A Magnum Photos a világ egyik leghíresebb fotóügynöksége, amelyet több mint 70 éve, két évvel a második világháború vége után alapítottak. Az elképzelés az volt, hogy egy olyan, új típusú ügynökséget hozzanak létre, amely mentes a magazinok szerkesztőinek, tulajdonosainak nyomásától. A fotósok szabadon dönthettek, hogy milyen projekteken és mennyi ideig szeretnének dolgozni. Annak érdekében, hogy minél szélesebb körben tudósíthassanak, a tagok a világot rugalmas határú földrajzi területekre osztották fel egymás között; David „Chim” Seymour kapta Európát, Henri Cartier-Bresson Ázsiát és a Távol-Keletet, George Rodger Afrikát és a Közel-Keletet, Bill Vandivert az USÁ-t. A magyar származású Robert Capa volt a „Jolly Joker”, ő oda ment, ahol szerinte vagy a fotósok szerint a legtöbb hasznát látták. A fotóriporterek – ha lehetőségük adódott – átjártak a mások „területeire” is, nem voltak kőbe vésett határok, a cél az volt, hogy minél pontosabb képet rajzoljanak az országról, ahol éppen dolgoztak.
Egy-egy ország fotóművészei, fotóriporterei többnyire hű képet tudnak adni hazájuk mindennapjairól, de mindig érdekes, amikor egy másik országból érkezik egy friss szem, aki objektívén keresztül egy egészen különleges világot mutat meg az adott országból. Magyarországon a rendszerváltás előtti időszakban ez nem volt olyan egyszerű, hiszen a bürokráciával is meg kellett küzdeni azért, hogy külföldi országokból érkező fotóriporterek hiteles képet adjanak hazánkról. Erich Lessing visszaemlékezéseiből megtudhatjuk, hogy alig 10 évvel a második világháború befejezése után már a külföldi sajtó munkatársai viszonylag szabadon járhattak-kelhettek Magyarországon, ha előzetesen jelezték a külügyminisztériumban, hol akarnak fotózni és kikkel akarnak találkozni. Természetesen komoly korlátozások voltak, a hatóság figyelte a nyugati újságírókat, fotóriportereket, róla is mindig tudták, hogy hol van, kivel miről beszélt, de értesítették is a riporter számára érdekes eseményekről: „Mindenhol lehetett fotózni, mindenhová vihetett magával tolmácsot az ember, de azt előre megmondták, hogy politikai kérdéseket nem tehetek fel.” 

Werner Bischof 1947-ben és 1948-ban járt Magyarországon és Romániában, részben a Swiss Relief nevezetű szervezet számára készített beszámoló és dokumentációs anyagokat. Járt Budapesten, Debrecenben és Hajdúhadházán is. Ezekből a fényképekből jelentetett meg egy válogatást a LIFE Magazin is 1949-ben. Bischof nem volt boldog tőle. Bár elégedett volt a tizenegy oldalon publikált anyaggal, bosszantotta a szöveg, amelyben a kelet-európai országokról már a vasfüggöny mögötti világ részeként írtak.
Robert Capa barátjával David Seymourral 1948-ban hat hetet töltött Magyarországon, fényképezte a háború tépázta országot és rögzítette a kommunista befolyás egyre nyilvánvalóbb jeleit. Ekkoriban folytak az első 3 éves terv előírta munkálatok. Berlini, majd párizsi barátja Markos György kísérte. Fényképezett a Ganz Hajógyárban, megörökítette az első rizsaratást Békésben, a romjaiból éledő Budapestet is.
1956-ban Erich Lessing háromszor járt Magyarországon. Már a forradalmat megelőző időszakban, május-júniusban hosszabb időt töltött Budapesten és vidéki riport-utakon, többek között üzemeket, termelőszövetkezeteket keresett fel. A Külügyminisztérium sajtófőnökével, Várkonyi Péterrel sikerült jó munkakapcsolatot kialakítania. Fényképezett a Bakony fővárosában Zircen, a Karcag környéki tanyákon, Kalocsán, Sztálinvárosban és Diósgyőrben is. Budapesten és vidéken, nagyvárosokban és falvakban, tanyákon ismerkedett a magyar viszonyokkal.

Mai bejegyzésünkben – mellyel a Mai Manó Ház Blogon egy új sorozatot indítunk – a Magnum Photos ügynökséghez tartozó világhírű fotográfusok Magyarországon készült felvételeiből mutatunk válogatást. A fotókon keresztül nyomon követhetjük a II. világháború utáni állapotokat, az újjáépítést és a vidéki életet, valamint az 1956-os forradalom véres harcait. 

(forrás: magnumphotos.com)

A Mai Manó Ház Blogon már korábban is mutattunk be a témában képeket, a világhírű fotográfusok Magyarországon készült képeit a nevükre kattintva találod:
Robert Capa (1948)
Erich Lessing (1956)
Elliott Erwitt (1964)
Joakim Eskildsen (2000-2006)