Jean Marquis az a francia fotográfus, akiről Franciaországon kívül vajmi keveset tudnak. Christoph Schaden a kiállítás előszavában annyit említ meg róla, hogy a felesége, Susy Fischer Capa egyik unokahúga volt. A csoportnak csak igen rövid ideig, 1953 és 1956 között volt tagja, a hivatalos névsorban nem is szerepel. Ennek ellenére Franciaországban a humanista fényképezés egyik jelentős alakjaként tartják számon. Legtöbb munkája francia magazinokban (L’Express), albumokban jelent meg. Néhány felvételét Edward Steichen is beválogatta a Family of Man anyagába. Eleinte szülővárosa, Lambersart és a közeli Lille környékén fotografált. Később Párizsba költözött, ahol megismerkedett Suzy-val, majd Pierre Gassmannal is, aki azt mondta a negatívról, hogy olyan, mint egy partitúra, amelyből csak a hozzáértő képes a fotográfus által szándékolt impulzusokat előhívni. A Picto labort alapító Gassmann mellett – aki többek között a Harper’s Bazaar és a Magnum laboránsa volt hosszú éveken keresztül – itt találkozott David Seymourral és Cartier-Bressonnal. Párizsi embereket, divatbemutatókat fényképezett, és később jelentőssé tették a kor meghatározó személyiségeiről készített portréi is.
A kiállításon bemutatott sorozat egyes darabjai Budapesten készültek, mások Galgahévízen, a Gödöllő és Hatvan között fekvő Pest megyei kistelepülésen, de van közöttük debreceni is. Magyarországon 1954-ben járt, a képek aláírása szerint pünkösdkor, ahová talán épp Fischer miatt látogatott el.
Fotó: Az Erzsébet-híd romjai, Budapest, Magyarország, 1954. © Jean Marquis / Magnum Photos
A New York Times november 7-én közölte le a Budapestről készült képeket, amelyekhez Andrew Meisels írt kísérőszöveget. A cikk bevezetője szerint Marquis az egyik első nyugati fotóriporter volt, aki beutazási engedélyt kapott az országba azt követően, hogy a kommunista párt magához ragadta a hatalmat. A cikk elején Budapestet úgy aposztrofálják, mint az egyik legszebb és legjobban karban tartott várost a vasfüggöny mögött, amely még Moszkván is túltesz, és ahol az emberek a látszat szerint jobban öltözöttek és jobban tápláltak, mint a Szovjetunióban. Marquis-nak nem ez volt az egyetlen sorozata, amelyet a New York Times-ban publikált. Egy évvel később már a Rajna mentén ismét pulzáló életről tudósított, a nyugat-német megújulásról a fél Európát átszelő folyó két partján.
Az Ausztriában bemutatott sorozat rejtélyét mindez nem oldja fel. Miért lehetett fontos a szomszédos országról, annak is egy kicsi településéről képeket közölni? Talán épp annak van jelentősége, hogy a falubeliek, akik gazdagon díszített népviseletbe öltöztek, egy egyházi ünnepen vesznek részt? Vagy csupán arról van szó, hogy a korábbi francia megszállási övezetből induló, a francia kulturális intézet által szervezett kiállításra szükség volt Riboud mellé még egy francia fotográfusra? Így esett volna a választás éppen Marquis-re. (Pfisztner Gábor)
Fotó: Galgahéviz, Magyarország 1954. © Jean Marquis / Magnum Photos A teljes sorozatot a Magnum fotóügynökség legelső kiállításán mutatták be, melyet most hatvan év után a Mai Manó Házban is megtekinthetsz.
