A XIX. század fényképtermésének döntő többsége portré volt, hiszen egyre szélesebb rétegek
igényelték arcképük megörökítését. Az első másfél évtizedben a közönséget elbűvölte az arcképek hasonlósága, a modellek többnyire vállalták a képeken önmaguk hiteles bemutatását, megelégedéssel fogadták a polgárian egyszerű, közvetlen ábrázolást. A dagerrotípia és a talbotípia korszakában az ábrázoltak túlnyomórészt a társadalom felső rétegeiből és a szellemi elitből kerültek ki, akik számára szükségtelen és értelmetlen lett volna másnak, előkelőbbnek, gazdagabbnak, rangosabbnak mutatkozni. Az alkotók legtöbbször esztétikailag képzett festőkből, grafikusokból, rézmetszőkből, ötvösökből, vagy vegyészethez értő kutatókból, gyógyszerészekből lettek fotográfussá. A két fél - ábrázolt és ábrázoló - kulturáltsága, igényessége biztosította a korai portréfényképezés magas színvonalát, őszinte tartalmasságát.

Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.

Vissza a tartalomjegyzékhez
Tovább a következő fejezethez