom in het woud , Dream in the forest) címmel. A hontalanná vált ezrek sorsát dokumentarista eszközökkel bemutató album után ez egy lírai, meseszerű fotókönyv saját gyermekeiről. Egy másik fantázia könyve, melynek Ulysses (Odysseus) a címe, s amit szintén a gyermekeiről csinált Paestum, Nápoly, Pompei környékén, soha nem jelenhetett meg, bár több képét közölték magazinok és katalógusok. 1958-ban publikált a Vuur aan zee (Fire at sea, Tűz a tengerparton) c. lapban, mely egy Hoogovens-i, üzemen kívüli kohóban üzemelt. Fotós tanárként is fontos szerepet játszott Hollandiában. 1961-től tanított az utrechti grafikai főiskolán (the chool of Graphic Arts in Utrecht) és az enschedei AKI -n, nevesebb tanítványai közül itthon is ismert Koen Wessing és Ad van Denderen. 1976-ban egy baleset nyomán abbahagyta a tanítást és 1979-ben átköltözött fiához Sacramentoba. Később élt leányával Angliában Wright szigetén, majd visszament Hollandiába, s most Bergenben él egy idősek számára épített lakónegyedben. 1948 óta vesz részt nemzetközi fotóművészeti kiállításokon. Számos szaklapban, folyóiratban, évkönyvben közölték fotóit, írásait. Magyar lapok, könyvek is rendszeresen jelentettek meg tőle képeket, cikkeket. Hollandiában szövődött életre szóló barátsága Besnyő Évával.
Fotó: Ata Kandó: Hilde, Dior modell, Montmartre, Párizs
1961-ben élete meghatározó élménye érte, mely fotós munkásságát is kiteljesítette. Részt vett egy utazáson az Amazonas vidékén, melyre egy párizsi manöken ismerőse hívta meg, aki Le Courbusier indián asszisztenséhez ment férjhez. Atát lenyűgözte az amazonasi indiánok világa és 1965-ben újabb, hosszabb utat tett ott. Első anyagából 1963-ban jelentek meg képek a The Geographical Magazine-ban, amit 5 évvel később követett egy másik, ugyanitt. Azok a kiállítások és kiadványok, melyek az itt készült képeit mutatták be, fontos szerepet játszottak abban, hogy a világot informálják az amazonasi indiánok életéről, problémáiról. Az Amazonas és az Orinoco őserdeiben élő indiánok néhány törzséről ő hozta az első hiteles tudósítást. Járt olyan törzsnél, ahol előtte még nem láttak fehér nőt. Indián képei 1970-ben magyarul is megjelentek könyv alakban, A Hold gyermekei (A Hold véréből, Children of the moon). címmel. Természetesen tagja lett a venezuelai Comission Indigenistának, a bennszülötteket védő bizottságnak. „Az őserdő a legnagyobb temploma a Földnek, elgondolkoztatja az embert mindarról, ami nem a megszokott napi életéhez tartozik. S az indiánoktól annyi mindent lehet tanulni a természetet és azon felüli dolgokat illetően is.”
Isten éltessen még sokáig Ata!
Fotó: Ata Kando indiánok között 18x24 cm, 1965. Zsel. ezüst, vintázs, magántul.
(forrás: Kincses Károly köszöntője Ata Kandó 90. születésnapjára jelent meg 2003-ban, a dőlt betűvel szedett időpontokat aktualizáltuk, kkfotomuzeuma.blogspot.hu; fotomuveszet.net)
Ata Kandó fotóiból összeállított válogatásunkat ITT, az 1956-os menekültekről készített sorozatát pedig ITT találod.
