Steve Schapiro: Hat fotó a Taxisofőr című film forgatásáról

2013. augusztus 22. Mai Manó Ház

Az 1934-ben Brooklynban született Steve Schapiro egyik híres fotója (Woody Allen hangyáját sétáltatja) a második születésnapunkat ünneplő bejegyzésben is helyet kapott, ma pedig az 1976-ben debütált és Magyarországon csak 12 évvel később, 1988-ban bemutatott Taxisofőr című film forgatása alatt készült fotókat láthatjátok. Schapiro - aki W. Eugene Smithtől tanult fényképezni - a hatvanas-hetvenes években fotóriporterként dolgozott, munkáit a Life, Vanity Fair, Sports Illustrated, Newsweek, Time és a Paris Match is publikálta. A fotográfus kilenc évesen készítette első fotóját, példaképének pedig Henri Cartier-Bressont tekintette. A Paramount Picturesnél a hetvenes években kezdte pályafutását, ott volt a színfalak mögött Coppola Keresztapajánál, de a Jack Nicholson főszereplésével 1974-ben készült Kínai negyed felvételeinek szüneteiben is fényképezett, majd 1975-ben Robert De Niro külön kérésére hívták meg a Taxisofőr című film forgatására. 

001.jpgFotó: Steve Schapiro: Robert De Niro, 1975

Martin Scorsese alkotása, az 1976-ban bemutatott Taxisofőr (Taxi Driver) című film a modern filmművészet egyik legtöbbet elemzett klasszikusa. A cselekmény eredetileg Los Angelesben játszódott, de a helyszín végül New York lett, mert az 1970-es években a taxik ott lényegesen jellemzőbbek voltak. A filmet 1975 júniusától szeptemberéig forgatták. A főszereplők Robert De Niro, Cybill Shepherd, Harvey Keitel és a 13 éves Jodie Foster voltak. A történet alapjául részben egy 1972-es merénylet szolgált, melyet a demokrata elnökjelölt George Wallace ellen kísérelt meg Arthur Bremer, akiről a Taxisofőr főszereplőjét, Travis Bickle-t mintázták. 2007-ben az Amerikai Filmintézet (AFI) a minden idők 100 legnagyobb amerikai filmjét tartalmazó listáján az 52. helyre sorolta a Taxisofőrt, mely 1976-ban Cannesban az Arany Pálmát nyerte el. (forrás: wikipedia

002.jpgFotó: Steve Schapiro: Martin Scorsese és Robert De Niro, 1975 

003.jpgFotó: Steve Schapiro: Martin Scorsese, 1975 

004.jpgFotó: Steve Schapiro: Jodie Foster, 1975 

005.jpgFotó: Steve Schapiro: Jodie Foster és Connie Foster, 1975 

006.jpgFotó: Steve Schapiro: Robert De Niro, 1975

(forrás: everydayishow.livejournal.com)

Az Oscar-díjas filmek werkfotóit bemutató bejegyzésünket - köztük egy zseniális Száll a kakukk fészkére stábfotóval - ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása