Susan Meiselas fotográfus 1972 és 1975 között minden nyarát olyan nők körében töltötte, akik New England, Pennsylvania és Dél-Karolina kisvárosaiban megrendezett karneválokon sztriptízeltek. A fotográfusnő városról városra követte ezeket a lányokat, megörökítette nyilvános előadásaikat, valamint magánéletüket is. Emellett interjúkat is készített a táncosokkal, a barátaikkal, a show-menedzserekkel és a fizető ügyfelekkel. Meiselas őszinte képei életre hívták a táncosnők rejtett világát és bemutatták az önbecsülésért folytatott, de reménytelennek tűnő küzdelmüket.
Susan Meiselas karrierjének legelső képein még Cambridge-ben és Massachusetts-ben élő háziasszonyok portréit láthatjuk. Meiselas éppen befejezte a tanulmányait a Harvardon, még mindig szégyenlős és bizonytalan volt, így a sorozat legkorábbi képei készítésekor még nem volt bejárása a táncoslányok öltözőszobájába. Mégis elindult a lányokkal, akik Amerika kisvárosaiban egy cirkuszi sátorban vették le a ruháikat. Ezek a sátrak három-öt napig álltak, mielőtt a munkások lebontották és a táncosnőkkel együtt tovább indultak. A közönség a bankároktól a farmerekig terjedt, és a kisvárosok egyedi jogszabályai határozták meg, hogy a nyilvános - délutáni, korai esti - "kedvcsináló" táncoknál meddig vetközhettek le a táncosok, viszont a késő esti táncokon csak egy szabály létezett: oda nők és gyerekek már nem léphettek be. A lányok, akiket fényképezett, 17 és 35 év közöttiek voltak és éjszakánként 15-50 dollárt kerestek. Mivel ez egy szezonális munka volt, ezek a nők a téli időszakban titkárnőként, pultosként, szobalányként vagy épp prostituáltként dolgoztak.
Meiselas 24 éves volt, amikor elkezdte a Carnival Strippers sorozatát. "Fiatal nő voltam, aki megpróbálta kitalálni, hogy mi folyik itt" – mesélte Meiselas egy interjúban. "Ekkor indult a feminista mozgalom, és attól a pillanattól kezdve, amikor láttam ezeket a karneválokat, nekem úgy tűnt, hogy ez mindent képvisel, amire gondolok; vajon ezek a nők a vágyakozás tárgyainak tekintik magukat? Figyeltem ezeket a nőket, láttam, hogyan használják a testüket. Ez egy nagyon intenzív élmény volt.” Meiselas a következő nyáron ismét felbukkant a karneválokon, majd így tett 1974-ben és 75-ben is. A fotográfus idővel a táncoslányok belső társadalmi életének részévé vált, akik megosztották vele titkaikat és magánéletüket is. Meiselas ekkor kezdett el hangfelvételeket készíteni, melyek leiratai az 1976-ban megjelent fotóalbumban is helyet kaptak.
A Carnival Strippers fotóalbum – melynek újabb kiadása a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár állományában is megtalálható – úttörő publikációnak számít, mert nyílt és őszinte pillantást vetett a társadalom peremén élő nőkre.
Bejegyzésünkben a Magnum fotóügynökség gyűjteményében található Carnival Strippers sorozat képeiből válogattunk. A poszt felnőtt tartalom, a galériát csak akkor tekintsd meg, ha ezt megértetted.
(forrás: magnumphotos.com)
2004-ben Philip-Lorca DiCorcia Los Angeles-ben, New Yorkban és Las Vegas-ban kért fel táncosnőket, hogy a klubokban nyitás előtt - pénzért - külön előadást tartsanak neki. A fotográfus a Szerencsét hozó 13-as (Lucky 13, 2004) című sorozatának képeiből ITT találsz egy válogatást.
