Hiroshi Sugimoto: Wax Portraits (1999)

2013. február 07. Mai Manó Ház

2001-ben az egyik legrangosabb fotóművészeti elismerést, a Hasselblad díjat elnyert Hiroshi Sugimoto fotóiból már korábban is láthattatok blogunkon válogatást, ma pedig az 1999-ben, a londoni Madame Tussaud panoptikumban készült Wax Portraits című sorozatának képeit ismerhetitek meg. A bejegyzés aktualitását az adja, hogy Facebook oldalunkon februárban a NAP FOTÓJA rovatunkban, híres fotósok, híres emberekről készített portréit mutatjuk be. 

napoleon.jpgFotó: Hiroshi Sugimoto: Napoleon Bonaparte, 1999 

Pfisztner Gábor művészettörténész így ír a Fotóművészet magazinban erről a különleges sorozatról:
„A Dioráma sorozat elve alapján készültek évekkel később a panoptikumokban, a valósnak tűnő környezetben elhelyezett viaszfigurákról Sugimotónak a németalföldi festők modorát idéző képei. A Dioráma sorozattal ellentétben a megfelelő hatást már nem a háromdimenziós tér „megelevenítésével" igyekszik elérni. Elsősorban a figurák bevilágításával operál, így a háttérül szolgáló környezetet a legtöbb esetben már teljesen el is hagyja. A lefényképezett viaszalakot csak feketeség veszi körül, még jobban kiemelve a bábu alakját, gesztusait, öltözetét. Így eléri a fotográfus, hogy a viaszfigurákat első látásra egy festmény szereplőiként azonosítsuk. A teljes megvilágosodás még ezután sem biztos, hisz a figurák csak alapos szemlélés után lepleződnek le. Csak ekkor válik egyértelművé, hogy nem élő személyeket látunk, hanem élettelen figurákat, amelyeket a fény és árnyék játékával kelt ismét életre, mint az egykori festmények modelljeit egy teljesen más időben. Sugimoto tehát nem az eredeti történelmi személyiségeket használja fel képeihez, úgy, ahogy a régi mesterek megfestették őket, megörökítve személyüket az utókor számára, hanem az eredeti másolat másolatát, azaz másodkézből kapott művészetet.” (forrás: fotomuveszet.com

rembrandt.jpgFotó: Hiroshi Sugimoto: Rembrandt Harmenszoon van Rijn, 1999 

richardIII.jpgFotó: Hiroshi Sugimoto: Richard III, 1999 

boleyn.jpgFotó: Hiroshi Sugimoto: Anne Boleyn, 1999 

henryVIII.jpgFotó: Hiroshi Sugimoto: Henry VIII, 1999 

shakespeare.jpgFotó: Hiroshi Sugimoto: William Shakespeare, 1999 

diana.jpgFotó: Hiroshi Sugimoto: Diana, Princess of Wales, 1999 

(forrás: frankelgallery.com)

Sugimoto fotóalbumait megtalálhatjátok a Pécsi József Fotográfii Szakkönyvtárban és megrendelhetitek a Mai Manó Könyvesboltban is.

A Japánban született művész 21 fotóját PORTFÓLIÓ rovatunkban nézhetitek meg.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása