Az 1959-ben született holland fotográfusnő Rineke Dijkstra az után kezdte el az Új anyák című sorozatát, miután jelen volt egy közeli barát második gyermekének születésénél. Dijkstra megjegyezte, hogy azonnal megérintette a barátja arcán megjelenő különböző érzelmek sokasága, amint az a karjába fogta az izgő-mozgó újszülöttet. Fotográfusként mindig arra törekszik, hogy egyetlen állóképben rögzítse az ehhez hasonló dinamizmust.
Az 1994-ben befejezett Új anyák című sorozat három, nagy formátumú képből áll. A fehér szegélyű, 117,5x94,5 cm nagyságú színes fotográfiákat a kiállításokon világosbarna, diszkrét fakeret keretezi. A sorozat egységét a középre helyezett, teljes alakos aktok adják, melyeken a nőalakok törékeny csecsemőiket tartják karjukban. A fotók az anyák otthonaiban készültek, mely gyakran helyszíne a szülésnek a holland nők körében; a jellegtelen belső terekben csak a csupasz padló ad egy kevés mélység- és térérzetet.
A kopár környezet elfojtja az otthonosság minden érzetét. A parketta és a vakolt falak épített környezete éles ellentétben áll az anyák feltűnő, természetes meztelenségével. Az anya és gyermeke elhelyezkedése a melegség és az intimitás középpontja, kapcsolódásuk és komfortos testiségük együtt tagadja az építmény üres külsőségét, szembehelyezve azt az anyai test, mint otthon képzetével. Az anya karja körülöleli a gyermeket, mintha csak az anyaméh kényelmét volna hivatott megidézni a terhesség idejéből. Az anya és gyermek kitárulkozása talán nem teljesen idegen saját otthonukban, de a fényképezőgép elevenbe vágó jelenlétét visszatükröző fényes nyomat felhívja a figyelmet a megörökített helyzet szokatlanságára. A fotográfiák megragadják azt a megfoghatatlan állapotot, a meztelenség és a kimerültség állapotát, amelyen a terhesség alatt és a szülést követően átesnek a nők. A fényképezőgép jelenlétének végső bizonyítékaként az anyák védik gyermekük arcát a vakutól, ezáltal elfedik azok tulajdonságait és nemét is.  

Fotó: Rineke Dijkstra: Új anyák sorozat Julie, Den Haag, Hollandia, 1994. február 29.

Meglepő, hogy ezek a semleges, a kép kellős közepébe beállt nők meg tudnak lepni. Olyan helyzetben láthatjuk őket, amely bármennyire ismerősnek tűnjön, mégis ismeretlen. Egy nőt ebben az állapotában, szülés után, elgyötörten, kizárólag az intimitásban láthatunk, örömtől és büszkeségtől elhomályosult szemmel. Így férfi csak a gyereke édesanyját láthatja. (Vagy anya a lányát. Vagy.). Egy nőt ebben a helyzetben „hozzámtartozóként” láthattam, most pedig idegenként, mintegy orvosi esetként szemlélem. Dijkstra képeinek egyik erőssége éppen ez: az intimitás leple mögül kihozza és a nyilvánosság elé tárja, publikussá teszi a látványt. És bár a nagyformátumú fotózás adta éles és részletgazdag képen mutatja meg a nők fizikai állapotát, nagyon jó érzékkel mégis kellő távolságot tart, nem mutat túl apró részleteket: nem a húst látjuk, hanem az embert. – írta Baló Levente a holland fotográfusnő portréiról.

Fotó: Rineke Dijkstra: Új anyák sorozat Saskia Harderwijk, Hollandia, 1994. március 16.

Fotó: Rineke Dijkstra: Új anyák sorozat Tecla, Amszterdam, Hollandia, 1994. május 16.

(forrás: saatchigallery.com; nappalimenedekhely.blogspot.hu)

Rédei Ferenc 1978-ban készült Szülés című legendás fotóját ITT, Marton Szilvia Abortus arteficialis című megrázó sorozatát - mely 2013-ban André Kertész-nagydíjat kapott a legjobb emberközpontú dokumentarista ábrázolásért - ITT találod.