Helmar Lerski 1931-ben megjelent „Köpfe des Alltags" (Hétköznapi fejek) című albumához celebritások fényképezése helyett névtelen, hétköznapi embereket választott modellül munkásokat, koldusokat, alkalmazottakat, munkanélkülieket, kisiparosokat, kereskedőket és másokat. Úgy érezte, hogy a hírességek a kamera előtt gyakran álarcot viselnek, pózt vesznek fel, míg az egyszerű emberek lehetőséget adtak tárgyilagos jellemtanulmányokra. Ezekről az „ismeretlen emberek”-ről (mint a könyv alcímében nevezte őket) - írta: „Én tudom, hogy minden emberben minden benne van, a kérdés csak az, hogy mire esik a fény, minden emberben határtalan lehetőségek alaptőkéje rejlik.”
Fotó: Helmar Lerski: Cím nélkül, Részlet az Átváltozások fénnyel című sorozatból, No. 600, 1936
Lerski számára az emberek lelkivilága volt a fontos: “Az arcképnek nem a valósághű 'felületi hasonlóság' naturalisztikus visszaadása kölcsönöz rendkívüli jelentőséget - írta - hanem mindenekelőtt a belső életnek az illető arcon tükröződő, a legmélyebb emberi érzelmi skálából eredő mozgalmassága, a kép készítőjének alkotó tehetségével párosulva...A művészet nem más, mint életrehívás!” Az emberek lelkivilágát vizsgálva arra a véleményre jutott, hogy az független egzisztenciájuktól, de pillanatnyi létüket meghaladó mélységben szemlélte őket, s így közelebb jutott egyéniségük lényegéhez is.
Fotó: Helmar Lerski: Cím nélkül, Részlet az Átváltozások fénnyel című sorozatból 1936
Ezt a mélyreható jellemzést értékelte Kosztolányi Dezső is „Nyolcvan ismeretlen fénykép" c. szép, a képek világára finoman ráérző esszéjében, mely talán a legszebb írás, melyet fényképekről valaha írtak: „Ezek nem önmagukhoz hasonlítanak, hanem az élethez. Minden arc mögött titkos arc lüktet, s ez egyre jobban csigázza képzeletemet…Nincs köztünk egy se jelentéktelen. Mihelyt rájuk szegeződik a szem, vagy a fényképezőgéplencse, már nem azok. Mutassanak nekem egy ,átlagembert’. Ilyenek pusztán távolból, elméletben vannak. Közelből és valóságban minden ember kivétel és csoda...Tanulmány mindegyik, lélekkel teljes élet, a maga megindító gyarlóságában és változatos egyszerűségében...Emberei élő emberek, nem is egyebek, jelképek, akik egy személyben minden embert jelentenek. Ezek az ismeretlenek tehát nem ismeretlenek. Fölismerem bennük testvéreimet. Ezek az idegenek nem idegenek. Fölismerem bennük rokonaimat. Az emberiség családjához tartoznak.” Arcképei pszichológiai érzékkel jellemzett társadalmi típusok, a hétköznapok kisembereinek érzelemvilágát tükrözik.
Lerski legfőbb formaalakító eszköze a többfelől irányított világítás volt. Az intenzíven sugárzó fénnyel emelte ki az ábrázolt arcán a keresett kifejezést, mintázta ki a hangsúlyozott plasztikával, anyagszerűséggel megjelenő hatalmas arcokat. „A természetes fénybe helyeztem őket, és a ,megalázottakból és megszomorítottakból’ erővel, méltósággal, bátorsággal és értelemmel teli emberek lettek...Nem jelentéktelen vagy szabvány-embereket akartam ábrázolni, hanem jóindulattal és tiszteletteljesen vizsgálva olyan fénybe állítottam őket, mellyel újra eredeti, természetes szépségüket és méltóságukat tárhattam fel.” - írta módszeréről. Feljegyzéseiben leírta, hogyan fedezte fel a fény alakító, a kifejezés gazdag változatait felszínre hozó hatását: „A műteremben a fényképezés akkori szabályaival szemben az összes fényforrást ráirányítottam a tárgyra - és ekkor életem legnagyobb élményében volt részem. Történetesen ebben a pillanatban az ideális fényhatás összpontosult egy emberi arcon. Nem is megvilágításként, hanem átvilágításként hatott, úgyhogy amikor gépem beállító¬lapjára pillantottam, mintha beleláttam volna az emberbe. A különböző fények a fejet körüljátszották, plasztikussá tették, különös formát, különös ismertetőjegyeket és szokatlan jelleget kölcsönöztek neki. Felfedeztem, hogy mire képes a fény, mint alkotó, újrateremtő újjáformáló tényező. Úgy éreztem, mintha ezekkel a fényekkel - melyeket most már irányítani tudtam - be tudnék hatolni a bőr felületén keresztül az ember belsejébe, láthatóvá tudnám tenni a láthatatlant, mélységekbe világíthatnék, és titkokat leplezhetnék le.”
Fotó: Helmar Lerski: A házvezetőnő, 1929
Ezzel Lerski a portréfényképezésben új világítási technikát dolgozott ki, és a fénnyel való alakítás alapelveit fektette le. Műveivel bizonyította, hogy a portréfényképezés nem reproduktív tevékenység, s ha a fényképész ismeri a fény törvényeit, és célszerűen tudja felhasználni eszközeit, a fotóban is szabadon, belső elképzelése, sajátos látásmódja szerint alkothat, anélkül, hogy a fotó lényegétől idegen segédeszközökhöz nyúlna. Főművében, a „Verwandlungen durch Licht” (Átváltozások fénnyel) című albumának ugyanarról a modellről készült 175 felvételén az állandóan változó világítás segítségével különböző művészi tartalmat, 175 különböző lelkiállapotot tükröző arckifejezést volt képes létrehozni. Szabadon alakított, jellemzett, képzeletének különböző típusaivá formálta az egyszerű arcot.
Fotó: Helmar Lerski: Csukott szem, Részlet az Átváltozások fénnyel című sorozatból, No. 573, ca. 1936
Nemcsak a fénnyel való alakítás volt újszerű Lerski képein. Modelljeit nagyméretű géppel, hosszú gyújtótávolságú objektívvel, viszonylag közelről fényképezte. így gyakran életnagyságnál nagyobb, csak fejet, csak arcot, vagy arcrészletet ábrázolt. A képen minden részlet, a szemek, a haj, a szakáll, sőt az arcbőr pórusai is tökéletes élességgel jelentkeztek. Lerski monumentális formaépítő ereje azonban képes volt összefogni ezt a túlrészletezettséget, mely nem vált öncélúvá, hanem alárendelődött az áttekinthetően felépített, tagolt, nagy formáknak. A kifejezés erejét, a lényeg kiemelését a szűk képhatárok közé szorítással, merész körülvágásokkal is fokozta, de az arcok szokatlan kivágása gyakran modorossá vált. Későbbi munkáin, a „Visages Juifs" (Zsidó arcok) lapjain már ritkábban élt a fejek „elvágásával", beszorításával, s a gesztust, a fejtartást, mozdulatot is felhasználta a jellemzésre, az érzések és szenvedélyek drámai erejének, pl. a sorssal szembeni tehetetlenségnek éreztetésére.
Fotó: Helmar Lerski: Részlet a Zsidó arcok című sorozatból, No. 180, ca., 1931–1934
(forrás: ubugallery.com; bintphotobooks.blogspot.com)
Forrás: Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
