A Popular Photography 1958-ban egy nagyon érdekes közvélemény-kutatás eredményét publikálta. Közel 250, a fényképezéshez köthető szakember véleménye alapján állítottak össze egy tízes listát, hogy kik a világ legjobb fotográfusai. Hatvan évvel később, 2018. október 7-én a Digital Camera World szerkesztősége is előállt egy listával, ahol minden idők 50 legjobb fotográfusainak névsorát állították össze. A Digital Camera World a világ egyik leggyorsabban növekvő fotós weboldala, amely a képalkotás minden aspektusát lefedi.
Mint ahogy minden lista, nyilván ez is szubjektív, így a sorrendet mi sem tekintjük mérvadónak, különösképp azért sem, mert a listán szereplő ötven fotográfus között csak öt női nevet találtunk. Ettől függetlenül örülünk annak, hogy minden idők ötven legjobb fotósa közé – André Kertész és Robert Capa személyében – magyar származású fotográfusok is bekerültek, és büszkék vagyunk arra is, hogy az ötvenes listából már több fotóművész képeit is bemutattuk a Mai Manó Házban. A 46. helyen szereplő Weegee képei például idén összel, 2018. október 18-tól tekinthetők majd meg kiállítótereinkben.
David Clark a Digital Camera World szerkesztője felteszi a kérdést, hogy vajon mi alapján lehet meghatározni, hogy kik a legjobb fotográfusok? Azok, akik olyan dolgot értek el a fényképezés történetében, amit senki más, vagy azok, akiknek jelentős befolyása volt a következő generációkra? Esetleg azok a fotósok, akik nem csak egy nagyszerű képet készítettek, hanem egy jelentős életmű van mögöttük? Nyilván sosem készül majd olyan lista, amiben mindenki megtalálhatja személyes kedvenceit, de a Digital Camera World szerkesztői arra törekedtek, hogy ez lista a következő években is hivatkozási alap maradjon.
Hogy ez sikerült-e nekik, azt mindenki döntse el maga.
50. Nick Knight (1958)
A lista utolsó helyére a napjaink egyik legkeresettebb divatfotósa került, akinek 1982-ben megjelent első fotóalbuma a Skinhead címet viselte. A brit fotós elismertségét jól jelzi, hogy a kétezres években olyan sztároknak rendezett videóklipet, mint Björk, Lady Gaga vagy éppen a Massive Attack. 2016-ban II. Erzsébet királynő 90. születésnapjára is Knighot kérték fel hivatalos fotósnak.
49. Michael Kenna (1953)
A szintén brit fotográfus hosszú - néha közel 10 órás - expozicíós idővel készitett különleges tájképeiről ismert, melyeknek meghatátozó stílusjegye a négyzet alakú formátum. Kennát - akinek képei neves múzeumok gyűjteményeiben is megtalálhatók - 2000-ben a francia kulturális minisztérium lovaggá ütötte.
48. Andreas Gursky (1955)
A Lipcsében született fotográfus nevét talán kevesebben ismerik, de fényképe 2011. november 8-a óta még azok előtt is ismertté válhatott, akik korábban sohasem érdeklődtek a fotográfia iránt. Az 1999-ben készült Rajna II. című fotója a világ legdrágábban értékesitett képe, melyről a fotóra kattintva olvashatsz bővebben.
Fotó: Andreas Gursky: Rhein II., 1999 © Andreas Gursky
47. Tony Ray-Jones (1941-1972)
Az egészen fiatalon, leukémiában elhunyt brit fotográfus a dokumentarista képeivel vált ismertté. A furcsa humorral átszőtt fekete-fehér képein az angolok viselkedésére, hagyományaikra és az osztályrendszerre összpontosított. Felvételeit Bradfordban a National Media Museum őrzi.
46. Weegee (1899-1968)
A harmincas-negyvenes években Weegee neve szorosan összefonódott New Yorkkal és az ottani városi élettel. Weegee a depresszióval és gazdasági válsággal küzdő társadalomban szembesítette nézőit a magánnyal, a szegénységgel, és a bűnözéssel. Ugyanakkor megmutatta a szépség és a boldogság pillanatait is, mivel ezek is hozzátartoznak a New York-i Lower East Side életéhez, Harlemhez, Boweryhez. Munkássága azonban mégsem csupán a témája miatt vált ismertté, képeinek művészi ereje, drámai hatása, nyers realizmusa, éles kontrasztjai úttörő hatással voltak az elkövetkező fotográfus nemzedékekre. A Mai Manó Házban 2018 októberében megrendezett kiállítás az életmű legjobb képei közül mutat majd be 104-et, amelyek meghitt közelségből rajzolják ki New York portréját. Érdemes ősszel is tervezni velünk.
45. David Doubilet (1946)
1954-ben a Camp Lincolnban táborozó gyerekek számára a nyolcéves David Doubilet teljesen jelentéktelen gyereknek tűnt. Egy kicsit szégyenlős volt, nem kifejezetten barátkozós és egyértelműen nem volt oda az íjászatért, hegymászásért és lovaglásért. A legtöbb dolog, ami lenyűgözte a többi gyereket, Doubilet számára jelentéktelen volt. Kis idő elteltével, valószínűleg egyszerűen bosszúságból, az egyik táborvezető adott neki egy búvárszemüveget, és azt mondta neki, hogy tegye be a fejét a víz alá. Senki sem gondolta volna, hogy ilyen mély és életre szóló benyomást fog tenni rá az Adirondack-hegység kristálytiszta vizű tava, amely nem kínált sokkal több látnivalót, mint a fodrozódó víztükrön keresztülszűrődő fény játékát a tó homokos fenekén és egy ijedős naphal kísérteties alakját. De ez bőven elég volt ahhoz, hogy Doubilet lenyűgöző képivel a világ egyik leghíresebb víz alatti fényképészévé váljon.
44. Robert Mapplethorpe (1946-1989)
Robert Mapplethorpe nem készült fotográfusnak. Korai kollázsaihoz és talált elemeket felhasználó oltárszerű installációihoz magazinfotókat használt, ezek célzatosabbá és tökéletesebbé tételéhez kezdett el maga is fényképezni. Közvetlen környezete és személyes vágyai, a New York-i alternatív körök, saját homoszexuális identitása, a szexualitás nem hagyományos formái, s az ekörül szerveződő közösségek meghatározó témái lettek. A hetvenes évek New Yorkja az egymásba érő szubkultúrák, a szexuális szabadság, a poszt-pop és a rock-and-roll nagy olvasztótégelye volt. Andy Warhol és holdudvara, a Factory, filmjeinek és életművészetének szupersztárjai, vagy a legendás Chelsea-hotel lakói egyaránt Mapplethorpe környezetéhez, művészetének inspirálóihoz és közönségéhez tartoztak. - íolvashattuk a Ludwig Múzeum oldalán a 2012-ben megrendezett budapesti kiállítása kapcsán.
43. O Winston Link (1914-2001)
Az amerikai fotográfus legismertebb munkája a Norfolk and Western vasúttársaság szerelvényeiről készített sorozata, melyet az 1950-es évek közepén kezdett el. Link nagyméretű, 4x5-ös kamerájával felszerelkezve vágott neki a munkának, és mivel éjszaka szeretett volna dolgozni, ezért egy saját vakurendszert is kifejlesztett. Sorozata a Night Trick by O. Winston Link: Photographs of The Norfolk & Western Railway, 1955-60 című katalógusban jelent meg 1983-ban.
42. Lewis Hine (1874-1970)
Hine, az amerikai szociológus és fotográfus - akinek lentebb látható 1920-ban készült fotóját már a Mai Manó Házban is bemutattuk - a társadalmi változásért való harcban a kameráját használta eszköznek, elsősorban egyesült államokbeli munkásokról, gyermekmunkásokról, és menekültekről készült képeivel ért el nagy hatást korában. Fényképei segítettek megváltoztatni a gyermekmunkáról szóló törvényeket és ezzel a fotótörténeti kánon részévé váltak.
Fotó: Lewis Hine: Powerhouse Mechanic, 1920 © Howard Greenberg Collection
41. Art Wolfe (1951)
A Seattle-ben született Art Wolfe, a világ egyik legismertebb természetfotósa. Tájképei mellett őslakos kultúrákat is fényképezett. A 40 éves pályafutása során több mint 90 könyvet adott ki, köztük a The Living Wildot, amely a természetvédelemre hivta fel a figyelmet.
40. Diane Arbus (1923-1971)
„A társadalmi lépcső legtetején születtem, a köztisztességnek örvendő nagypolgárságban, ám azóta mindent megtettem annak érdekében, hogy kiessek közülük.” – mondta az 1923-ban született Diane Arbus, aki hírnevét eleinte annak köszönhette, hogy a hatvanas évek elejétől a társadalom - magát normálisnak tekintő többsége - által különösnek, ijesztőnek vagy épp degeneráltnak ítélt emberekről készített képeivel bekerült a legnagyobb magazinokba. Arbus legismertebb fotóiból hármat már a Mai Manó Házban is bemutattunk.
Fotó: Diane Arbus: Egypetéjű ikrek | Identical Twins, Roselle, New Jersey, 1967 © Howard Greenberg Collection
39. James Nachtwey (1948)
A '60-as években diák voltam, a társadalmi felemelkedés, és a kétkedés korában, és személy szerint az ébredezö idealizmusban. Dúlt a vietnámi háború, formálódott a civiljogi mozgalom, és a képek óriási hatással voltak rám. A politikai és katonai vezetőink egy dolgot mondtak nekünk, a fotók készítői pedig valami egészen mást. Én a fotográfusoknak hittem, akárcsak amerikaiak milliói. Az ő képeik táplálták a háborúval és rasszizmussal szembeni ellenállást. Nem csak megörökítették a történelmet, hanem segítettek formálni azt. A képeik részévé váltak a közösség tudatának és, ahogyan ez a tudat egymással közös elmélkedéssé fejlődött, a változás nem csak lehetséges, de elkerülhetetlen is lett. - hangzott el a ma 70 éves fotóriporter TED előadásában.
38. Annie Leibovitz (1949)
Anna-Lou Leibovitz világhírű fotográfus 1949. október 2-án született a Connecticut államban található Waterburyben. Eredetileg nem is fényképésznek készült, hiszen eleinte festészetet tanult a San Francisco-i Művészeti Iskolában. A fényképezéshez fűződő első élményeit édesanyjához köti, akinél mindig volt egy fényképezőgép. Huszonegy évesen már a legendás Rolling Stone magazin fotósa volt, majd 1983-tól a Vanity Fairnek is dolgozott. Ő volt a második fotós, akinek még életében önálló kiállítást szentelt a washingtoni National Portrait Gallery.
37. Walker Evans (1903-1975)
Walker Evans 1938-ban kezdte el később híressé vált metrós sorozatát. Nagy valószínűséggel Evans-tól idegen volt a dokumentarista megközelítés, talán inkább Edward Hopper képeire hajazva, ő is a nagy depresszió végén még mindig deprimált városi emberekről akart képet alkotni egy olyan közegben, amely ugyan hozzá tartozik a nagyvárosi léthez, mégis különleges hely, ahol mindenki többnyire egyedül van és magába fordul, vagy leginkább mered maga elé, akkor is a búskomorság látszatát keltve, ha amúgy az távol állt tőle. Robert Frank amerikai útja során azonban Evans-tól eltérő módon, épp arra mutatott rá, hogy ez egy sokkal általánosabb életérzésnek bizonyult, függetlenül várostól és metrótól az ötvenes évek közepének Amerikájában. - írta Pfisztner Gábor a Mai Manó Házban bemutatott Evans fotó kapcsán.
36. W. Eugene Smith (1918-1978)
W. Eugene Smith azon riporterek közé tartozik, akik tevékenységükkel hozzájárultak a hétköznapi ember hősies helytállásáról szóló nagy elbeszélés vizuális megjelenítéséhez. Sajátos munkamódszere volt. Az eredetileg Lóránt István kezdeményezésére elkezdett pittsburghi fémmunkásokat bemutató sorozatát három hét alatt akarta elkészíteni, amiből három év lett, melynek során több tízezer felvétel készült. Az anyag terjedelme miatt sosem került egészében bemutatásra, bár több albumot is megjelentettek belőle. Sokan Smith nevéhez kötik azt a sajátos dokumentarista irányzatot, amely a fotóesszé nevet kapta. Az esszé hozzávetőleges meghatározása szerint olyan vitára serkentő értekezés, amely gondolatok, álláspontok tisztázására tesz kísérletet, illetve további párbeszédre késztet. Fontos jellemzője, hogy a szerző eltekinthet a tudományos diszciplínák módszertani megkötéseitől és sokkal szabadabb formákat alkalmazhat. Az alábbi képet már a Mai Manó Házban is bemutattuk.
Fotó: W. Eugene Smith: Egy acélmunkás portréja, Pittsburgh | Portrait of Steelworker, Pittsburgh, 1955-1956 © W. Eugene Smith/Magnum Photos
35. Frans Lanting (1951)
A természetfotós Frans Lanting élénk képeket használ, hogy az állatvilág legkülönösebb pillanait mutassa meg nézőinek. Ebben a szédítő képsorozatban a híres természetfotós, Frans Lanting bemutatja a "LIFE Project"-et (ÉLET projekt), amely költői képek gyűjteményeként meséli el az élet történetét a bolygónkon, a forrongó kezdetektől a jelenkori változatosságig. Philip Glass zenéjével.
34. Alfred Eisenstaedt (1898-1995)
1898. december 6-án született Dirschauban - a mai Lengyelország területén - Alfred Eisenstaedt, világhírű fotóriporter. Első fényképezőgépe egy Kodak volt, amit teljesen rendszertelenül, minden különösebb cél nélkül használt. 18 évesen behívták katonai szolgálatra a német hadseregbe, ahol súlyosan megsérült, így leszerelték. Mivel a családja tönkrement, ezért kisebb-nagyobb sikerrel egy ideig utazó ügynökként próbált meg érvényesülni. A festői fényképezésről először egy barátja mesélt neki, akinek segítségével megismerte a képkészítés technikai hátterét is. Nem sokkal később egy művészi fotóját megvásárolta a Berliner Tageblatt szerkesztője, aki rengeteg ellesett, riportszerű képet mutatott Eisenstaedtnak miközben azt javasolta, hogy próbálkozzon inkább ezzel a stílussal. E beszélgetés (és a látottak) hatására vett egy Leica 35mm-es fényképezőgépet, majd 1929. december 3-án hivatásos fényképész lett. Egy héttel később már Stockholmból a Nobel-díj átadásról tudósított. A harmincas években az AP számára készített felvételeket, majd 1935 decemberében az Egyesült Államokba költözött, ahol meglepve tapasztalta, hogy a riportfényképezés terén elért sikereiért milyen sokra becsülik. Eisenstaedt egyike volt az első fényképészeknek, akik a 25 milliós olvasótáborral rendelkező LIFE magazin fotóriportereinek táborát erősítették és pályafutása alatt több mint 90 fotója került az újság címlapjára.
33. André Kertész (1894-1985)
André Kertész 1894. július 2-án született Budapesten, Kertész Andor néven. Apja Kertész Lipót (1842 k. – 1909), a magyar irodalom klasszikusait rendkívül alaposan ismerő és értő, de üzletileg nem túlságosan sikeres könyvkereskedő, dolgozott a tőzsdén, valamint volt néhány telke is. Anyja Hoffmann Ernesztin (1863 – 1933), egy Teleki téri kávékimérés tulajdonosa. Kertész gyermek- és ifjúkorát részben Szigetbecsén töltötte rokonánál, Klöpfer Mihálynál, akiknek padlásán több, fametszetekkel, litográfiákkal illusztrált régi német családi képes újságokat talált. Az egyik ilyen a Die Gartenlaube volt. Ezeket nézegetve támadt fel benne a vágy, hogy egykor majd ő is hasonló képeket készítsen. 1912-ben felsőkereskedelmi iskolai érettségit tett, bár már ekkor biztos volt benne, hogy a fényképezésből akar a jövőben megélni. A Budapesti Kereskedelmi Akadémiára járt. Első keresetéből vett egy fényképezőgépet (Ica-Platten-Camera Ariso No 4.). Autodidakta módon tanult fényképezni, előhívni, nagyítani. Tanulmányai befejeztével nagybátyja elhelyezte a Budapesti Áru- és Értéktőzsdén, ahol levelezőként dolgozott. (Kincses Károly)
Fotó: André Kertész: Chez Mondrian, Párizs, 1926.
32. Yousuf Karsh (1908-2002)
Yousuf Karsh Mardin városában született Törökország örménylakta vidékén. Tíz éves volt, amikor az 1918-as öldöklések végigpusztították szülővárosát. Egy vagy két évvel később szökött el nagybátyjához, aki Quebecben volt fényképész. Itt tanulta meg Karsh a szakma alapjait, majd később három éven keresztül Bostonban is inasként dolgozott egy örmény származású fényképész stúdiójában. Karsh végül 1933-ban érkezett a kanadai fővárosba, ám ekkor még maga sem tudta pontosan, hogy sebésznek tanuljon vagy egy fotóműtermet nyisson. Végül ez utóbbi mellett döntött és hamarosan felismerték portréfényképészi tehetségét is.
Kapcsolatainak köszönhetően a kanadai politikai elitet fényképezhette, majd 1941-ben W.L. MacKenzie King miniszterelnök – Karsh jóbarátja és pártfogója – elintézte, hogy lefényképezhesse az éppen akkor Kanadában tartózkodó Churchillt is. Karshot ez a fénykép tette igazán híressé.
31. Horst P Horst (1906-1999)
Horst P. Horst - eredeti neve Horst Paul Albert Bohrmann - 1906-ban született Németországban, a Saale folyó menti Weisenfels városában. Rövid ideig a hamburgi iparművészeti főiskola hallgatója volt, majd áttelepült a Szajna partjára, ahol a szőke, jóképű fotós hamarosan otthon érezte magát. A balti származású von Hoyningen-Huene báró, korának akkor már elismert divatfotósa különösen fontos szerepet játszott Horst életében mint barát és mint művészetének ösztönzője. Így vetette meg fokozatosan a lábát a divatfotózásban. Horst művei először az 1930-as években jelentek meg a francia Vogue-ban. Később egész pályafutását végigkisérte a divatfényképezés, hiszen a legendás divatlap angol kiadásában 1991-ben jelent meg utolsó fotója.
30. Martin Parr (1952)
Martin Parr első albumát az 1982 és 1985 között a liverpooli tengerparti külvárosban, New Brightonban készített felvételeiből válogatták. A Last Resort (utolsó nyaralóhely) sugallta világvége hangulatot Parr lépten-nyomon alátámasztja felvételeivel. William Eggleston és Garry Winogrand telített színei indították arra, hogy ne fekete-fehér filmre dolgozzon, és a nagy teljesítményű vakuval tette még harsányabbá az amúgy is élénk színeket. Sorozatát a nyolcvanas évek közepén egyértelműen a Thatcher kormányzat gazdaságpolitikájával szembeni kritikaként értelmezték, mivel a képek leplezetlenül mutatták meg a gazdasági változásokra visszavezetett hanyatlást és az emberek ebből fakadó fásult közönyét, rezignáltságát. - olvashatjuk a Capa Központ Magnum fotográfusok képeit bemutató kiállításának ajánlójában.
29. Man Ray (1890-1976)
A Párizsban dolgozó dadaista-szürrealista festő, Man Ray (1890-1976) 1922-ben jelentette meg (rayogramnak nevezett) fotogrammokat tartalmazó albumát, a "Les Champs délcieux" -t (Bűvös mezők). Man Ray absztrakt képeit szubjektív belső világának álomszerű, szürrealisztikus kivetülése jellemzi. Man Ray szerteágazó képzőművészeti tevékenysége mellett a fotótechnikában - kiváltképp a különleges laboratóriumi eljárásokban - a brómezüst fényérzékeny réteg manipulálásában rejlő kifejezési lehetőségek legaktívabb kikísérletezője volt. Újfajta vizuális hatásokat ért el a kép negatívba való átfordításával, a szolarizációval, a relief-technikával, a tónusok redukálásával, a fotografikával, a többszörös expozícióval, a részletekre való erőteljes ráközelítéssel, különleges fényvetítésekkel, s más számos, a naturalisztikus ábrázolástól meghökkentően eltérő bemutatásmóddal. Mindez nem maradt meg csupán az érdekes kísérletezés, az új fényképi formanyelv tágítása szintjén. (Tőry Klára)
28. David Bailey (1938)
Az angol fotográfus hírességekről készült fotói révén maga is híres és ünnepelt lett, ő az első "sztárfotósok" egyike, aki nem csak a fotográfia iránt érdeklődők körében lett ismert. Terence Donovannel együtt a hatvanas évek Londonjának krónikása és hírnöke lett. A világ elsősorban az ő képeik révén ismerte meg a londoni fiatal közép- és felső osztály könnyed, bohém életét, a „Swinging London” avagy „Swinging Sixties” életérzést, amit például a Beatles vagy a Rolling Stones is képviselt. Annak köszönhetően, hogy állandóan színészek, rock-sztárok és más hírességek között forogtak, élénk társasági életet éltek, maguk is híresek és ünnepeltek lettek, ők voltak az első fotósok, akikről ez elmondható volt. - olvashatjuk a fotográfust bemutató wikipedia oldalon.
27. Philippe Halsman (1906-1979)
Philippe Halsman (1906-1979) Rigában született fotóművész 101 darab Life címlapfotóval büszkélkedhetett, és mielőtt Amerikába költözött volna, a francia Vogue-nak is dolgozott. Több mint harminc éves barátság fűzte Dalihoz.
26. Robert Frank (1924)
Az 1924. november 9-én Zürichben született Robert Frank Amerikáról szóló fotóesszéjét talán minden fotóművészetet kedvelő ember ismeri. A fotóművészet egyik csúcspontja, ami a készítése óta eltelt idő ellenére abszolút modern maradt. Az 1959-ben napvilágot látott Americans című albuma feltűnést keltett az Egyesült Államokban a megszokottól eltérő szemléletmódja miatt. Az elszigetelt, a tömegben is magányos emberek, a málló vakolatú házak és üres bisztrók világában az amerikaiak először nem ismertek magukra. 35 mm-es fényképezőgépének köszönhetően gyorsan és legtöbbször titokban készítette el képeit. A könyv elsőként Franciaországban jelent meg, mert az amerikai kiadók visszautasították az album megjelentetését. Az 1958-as franciaországi kiadás a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban is megtalálható.
(forrás: digitalcameraworld.com; maimano.hu)
Azt hogy ki a második magyar származású fotográfus a toplistán, és hogy ki szerepel az első huszonötben ITT tudod megtekinteni.
