Az új tárgyiasság első képviselői már a világháború első éveiben jelentkeztek az Egyesült Államokban. Talán Paul Strand-ben (1890-1975) tudatosodott Stieglitz hatására a legerőteljesebben az új törekvés, hogy szakítson a hagyományos témakörrel és felfogással, és a tisztán fényképi, tárgyias ábrázolást keresse. Kezdetben, mint mestere, utcai jeleneteket és kemény, karakterisztikus portrékat fényképezett, majd Atget-hoz hasonlóan (bár munkáit nem ismerhette) a tárgyak világa felé fordult. Egyszerű, közönséges témákban kereste az esztétikumot: egy kerítés árnyéka, vagy egy halom tányér, toronyba rakott kalapok, esztergapad, műhelybelső szanaszét heverő szerszámokkal, elhanyagolt udvar lomokkal szerepeltek képein. Máskor kimondottan rút témákat választott: roskadozó külvárosi sarkot, sürgönypóznákat, vagy egy vak koldusasszonyt premier plánban. Ezzel tudatosan sokkhatást akart elérni, hogy kizökkentse a nézőket a művészfényképezők álomvilágából, és felhívja figyelmüket a mindennapi élet megdöbbentő realitásaira. Képei nem a jelenségek szépségét, hanem azok igazságát keresték.
Fotó: Paul Strand: Blind, 1916, The Metropolitan Museum of Art, Alfred Stieglitz Collection, 1933
A fotóművészetről vallott nézeteit 1916-ban bemutatott képeivel kapcsolatban így fogalmazta meg: „A fényképezés valódi lényege az objektivitás... A becsületesség nem kevésbé előfeltétele az eleven kifejezésnek, mint a látvány intenzitása. Ennek legteljesebb realizációja szerint készültek (a képek), minden trükk vagy manipulációs eljárás nélkül, tiszta fényképészi módszerek alkalmazásával." Stieglitz, aki folyóiratának, a Camera Work-nek két számát is Strand képeinek szentelte, így értékelte: „Munkái durvák, erőteljesek, egyenesek. Ezek a fotók a Mának a kifejezései." Strand képei nemcsak témájukban, hanem a formájukban is újszerűek. „A fehér kerítés című híres fotóján szembetűnően kerülte a perspektivikus ábrázolást, dekoratív hatást nyújtott. Néhány felvétele a szokatlan nézőpont, világítás, képkivágás következtében már-már nonfiguratív fotó benyomását kelti. Névtelen, gyakran a társadalom perifériájára szorult emberekről készült portréi - akikről eddig csak a műtermi fényképészek megrendelésre készítettek arcképet, de képmásuk nem kerülhetett a művészi fényképkiállítások falára - szándékoltan hétköznapi szituációban, minden ünnepélyesség nélkül, hangsúlyozottan esetlegesen jelennek meg, új irányzatot indítva el ezzel a XX. század portréfotográfiájában.
Fotó: Paul Strand: The White Fence, 1916
Edward Steichen világháborús tapasztalatai hatására szakított festészeti és festőien fényképező tevékenységével, és fotóművészetében a tárgyias megjelenítéshez fordult. Számtalan világítási és anyagszerűségi tanulmányt készített. Peter Pollack leírta, hogy „fekete bársony háttér elé helyezett fehér csészét több mint ezerszer fényképezett le. Arra törekedett, hogy kifejezési eszközének tökéletesen ura legyen, megvalósítsa a realizmus maximumát, és a fehér-szürke és fekete színek legfinomabb árnyalatait hozza ki." Első időben készült csendéletei, tárgyfotói még a növények meglehetősen előkelő fajtáiról készültek (Rózsák, Lótusz), de rövidesen kilépett e melegházi környezetből, meglátta az egyszerűbb, igénytelenebb témák szépségét is (Béka, Méh a napraforgón, Napraforgómagok, Virágcserepek, Csiga, Gyufásdobozok, Sáska). Kiemelkedik közülük a „Körték almával" című csendélet zárt, nagyvonalú szerkesztése, puritán előadásmódja, erőteljes, a kubizmus korai szakaszára emlékeztető formája. Többnyire a világítás bravúros alkalmazásával ért el szellemes, fantáziadús látványt, vagy csodálatos érzelem- és hangulatgazdag hatást, mint például a „Szemüvegpillangó”-n, vagy egy-egy csigaházról készült közeli felvételen, a „Spirál” című képen, avagy izgalmas divat- és reklámfotóin.
Fotó: Edward Steichen: The Spiral Shell, France, c. 1921
Portréiban is a fényképi realizmus kerekedett felül. Stieglitz-ről 1915-ben mély jellemábrázolással készült képmásán már alig van nyoma a nemes eljárás technikájának. A későbbi arcképek pedig mind tiszta fényképi eszközzel készültek, különösen nagy szerepet kapott a világítás alakító hatása. Egyik legszebb képén, a típust megragadó „Matriarchá"-n az alulnézetből való fényképezéssel növelte monumentálissá az egyszerű asszony alakját, felfokozta a kifejezés erejét. A 30-as években mint divat- és reklámfényképész a filmvilág, a szellemi elit és a felső tízezer hírességeit fényképezte. Ezeken a portrékon a káprázatos fényképi technikára, világítási bravúrokra helyeződött a hangsúly, bár nemegyszer éppen a komponálás és világítás bizarrsága is hozzásegítette modelljei különleges, extrém lényének, gazdag szellemiségének érzékeltetésére. Kiállításokra küldött képein, egyszerű emberekről készült portréin őrizte meg emberábrázolásának egyszerűségét.
Fotó: Edward Steichen: Gloria Swanson (veiled face), ca 1925.
(forrás: artic.edu)
Forrás: Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
