Baricz Kati ritkán látott polaroid képei

2016. február 26. Mai Manó Ház

Körülbelül tíz éve kaptam egy Polaroid 600 kamerát. A tíz év alatt teljesen érzelmi dologgá vált, hogy milyen időszakban veszem elő, hol egy fél évre, hol egy hétre vagy egy napra. Olyan is volt, hogy évekre. Magam döntöm el, hogy mikor hagyom abba, és mikor veszem újra elő.
A Polaroiddal játszani lehet, rögtön megkapom a képet, és ezt nagyon élvezem. A másik ok, ami miatt használom, hogy én 6x7-es nagyfilmre dolgozom, és amikor egy-egy munkát csinálok, akkor az exponálás előtt mindig a Polaroiddal ellenőrzöm a képet. Ennyi év tapasztalata után már kell, hogy tudjam, milyen lesz a látvány a sík képen, de szeretem tudni, hogy a fény-árnyék játék, a kompozíció tényleg a helyén van-e.
Ez a presszós kép is egy ilyen, divatfotózáshoz beállított jelenet volt. Tudtam azt, hogy mit akarok lefényképezni; megrendeztük a jelenetet – én, amikor divatot fotózom, nagyon megkreálom a dolgokat. Hihetetlenül nehéz körülmények között kellett megcsinálnom a képet, valahogy nem jött össze semmi, most nem is tudom, hogy a 6x7-essel végül jó kép lett-e belőle; csak azt tudom, hogy annyira érdekes volt a hangulata, hogy közben elkezdtem a Polaroidra fotografálni. És képzeld el, a nagy izgalomban tönkrement a polaroidom, amivel dolgozni kezdtem, és úgy jöttek ki belőle a papírok, hogy volt is rajtuk kép, meg nem is. De ez az egy gyönyörű lett. A beállítás, a kompozíció tudatos volt, de az, hogy technikailag ilyenre sikeredett, tök véletlen. Ez az a kép, amire azt mondom, hogy nem lehet megismételni. Azt hiszem, hogy a fényképezésben kilencvenkilenc százalék a véletlen szerepe, és csak egy az enyém. Az enyém az abszolút bizonytalan rész. Ezért is szeretek fotózni, mert van benne egy előre nem látható dolog, ami miatt nem tudom, hogy a kép kép lesz-e, az lesz-e rajta, amit én szeretnék. Nekem a fotográfia máig talány, mindig jöhetnek benne új dolgok, amire azelőtt soha nem gondoltál.

Fotó: Baricz Kati: Polaroid

Volt egy olyan időszakom, amikor befelé fordultam (többször is voltak ilyen időszakaim), és a Polaroid lett a társam. A világgal, a színekkel, bármivel, úgy tartottam kapcsolatot, hogy ott volt velem a gép. Például festettem a lakásomat, és ott voltak a színes székek, és bejött az ablakon a fény: Hát fotográfus vagyok vagy mi, abbahagytam a festést, elmentem nyersanyagért, és két napig csak Polaroidoztam, mert annyira izgalmas volt, hogy nem tudtam abbahagyni, vagy nem az jött ki belőle, amit akartam. Közben a technikát is megtanultam, hogyan jönnek elő az erős színek, az egész átment világítási meg kompozíciós dologba, akkor kezdtem a nagyon erős színeket használni. Lakásfestés helyett két napig csak ezzel foglalkoztam. - mesélte Baricz Kati Bacskai Sándornak a 2000-ben adott interjújában.

Fotó: Baricz Kati: Polaroid