FOTÓképREGÉNY - Ingyenesen látogatható kiállítás a Mai Manó Házban

2018. december 11. Mai Manó Ház

A fotóképregény válogatással egy olyan műfaj történetébe szeretnénk betekintést nyújtani, amely kicsit megkésve – de az európai trendeket szorosan követve – jelent meg Magyarországon a 60-as években, majd a rendszerváltást követően szinte teljesen feledésbe merült. Egy olyan fiatal műfajról van szó, amelynek még az elnevezése sem rögzült végérvényesen; a magyar nyelvben a „fotóregény”, „fényképregény” verziók is felbukkannak, míg az angolban egyaránt megjelenik a „photonovel”, „photo comics” vagy az olaszból átvett „fumetti” elnevezés. Kutatás sem jelent meg még a témában magyarul, így a kiállítás egyben a további tanulmányok megalapozása is kíván lenni.
Ebből a célból tettünk közzé egy adatbázist, az eddigi kutatásaink eredményét, amely saját telefonon akár haza is vihető. A kiállításon bemutatott képtörténeteket a populáris kultúra magazinokban fellelhető termékeiből, valamint ennek a formajegyeit átvevő, formabontó fotóművészeti alkotásokból válogattuk. A kiállításon bemutatott fotóképregények, különböző művészeti ágak (mozgókép, fotográfia, szobrászat, festészet, irodalom) felől közelítő művészek munkái, akik különböző módokon, különböző célból nyúltak ehhez a műfajhoz. Ami közös bennük, az a narrációs igény, illetve az, hogy nem kérdőjelezik meg a fotóképregény közkeletűen lenézett, sablonos, populáris, szerelmi történetek szinonimájaként számon tartott műfaját. Inkább játszanak vele, a lehető legtermészetesebb módon, és ez által nemzetközi összehasonlításban is kuriózumnak számítanak. - írták a kiállítás kurátorai a FOTÓképREGÉNY című kiállításunk ajánlójában.

Bereményi Géza – Vető János: Antoine és Desiré – Fényképregény az 1970-es évekből. Corvina kiadó, Budapest, 2017. 252 o.
Balogh Dezső és Tóth Antal élete átlagos 70-es évekbeli kelet-európai sors. Míg egyikük lecsúszott figura, a másiknak látszólag bejön az élet. Mindketten ugyanazt a nőt szeretik és az italt sem vetik meg. A közös végzet egy autóbalesetben teljesedik be számukra. A fényképek egy része eredetileg Cseh Tamás azonos című nagylemezének illusztrációjához készültek. Negyven évvel később az ismert történet új kiegészítésekkel bővül. 

Jovánovics György: Liza Wiathruck: Holos Graphos, 1976zselatinos ezüst nagyítás, 14 kartononkönyv formában: Jelenkor kiadó, Pécs 1999. 174 o.
A képregény főhőse Liza Wiathruck egy gipszbábú, de gyönyörű valódi nővé változik a történet során, melynek csúcspontján elvakítja őt a fény, transzba esik és megbizonyosodik abban, hogy gyermeket vár. A lappangó jelenség, a megtermékenyülés bizonyossága, azonban külső szemlélő számára láthatatlan marad. A mű a képalkotás és a vizuális percepció mikéntjét, a valóság és az illúzió viszonyát vizsgálja. 

Géczi János – Molnár László: Fotóregény, 1980 zselatinos ezüst nagyítás, 41 db 30x40 cm és 45 db 40x60 cm kartononkönyv formában: Művészetek Háza, Veszprém, 2018. 106 o.
A Fotóregény című fényképregény egy átlagos történet egy átlagos fiatal pár különleges napjáról a 1970-es 80-as évek fordulóján Veszprémben. A mű egy nap alatt készült el és egy teljes napot mutat be a családi életéből a felkeléstől a lefekvésig, négyesben és kettesben. A Fotóregény egy tönkrement és megmentett, majd ezáltal átértékelődött vizuális költészeti dokumentarista fikció. 

Birkás Ákos, Pécsi füzet, 1981. április
könyv formában: Fényképészeti Lapok hasonmás kiadása, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2010.
Egy baráti társaság összejön, és a fotográfia színre lép, kérdések és kételyek vetődnek fel, szövegbuboréknyi hangok árasztják el a felszínt. A Fényképészeti lapok 1981-es félszamizdat kiadványban, Birkás Ákos rovatában egy fotóképregényekkel és rajzokkal összefénymásolt esszé található, amely az új hullám, a fotográfia és a festészet témáját járja körül. Az Ébredés című fotóképregény más tartalmakkal kombinálva ugyanabban az évben Pécsi füzet címmel került publikálásra Pécsett egy tárlaton. 

birkas_akos-fenykepeszeti_lapok.jpg

A kiállítás további képeiből a képre kattintva találsz egy válogatást. 

FOTÓKÉPREGÉNY
A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2018. október 24. - 2019. január 20.
Kedd - vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátorok: Pál Gyöngyi, Pecsics Mária
A kiállítás a Magyar Fotóművészek Szövetsége által szervezett Fotóhónap2018 fesztivál keretén belül valósult meg.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása