Utcai élet Londonban, 1877 – Válogatás John Thomson képeiből

2017. június 09. Mai Manó Ház

A XIX. század végén a riportfényképezést nem tekintették művészi munkának. Ezért a sajtófotó kiemelkedő alkotásai eleinte nem kerülhettek a kiállítások falaira, albumokba, évkönyvekbe, hanem az újságok, folyóiratok lapjain túlnyomórészt feledésbe merültek.
Nagy közönséghatást, cselekvésre késztető eredményeket természetesen többnyire nem a közömbösen dokumentáló fényképek értek el, hanem azok az ábrázolások, amelyek közvetve részt vettek a társadalmi harcban, amelyek a kifejezés erejével hívták fel a közvélemény figyelmét a társadalmi igazságtalanságokra és a szociális elmaradottságra.
A szociális dokumentáció első termékei valószínűleg Richard Beard dagerrotípiái, melyet 1851- ben Henry Mayhew „Londoni munkások és szegények" című szociális fölméréséhez készített, de ezek csak fametszetes reprodukcióiban maradtak fenn. Szintén Mayhew könyvéhez, az l887-ben megjelent „Utcai élet Londonban" című munkához készített illusztrációkat John Thomson (1837-1921), aki Bearddel szemben természetes környezetükben fényképezte az embereket, igen életszerűen mutatta be a legszegényebb osztályok életét és munkáját. Képeihez az ábrázoltak élet- és munkakörülményeit ismertető cikkeket mellékeltek, melyeknek szerzője Adolphe Smith volt. 

thomson001.jpgFotó: John Thomson: Utcai fényképész, Clapham Common, London, 1877 © Hulton Archive/Getty Images


John Thomson az Egyesült Királyságban született 1837-ben, Edingburgh-ben. 1865-ben Délkelet-Ázsiába utazott, melynek szépségeit kollódiumos nedveslemezre dolgozva örökítette meg. Kínában öt évet töltött, majd ezt követően négy kötetnyi fényképet, Kína és lakói címmel adott közre. Mai bejegyzésünkben látható képeivel London utcai életét dolgozta fel az 1877-től 1878-ig havonta megjelenő Street Life in London c. fotósorozatában. A szociális dokumentáció korai mesterműve, a „Szegény asszony gyermekével" c. képe az ellentétek erejétől válik különösen megdöbbentővé. A hagyományosan derűt, szépséget, harmóniát árasztó Madonna képek tartásában, kompozíciójában ábrázolta a járdaszélre szorult, koravén, nyomorúságos asszonyt. Nem naturalisztikus eszközökkel mutatta a nyomort, így fokozottan érezzük, hogy nem egyedi jelenségről, hanem tömegeket érintő társadalmi problémáról van szó. Megkapóan eleven képet rajzolt a külvárosi gyerekek apró öröméről a „Félpennys fagylalt" című felvételén. Ahány gyerekarc, annyi különböző kifejezés, annyi különböző gyermeklélek tükröződik.  - írta Tőry Klára A fényképezés nagy alkotói című fotótörténeti könyvében Thomson képeiről.  

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

A képre kattintva a 140 évvel ezelőtt megjelent Street Life in London albumot lapozhatod át. 

street-life-in-london-book.jpgFotó: John Thomson: Street Life in London, 1877

(forrás: wikipedia.org; mek.oszk.hu)

Lőrinczy György 1968-ban utazott New Yorkba, és az ott készített fotóiból összeállította a legendás New York, New York című albumát, mely Magyarországon az első öntörvényű, nem illusztráló, hanem könyvalkotásként is megálló fotóalbum lett, melyre sokan még ma is úgy emlékeznek vissza, mint az időszak egyetlen hazai fotókönyvére, amelyet kézbe is lehetett venni. A fotóalbum képeiből ITT találsz egy válogatást. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása