Claude Cahun, francia fotográfus, szobrász és író 1894. október 25-én a franciaországi Nantesban egy intellektuális zsidó családban Lucy Renee Mathilde Schwob néven született és a nevét csak 1917-ben változtatta meg Claude Cahunra, ezzel is utalva a klasszikus nemi szerepeket elutasító életfelfogására.
Cahun leginkább az önarcképeiről ismert, de munkáiban a politikai meggyőződését és személyes látásmódját is megjelenítette és művészetében gyakran aláásta az állandó nemi szerepek hagyományos fogalmát.
Amikor négy éves volt, édesanyja, Mary-Antoinette Courbebaisse mentális betegsége olyan szintre jutott, hogy állandó pszichiátriai kezelésre szorult. Ezért anyja hiányában Cahunt a nagymamája, Mathilde Cahun nevelte fel. Cahun egy magán középiskolában tanult az angliai Surrey-ben, később pedig a Sorbonne-ra járt Párizsban. 1912-ben kezdett el a fotózás iránt komolyabban érdeklődni, ekkor a nemi identitásának egyfajta önkifejezési formájaként főleg önarcképeket készített.
Fotó: Claude Cahun: Self-portrait as a young girl, 1914 © Jersey Heritage Collections
Az 1920-as évek elején Párizsban élt partnerével (mostoha testvérével) Suzanne Malherellel, aki Marcel Moore álnéven alkotott. Kettejük kapcsolata Cahun haláláig tartott. Cahun és Moore rendszeresen kísérleteztek különböző művészeti ágakban és folyamatosan együtt próbáltak alkotni. Cikkeket és könyveket írtak, de a szobrászatban is kipróbálták magukat és fotókat, valamint kollázsokat is készítettek.
1922 körül egy művészeti szalont hoztak létre az otthonukban, ahol olyan művészek és írók vettek részt rendszeresen ezeken az esteken, mint például Henri Michaux, André Breton, Sylvia Beach és Adrienne Monnier. A két nő később elhagyta Párizst, és a Scilly-szigeteken éltek egy ideig, majd a második világháború idején a Csatorna-szigetekre költöztek, ahol a francia ellenállásnak dolgoztak a nácik által megszállt Jersey szigetén. A pár ellenállási erőfeszítései nemcsak politikai, hanem művészi akciók is voltak, kreatív tehetségüket használva manipulálták és próbálták aláásni az általuk megvetett tekintélyt. Sok szempontból Cahun életműve is arra alapult, hogy a művészi tevekénységet a hatalom és a tekintély megsemmisítésére próbálta felhasználni.
1944-ben letartóztatták és halálra ítélték, de a büntetést soha nem hajtották végre. Azonban Cahun egészsége soha nem heverte ki a börtönben töltött éveket. Claude Cahun tíz évvel később, 1954-ben halt meg.
Cahun ahhoz a szürrealista mozgalomhoz tartozott, amely az előremutató gondolkodásról és a normákat folyamatosan más szemszögből néző tendenciáiról vált ismertté. Cahun egy olyan zsidó, leszbikus, transznemű identitással rendelkező művész volt, akinek identitásai az egész életét és művészetét meghatározták. Cahun különféle jelmezeken keresztül vizsgálta emberi lényünk bonyolultságát az érzéki önarcképeken keresztül - a tesztoszterontól túl dagadó súlyemelőtől a szégyenlős Piroskáig. A felépített személyisége jóval megelőzi Cindy Sherman munkáit és korát, de talán legnagyobb hasonlósága Marcel Duchamppal volt, akinek felépített alteregója "Rrose Selavy" úgy pózol Man Ray fotóin, mint egy vízből kibukkanó hableány egy némafilmben.
Az 1920-as évekbeli önarcképein Cahun barátságtalan, borotvált fejjel, összetörten és betegen pózol. Dühösen, nyitott ajkakkal néz előre, nem tekint a kép nézőjére, hogy elkerülje, hogy tárgyként tekintsenek rá. Ezeken a képeken sem társadalmi nemét, sem a biológia nemét nem akarja felfedni. Cahun "semlegesnek" nevezte magát, mivel a szokásos nemi kategóriákat nem tudta önmagára húzni. Ebben neve is segítette, mivel Claude egyike azon kevés francia névnek, amelynek ugyanaz a helyesírása és kiejtése női és férfi használatban is.
Cahunt gyakran egy transznemű lencsén keresztül vizsgálják, mint egy biológiailag született nő, aki a hagyományos férfiasságot testesítette meg és ábrázolta művészetével. Az önéletrajzában, a Disavowals-ban így írt erről: "Keverje össze a kártyákat! Férfias? Nőies? Ez a helyzet függvénye. A semleges az egyetlen olyan (társadalmi, biológiai) nem, amely mindig megfelel nekem." Annak ellenére, hogy ragaszkodott a címkék és kategóriák elutasításához, nehéz elkülöníteni az életét a művészetétől, amely mindig az identitás és annak problémáira összpontosított. (Németh György Muflon)
Mai bejegyzésünkben a PRIDE tiszteletére a 2017-ben a londoni National Portrait Galleryben bemutatott Claude Cahun kiállítás sajtóképeiből válogattunk.
(forrás: artblart.com)
A BOI, Egy vándor éneke a holland filmrendező, Anne Marie Borsboom projektje, mely három különböző médium, egy dokumentumfilm, egy fotókönyv és egy fotóinstalláció párbeszédéből áll. A BOI egyedülálló anyaga Nitzan Krimsky életének tíz évét és lányból boi-á változását dokumentálja. Az ingyenesen látogatható kiállítás képeiből ITT találsz egy válogatást.
