Újabb Baudelaire-t ábrázoló fotó került elő?

2014. március 19. Mai Manó Ház

A Musée d'Orsayhez került a Charles Baudelaire költőt ábrázoló kevés fotók egyike, melyről tavaly novemberben több sajtóhír is megjelent. Az intézmény azt tervezi, hogy 2014 novemberétől kiállítja a felvételt, írta a L'Express című francia hetilap kedden megjelent száma. A fényképen épp hogy csak látszik az 1821 és 1867 között élt költő, a felvétel főszereplője egy Arnauldet nevű férfi, Baudelaire pedig megbújik egy fal mögött. Arca elmosódott, így valójában csak vélhető - bár a lap szerint minden jel arra mutat -, hogy a fotó bal oldalán Baudelaire szerepel. A L'Express szerint mindössze 15, a költőt ábrázoló kép ismert, a Musée d'Orsay pedig a múlt héten 50 ezer eurót fizetett, hogy szert tegyen erre a 13x18 cm-es kockára. A képet Serge Plantureux párizsi fotókereskedő fedezte fel és ő indított nyomozást annak megerősítésére, hogy a fotón szereplő, arcának egészét nem mutató alak valóban Charles Baudelaire. A világhírű múzeum különböző részlegeinek bevonásával jutott végső konszenzusra arról, hogy megveszi az ismeretlen kéz által készített fotográfiát, amelyet azon a Hét év reflexió című kiállításán tervez bemutatni ősszel, amely az intézmény legfrissebb szerzeményeiből válogat majd.  (forrás: hirado.hu; MTI) 

photo-inedite-baudelaire.jpegFotó: Studios Robespierre Montreuil: Mr Arnauldet és Baudelaire
(forrás: lexpress.fr)

Baudelaire-ről Etienne Carjat francia fotográfus biztosan készített 1863-ban egy portrét, ezt a képet ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása